Honnan jött a téma?

Én eleve kassai vagyok, aztán Budapesten éltem, majd Miskolcon és Prágában tanultam, utána Rigába költöztem. Amikor a forgatókönyvet írtam, akkor is Rigában éltem, és egy olyan szituációt kerestem, amikor a főhős állandóan úton van, nincs egy megrögzött helyzete, ezután pedig azt kellett eldöntenem, hogy az illető a saját generációm vagy a szüleim generációjának a tagja. Dramaturgiailag és személyes okokból is jobbnak tűnt, ha egy idősebb generációról van szó, és aztán jött az építkezés.

Hogyan tudod magad beleélni valakinek a helyzetébe, aki a szüleid generációjához tartozik?

Egyrészt úgy, hogy a filmben nagyon sok minden velem történt meg, és a történet alapesszenciája, hogy folyamatosan vagy valahol, mindig úton vagy, nincs egy hely, amit otthonnak nevezhetnél, amiből nagyon jól lehet dolgozni. Másrészt a szülők élete rendkívüli módon kihat a gyerekeikre, amit én is pontosan érzek a bőrömön. Az ő generációjukkal sokkal univerzálisabb témákat lehet érinteni, amire jött aztán a forgatókönyv többéves fejlesztése, és a főszereplővel való több éves munka is.

Elsőfilmes rendezőként hogyan tudod eldönteni, hogy az adott színész mennyit hoz ki önmagából a kezeid között?

Ezt érezned kell. Ott vagy a placcon és vagy ötven, száz más dologra figyelsz, és ezt vagy érzed vagy nem. Ennek nincs módszere, csak az érzéseidre hagyatkozhatsz.

Mennyire hagyod rögtönözni a színészeidet?

Mivel nagyon sok munkánk volt a forgatókönyvben, úgy 90%-ban ragaszkodtunk hozzá. A helyszíneken azért volt, ami másként alakult, Pohárnok Gergely operatőrrel is úgy dolgoztunk, hogy nem volt előre kitalálva vagy storyboardozva az egész, hanem odamentünk és ott kitaláltuk, hogy legyen, miután a színészekkel lekoreografáltuk a jelenetet, de volt olyan is, ahol egy már lepróbált résznél improvizáltak a színészek. Olyan jelenet is volt aztán, ami egy az egyben improvizáció, mint a vacsora az oroszokkal vodkával és uborkával, ami még próbálva se volt. Rögtön vettük a színészek helyben rögtönöztek. Na, az baromi nehéz volt, mert Viktor Nemets, aki az oroszt játssza, nem tudott még angolul sem, egészen speciális figyelmet igényelt, a szöveget sem tudta vagy mindig másként mondta, ráadásul iszonyú hideg volt – ez volt a legnehezebb forgatási napunk. Ő egyébként fehérorosz, és összesen hat országból voltak ott a stábban.

Az Out rendkívül látványos film, hiszen különleges helyszíneken játszódik, mint például egy hatalmas hajógyár. Mennyire volt nehéz ezt leszervezni?

Igazából nem volt nehéz. Mivel többéves volt a film előkészítése, jutott idő erre is. Még az erőmű sem volt problémás, ott leve nagyon sokat forgatnak, és a hajógyárral is csak annyi volt a gond, hogy nem lehetett leállítani a munkát, így nekünk kellett alkalmazkodnunk ahhoz, ami ott történt, és ötpercenként mást mondtak, hogy mi történik, azt pedig nem tudhattuk, hogy tíz perc múlva mi lesz, így össze-vissza rohangáltunk, de bejutni nem volt nehéz. A halászhajó is könnyen ment, bár várni kellett rá, és sokat kellett fizetni.

Hogy találtál Terhes Sándorra?

A történetet először egy teljesen más karakterre építettük fel, de Taschler Andreának, az egyik magyar producernek volt az ötlete, hogy nézzük meg őt erre, és a Sanyi annyival több szabadságot, annyival több humort tudott belevinni ebbe az egészbe már az első pillanattól kezdve, hogy egyértelmű volt, hogy ő a megfelelő főszereplő. Nagyon jó volt vele dolgozni, hamar összehangolódtunk. Vele meg a Pohárnok Gergővel egy hármas koalíciót alkottunk, ami a bázisa volt a munkának. Tudtam, hogy rájuk mindig lehet számítani, és egy csomó jelenetet csak egyszer vagy kétszer kellett felvenni. Ha gond volt mindenki mással, akkor tudtam, hogy a Sanyival mindig időt nyerhetek, és utolérhetem magam, pedig nem tudott sem szlovákul, sem oroszul, fonetikusan kellett megtanulnia mindent. Nagyon izgult, de aztán tökéletesen megoldott mindent.

Hogy jött a képbe Lev, a fületlen kitömött nyúl?

Az egy real story, Németországban megtörtént eset, nem én találtam ki. Amikor írtam a forgatókönyvet, vezettem egy hírnaplót, ahová elmentettem érdekes híreket és szokatlan dolgokat, és a rénszarvasok és Lev is így került a filmbe, ami adott egy abszurditást a történetnek. Az eredeti verzióban is volt egy fülnélküli nyúl, amit a tulajdonosa vitt be a helyi tévébe, de mielőtt ment volna az adás, rálépett az operatőr és kimúlt, és a hír vége az volt, hogy lefagyasztották, hogy eldöntsék, kitömessék-e vagy sem. Csak ott nem Levnek hívták.

Összesen mekkora stábbal dolgoztál?

Két forgatási etappal dolgoztunk. Volt egy lett-észt etap és egy szlovák-magyar forgatási etap, és elég kicsi stábunk volt, akikkel nagyon sokat kellett utaznunk, hogy tartsuk a költségvetést. Úgy 45-50 fő volt, és csak a minimális kulcsemberek között volt átfedés. Külön stáb volt északon és külön itt és mindig kevert volt, magyar, szlovák, észt, litván és orosz. Amikor megírtam az eredeti, másfél oldalas szinopszist, akkor azzal még nem kalkuláltam, hogy ennek milyen gyártási következményei vannak.

Tulajdonképpen milyen nemzetiségű a film?

Hivatalosan szlovák, de valakinek magyar, a csehek is nagyon a magukénak érzik, a legtöbb kreatív kredit magyar benne, magyar a főszereplő, az író, az operatőr, bár nagyon kevés a magyar párbeszéd, a szlovák még kevesebb.

Mi lesz a következő filmed?

Van vagy három-négy filmtervem, amin dolgozom, de a következő munkám egy tánc-thriller, amit kezdünk már beindítani. Real time játszódik, pár nap alatt, menekülés a föld alatt egy különleges komplexumból, ahol néha változnak a fizika törvényei, előkészületi stádiumban van, már van hozzá egy nagyon jó treatment, most kell helyszínelni és beadni a különböző pályázatokat.

Fotó: Szécsi István