A Netflix francia sorozata egy külvárosi banda mindennapjait mutatja be mit sem sejtő filmesek kameráin keresztül, akik csak egy videóklipet akartak leforgatni, de egy kirobbanni készülő háború közepén találják magukat.
Nem én leszek az, aki hosszan értekezik majd a kézi kamerával felvett filmek történetéről vagy az ún. talált tekercs műfaj jelentőségéről, olyan klasszikusokkal vágva fel, mint az Ideglelés - The Blair Witch Project (1999) vagy a Cloverfield (2008), Az utolsó műszak (2012) vagy a Hardcore Henry (2015), ahol már a videójátékok nézőpontja, logikája és esztétikája is befigyel. Csak egy filmet ráncigálok elő, nyilván összehasonlítás céljából, és ez a morbid belga kultdarab, a Veled is megtörténhet (1992), ahol összecsúszik a bűn és a filmes, mint szemlélő, szemtanú és aktív résztvevő fogalma és jelentése.
Emlékeztetőül, a Veled is megtörténhetben egy stáb egy sorozatgyilkosról készít dokumentumfilmet, és lassan ők is (bűn)részesei lesznek a férfi munkájának, a Netflix saját gyártású francia sorozatában, A drogdílerben két filmes csöppen egy külvárosi bandaháború közepébe. Igaz, Franck (Sébastien Houbani ) és operatőre eredetileg csak egy klipet jöttek leforgatni Tonyval (Abdramane Diakite), a kiadó által felfedezett, ígéretes rapperrel, de Tony emberei érkezésükkor azonnal elveszik autójukat és irataikat, így gyakorlatilag a banda túszai lesznek, és kiderül, Tony nem csak játssza a gangsztát, ő tényleg nagybani díler. Ami a kicsit betojt Francknek elsőre még imponál is, hogy milyen menő anyagot csinálhat ebből, de aztán előkerül egy rivális díler, és az is kiderül, itt bármikor kirobbanhat egy igazi háború.
Azt már a bevezető képsorokból is tudjuk, hogy a háború valóban kirobban – és jókora csalódás lenne, ha egy bandasztoriban nem ez történne -, mert látjuk a halálra rémült filmest, és halljuk a fegyverropogást, megelőlegezve a lezárást, csak nem tudjuk, hogyan érünk ide. Merthogy vannak csavarok. Például Tony nem is olyan vadember, mint amilyennek mutatja magát, de ez ugyebár árt a biznisznek – mind a filmesnek, mind a drogterjesztésnek -, és ott van a kisöccse, Kylian, aki óhatatlanul mindig bajba keveredik, a rendőrök is a környéken szaglásznak, a lemezkiadó pedig egyre keményebb anyagokat követel, és magasról tojnak arra, hogy ez „hőseink” életébe kerülhet. Igen, idézőjelbe tettük, hogy „hőseink”, mert a végére már ők maguk is manipulálni kezdik az eseményeket, és ahelyett, hogy az első adandó alkalommal lelépnének, egyre mélyebbre kerülnek a zűrzavarban.
A kézikamerás filmekkel rendszerint az a baj, hogy szarul néznek ki, hogy idegesítő a folyamatos rázkódás és az, hogy vajmi ritkán van fókuszban a lényeg, de a Ange Basterga és Nicolás López rendező- és forgatókönyvíró páros ezt az akadályt könnyedén meglépte. Ráadásul úgy kanyarítják a történetet, hogy a kamera vagy a GoPro sokszor máson van, vagy éppen a rendőrautó fedélzeti kamerája rögzíti az eseményeket, így nem lesz unalmas a nézőpont és ezzel együtt a sztori, rázkódás pedig effektíve nincs, ráadásként pedig meglepően rövidre fogták az egyes epizódokat. A tíz részes széria egyes epizódjai tíz-tizenöt percesek, ami meglepő újítás, és néha kicsit megállítja a sztorit, viszont ehhez a formátumhoz illik ez a hossz – más kérdés, hogy ennyi (össz)játékidőből egy rendes film is kijött volna, de ott már zavaró lett volna ez a képi világ –, mivel egyszerre került fel az összes epizód a Netflixre, hamar végignézhető az egész évad.
Vagyis A drogdíler jól néz ki, és egy remek alapötletből indul ki, hitelesen mutatja be a külvárosok életét. Jó arcokat is találtak hozzá – a legjobb közülük a főnök jobbkezét alakító Mohamed Boudouh, aki a maga részéről rögtön kinyírná a filmeseket, és tulajdonképpen neki van igaza -, és komoly pénzbe fogadnék, hogy lesz belőle amerikai remake, két bajom azonban van vele. Ha már az első pillanattól rosszarcú külvárosi tagok lóbálják a fegyvereiket, akkor lehetett volna erőszakosabb, véresebb is a sztori, másrészt, ha az egyik főszereplő egy rapper, akkor lehetett volna nagyságrendekkel jobb ez a zene, merthogy a francia rap baromi jó. Persze az is lehet, hogy a filmesek azt akarták, hogy lássuk, hogy ez a Tony gyerek csak hiszi magáról, hogy a vérében van a hiphop, de akkor ezt egyértelművé kellett volna tenniük.
Értékelés: 7/10
