Április 1-jén startolt el az HBO Maxon az egyáltalán nem áprilisi tréfának szánt A besúgó című, nyolcrészes hazai gyártású tévésorozat, ami túlzás nélkül felrobbantotta az internetet! Hiszen – ahogy azt már a címe is sugallja –, a témája nem más, mint a '80-as évek Kádár-kori Magyarországa. Azon belül is az egyetemi ifjúság köreiben szerveződő ellenzéki mozgalmak, és a közéjük beférkőzött ügynökök, akik egyenesen a rendőrségnek jelentettek arról, mire készülnek a rendszerből végzetesen kiábrándult közgazdászhallgató fiatalok.

Az évadzáró epizód május 13-án került fel az HBO Max kínálatába, de azóta is lázban tartja a hazai közbeszédet – olyannyira, hogy az első karcos vélemények már hetekkel ezelőtt megjelentek a sajtóban a sorozat pontatlanságairól. Legelőször Veiszer Alinda műsorában beszélt arról Hodosán Róza szociológus, a '80-as évek demokratikus ellenzékének meghatározó alakja), illetve Rainer M. János történész (a második világháború utáni magyar történelem szakértője), hogy A besúgó „nemcsak az akkori ellenzéket, de a besúgók beszervezését is a valóságtól elrugaszkodva ábrázolja”.

Azóta természetesen számos portálon megszólaltak szakértők a sorozat készítőinek kisebb-nagyobb tárgyi tévedéseivel és szántszándékos vagy véletlen dramaturgiai csúsztatásaival kapcsolatban (az Index például Fábri György egykori diákmozgalmárral, az ELTE PPK egyetemi docensével közölt nemrég interjút).

Nekem viszont még a fentiek fényében is iszonyúan bejött a sorozat. Pompásan felidézte számomra a '80-as éveket, amiből én magam is elcsíptem pár esztendőt, mint „az utolsó kisdobosok” egyike.

Mindössze az alábbi „bakik” szúrtak szemet:

• Geri (Váradi Gergely) és Judit (Szőke Abigél) „randifilmje” a Macskafogó volt – csakhogy azt 1986. október 2-án mutatták be a magyar mozik, így semmiképpen sem láthatták 1985-ben a főszereplő fiatalok.
• Túl steril és tiszta volt minden Centrum-szatyor és -plakát – erre nekem az volt a magyarázatom, hogy a korabeli tárgyakat a díszletes csapat retrórajongó gyűjtőktől vette a Vaterán, vagy csak kölcsönkapták tőlük, és a forgatás után patika állapotban kellett visszaadni, így vigyázni kellett mindenre, mint a hímes tojásra, esetleg ők maguk készítettek utángyártott darabokat (és nem is tévedtem akkorát: ebben a Hype&Hyper-interjúban pont A besúgó látványtervezője, Láng Imola beszélt arról, hogyan zajlott a sorozatban látott retró tárgyak beszerzése).
• Míg Geri és a BM-es tartótisztje (Thuróczy Szabolcs) kezdetben a konspiráció szabályait betartva egy temetőben találkoztak titokban (ahol Geri szóbeli információkat adott át, később pedig írógéppel írt jelentést), később már teljesen amatőr módon az Astoria szállóban találkozgattak.
• Néha azért nekem is olyan érzésem volt, hogy a forgatókönyvíró valójában nem is élt huszonévesként a '80-as évek közepén. Csak nagyon kedveli a korszakot, és az azt megidéző sorozatába belezsúfolta az összes vicces vagy épp torokszorító koleszos és munkahelyi sztorit, amit az idősebb generációktól hallott.
• A seftelő vagány, Máté (Varga Ádám) Chicago Bulls-dzsekiben menőzése 1985-ben kissé szokatlan. A Bulls a '80-as években még egyáltalán nem volt akkora sztár az NBA-ben – Magyarországon pedig pláne nem (hiszen épp az HBO másik nagy sikerrel vetített szériája, a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése szól arról, hogy ezt az időszakot, azaz a „showtime-korszakot” minden szinten a Los Angeles Lakers uralta. A Bulls merchandise termékeikben való villogás inkább a '90-es évek nagy divatja volt.
• A sorozat zseniálisan összevágott intrójában elhangzó dal az Európa Kiadó Mocskos idők-je. Azonban ilyen rövidített verzióban ez a nóta sosem hangzott el. Ráadásul a Raptorsimogató nevű geek közösség zárt Facebook-csoportjában olvasható visszaemlékezések szerint a '80-as évek ifjúsága körében még Hello, baby-ként volt ismert. A dal ugyanis a zenekar Love'82 című demó anyagán szerepelt (eredetiben meghallgatható az Európa Kiadó honlapján), ám mivel a Hanglemezgyár 1987-ig hivatalosan szóba sem állt Menyhárt Jenőékkel, a dalok másolt kazettákon terjedtek. Az HBO egyébként alaposan rágyúrt A besúgó reklámkampányában a '80-as évek közepét tökéletesen összefoglaló „mocskos idők, kezdjük újra”-életérzésre. Még egy hivatalos videóklipet is készítettek, amelyben tényleg a sorozatbéli zenész lányt, Juditot alakító Szőke Abigél énekelte el a Mocskos idők-et. De valami olyan vagánysággal, hogy a 23 éves színésznőnek azonnal meg kellene alapítania a valóságban is a Judit és a Hamisgulyás nevű bandát, mert nagy karrier vár rá Európa Kiadó tributezenekarként.

És ha már zene: sok helyen láttam felhánytorgatni azt a különböző cikkekben és netes kommentárokban, hogy a '80-as évek közepén a fiatalok már egész biztosan nem hallgattak Sokol rádiót a vízparton, így Gerinek ez a jelenete teljességgel hiteltelen, hiszen ekkoriban már léteztek négyelemes walkmanek. A Sokol rádió azonban köszöni szépen, élt és virult a '80-as években. A nagyszüleim például még 1989-ben is előszeretettel vitték magukkal nyaranta a telekre – én például pont a szőlőtőkék között rohangálva hallottam a jó öreg elemes kisrádióból, amint bemondják Kádár János halálát. Szóval szerintem semmi baj ezekkel a jelenettel.

Sőt, kimondottan ügyesen mutatja meg a sorozat, hogy míg Máté, a budapesti elitegyetemre járó, az életet nagykanállal habzsoló nepper a Nyugatra kijáró apja révén (akit Szabó Simon alakít) már Olympus kazettás diktafonnal jasszkarizik, addig a vidékről a fővárosba költöző Gerinek marad a szülei régi Sokol rádiója, mint egyedüli szórakozási forma a vízparton pecázáshoz. Azok számára ugyanis, akik a '80-as években voltak fiatalok, a Raptorsimogató egyik törzskommentelőjének visszaemlékezése szerint „a vidékiség akkoriban nyomasztóan provinciális létformát is jelentett”. Akkoriban egy vidéki kertvárosi családi házban lakni egyáltalán nem volt vonzó perspektíva egy fiatalnak, aki életre, nyüzsgésre, pezsgésre vágyott. Így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy A besúgóban az állambiztonság Geri után nyúlt, és megzsarolta, hogy ha nem jelent a diákvezér Száva Zsolt (Patkós Márton) ellenzéki megmozdulásairól, akkor a vidéken élő testvére nem fogja megkapni a csak külföldről beszerezhető, horribilis árú asztmagyógyszert.

Csakhogy többször is szóba került már, hogy A besúgóban nem igazán korhű a '80-as évek egyetemi világa. Különosen akkor nem, amikor az ellenzéki mozgalmak és a soraikba beférkőzött besúgók kerülnek szóba.

Egy névtelenséget kérő forrásunk 1979 és 1983 között, vagyis pár évvel a sorozat főszereplőinél korábban végezte el a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre (mai Corvinusra). Elmondása szerint a történet lúzereinek beállított KISZ-esek, azaz a Kommunista Ifjúsági Szövetség prominensei ekkoriban még elég erős pozíciókkal rendelkeztek, de természetesen voltak másként gondolkodó csoportok a diákok között, amelyek ki tudtak virágozni a hivatalos szervezetek árnyékában.

Ilyen volt például a Közgáz Klub is, amelynek vezetője az akkor még létezett Tudományos Szocializmus Tanszék egyik fiatal oktatója volt, a tagok között pedig több olyan diák is volt, akik a közösség véleményvezérei voltak. A tagság persze folyamatosan változott: a végzős hallgatók mindig kinevelték az „utódaikat”. A Közgáz Klub így tehát éveken át folyamatosan aktívan tudott működni. Csakhogy ez a valóságban a forrásunk szerint egyáltalán nem azt jelentette, amit A besúgó sugall:

A sorozatban látottakhoz képest a másként gondolkodó [közgázos] fiatalok nem terveztek ellentüntetést az akkoriban azért már itt-ott a lazulás jeleit is mutató rendszer ellen. Sokkal inkább arról volt szó, hogy szélesedjenek a diákok jogai, legyen valós súlyú, demokratikus hallgatói önkormányzat. Igény volt az oktatási rendszer reformjára, de ezek nem mindig találkoztak a hatalom képviselőinek elképzeléseivel.

Jó néhány közgázos diák ismert reformkommunistákat, és többeket is az akkori „demokratikus ellenzék” soraiból (akik közül többen is jelentős politikusok lettek a rendszerváltás után), sőt, a Duna Kör tagjait is (akik a forrásunk szerint valójában sokkal szervezettebbek voltak, mint a sorozatban bemutatott képviselőjük). Ezek a körök azonban nem váltak el annyira markánsan egymástól, mint A besúgóban.

Nem nagyon lehetett megkerülni a KISZ-t. De olyan nem volt, hogy ha felbukkant egy KISZ-es, akkor megköpködték és lehülyézték. A táborokban és a kirándulásokon sem volt ennyire direktben a téma a politika [mint a sorozatban]. Nem azért mentünk oda, hogy kidolgozzuk, hogyan döntjük meg a rendszert, hanem hogy jól érezzük magunkat, igyunk, bulizzunk, ismerkedjünk. Volt, hogy mi is terjesztettük a Beszélő példányait, de a rendszer megdöntéséről biztosan nem volt szó. Az egyetemen nem nagyon volt „lánchídi csata”, vagy hogy elvittek volna közülünk bárkit is március 15-én.

A Közgázon viszont különösebb atrocitás nélkül meg tudott szerveződni a Nyilvánosság Klub. Az ebben való részvételért nem rúgtak ki senkit sem az egyetemről, de a visszaemlékezőnk szerint finomabb módszerekkel azért az ember tudtára adta a hatalom, ha valakinek nemkívánatos volt a tevékenysége:

Lehetett például kapni olyan, hosszabb-rövidebb idejű ösztöndíjat nyugati országokba is, ahonnan azért annyira nem várta vissza a rendszer egyik-másik kiutazót.

Szintén a Közgázon alakult meg, még 1970-ben a Rajk Szakkollégium (majd ennek mintájára az ELTE jogi karának Bibó István Szakkollégiuma). Forrásunk szerint

itt sem a rendszert akarták megdönteni, hanem speciális tanulmányok végzése révén magasan képzett szakemberek váltak azokból, akik »a szívesen látottnál sokkal szabadabb gondolkodású« hallgatók voltak, komoly kutatási témákkal. Bizonyára ide is beépültek a megfelelő emberek, akik tájékoztatták a vezetőséget arról, ami itt folyik. De azért a '80-as évek már nem olyan volt, mint a Rákosi-korszak. A sorozatbeli tartótiszt figurája kicsit túl van karikírozva, ekkor már nemigen voltak ilyen ÁVH-s verőlegény típusú belügyesek, mint akit Thuróczy Szabolcs alakít. Az egyetemisták megfigyelésére egyszerűen nem lehetett ilyen bunkó csávókat odarakni.

Azt ugyanis a forrásunk is megerősítette, hogy a Belügyminisztérium belső elhárítással foglalkozó, hírhedt III/III-as csoportfőnöksége az ő soraikba is beépült:

Köztünk is volt olyan, aki jelentett rólunk. Egy szombat délelőtt összeverődtünk a Közgáz Klubban, ahol dzsesszkoncertek és politikai vitakörök zajlottak. Valami politikai tartalmú rendezvényre is el akartunk menni, másnap viszont behívatták a vezetőnket, és elé tették a névsort azokról, akik előző nap ott voltak. Nem rúgtak ki senkit, csak jelezni akarták, hogy mindenről tudnak.

A beszervezések a forrásunk meglátása szerint nem feltétlenül úgy zajlottak a '80-as években, ahogy azt A besúgó bemutatta:

A fiúkat jellemzően az egyetemet megelőző sorkatonai szolgálat idején próbálták beszervezni. Volt olyan akkori barátom, akik elmesélte, hogyan történt. Nem zsarolással akarták beszervezni őket, inkább mézesmadzagot húztak el előttük: beígértek nekik ezt-azt. Nem lesz gond az egyetem elvégzésével, megnőhetnek az esélyek egy nyugat-európai ösztöndíjra, nem lesz álláskeresési gondja az egyetem után, »nem kell elmenni melózni egy vidéki Volán telepre«. Cserébe nem kértek mást, csak hogy »néha beszélgessenek, mondja el, miket lát, hall a környezetében«. De ha valaki nemet mondott, különösebb következményről nem hallottunk.

Arról, hogy egy-egy ilyen „beszélgetés” vagy „nemet mondás” mennyire megviselheti lelkileg az embert, Kosztra András mesélt nekünk, aki 1969-ben kezdte meg a tanulmányait az Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Karán. Saját bevallása szerint a '70-es évek elején nem sokat tanult, abból élt a vizsgákon, ami ráragadt az előadásokon. A Növénytermesztéstan szigorlaton ez már nem volt elég, kétszer megbuktatták, így fennállt a veszélye, hogy ha a harmadik alkalommal sem megy át, kirúgják. Ekkor hívatták be az egyetem Tanulmányi Osztályára.

A TO-n egy külön szobában két fazon várt rám. A keresztnevemen szólítottak, és elkezdtek velem beszélgetni. Először azt hittem, hogy újságírók, de aztán együttműködést, segítséget emlegettek. Eleinte tettettem a hülyét, de sokáig nem lehetett ezt csinálni, mert két órán át fingattak.

A civil ruhás állambiztonságiak ekkor közölték, hogy ők tudnának segíteni a vizsgákban. Sőt, az egyetem után szép lakást, jó állást is tudnának szerezni.

Állati ideges lettem, a hideg futkosott a hátamon. Visszakérdeztem, hogy miért pont engem szemeltek ki, mire azt mondták, »népszerű gyerek vagyok, nagy ismertségi körrel«. Nem mertem elküldeni őket a francba, inkább azt mondtam, hogy most nagyon kellene tanulnom. Azt mondták, »rendben, akkor majd keresnek a kollégiumban a vizsgák után«. Én meg jól besz*rtam, és elkezdtem iszonyúan tanulni. Le is vizsgáztam végül közepesre.

Bár a belügyesek Kosztra András lelkére kötötték, hogy ezt a megkeresést ne mondja el senkinek, ő végül elmondta a kollégiumi szobatársának.

Megkértem őt, hogy szóljon, ha ezek keresnek, és akkor mindig lelépek. Egyik este moziba mentem, de alig hogy elindult a film, bejött egy ismerős a széksorok közé azzal, hogy »itt van a szombathelyi haverod, gyere ki!« Mondom, nekem nincs is szombathelyi haverom. »De, de, gyere csak ki a haverodhoz, hát ismer téged, tudta a nevedet is.«

Kosztra András végül kiment a moziból. Ami ezután következett, amiatt azóta se szeret visszajárni Mosonmagyaróvárra.

Fogtak és bevágtak egy libaf*s színű Volgába. Elindultunk Rajka irányába. Amikor végre kiszálltunk, ezek ketten elkezdtek engem sétáltatni a sötét erdőben. Majdnem összesz*rtam magam, úgy féltem. Azt mondták, »színt kell most már vallanom!« Nem bántottak fizikailag, pedig ha ott lekevernek két pofont, aláírok nekik bármit. Ezután bevittek Óvárra a rendőrségre, egy földszinti helységbe. Ott volt egy szimpatikusabb, idősebb egyenruhás is. Nem mertem azt mondani nekik, hogy nem írom alá a papírt, mert féltem, hogy megvernek. Próbáltam inkább húzni az időt. Ecsetelni kezdték, hogy segítenek a vizsgákban, jöttek megint a lakással meg a jó állással.

A idősebb rendőr azonban megunta a beszélgetést, mert már ment volna haza, lejárt a műszakja.

Elővett a szekrényből egy kis rumot, hogy igyak. Lehúztam, meg is jött a bátorságom, elküldtem őket a fenébe, nem írok alá semmit! Meglepődtem, hogy erre azt válaszolták, »rendben, akkor így lesz, nem lesz a dologból semmi hátrányom.«

A belügyesek búcsúzóul azért még András lelkére kötötték, hogy senkinek ne merjen beszélni a történtekről. Nem is mondott semmit a szüleinek, egyedül a keresztanyjának árulta el később, hogyan próbálták beszervezni.

Azt az esti erdei sétát nem kívánom senkinek. Nagyon féltem, nagyon megviselt. Néha eszembe jut, kiket környékezhettek még meg, hiszen nyílt titok volt, hogy ez a két szivar miért jár be a TO-ra. Teljesíteniük kellett a tervet. Az azért bánt egy kicsit, hogy utólag soha, senki sem mondta azt nekem, hogy »f*sza gyerek voltál, amikor nem írtál nekik alá«.

Mindkét megszólalónk egyet értett tehát abban, hogy az HBO jó érzékkel repült rá az ügynöktémára, mert az az 1989-es rendszerváltás óta velünk kísértő, máig kibeszéletlenül maradt, súlyos ügy.

A sorozat alapötlete tehát kiváló, de a részleteket ennél sokkal ügyesebben is meg lehetett volna valósítani.