Stan Lee 1922. december 28-án született Stanley Martin Lieber néven New Yorkban. Képregényes karrierjét 1939-ben kezdte, amikor asszisztens lett a Timely Comicsnál, ahol két évvel később íróként is debütált. A Timely a hatvanas évektől Marvel Comics néven folytatta Lee irányítása alatt, aki Jack Kirbyvel, Steve Ditkóval és másokkal együtt olyan ikonikus képregényhősöket alkotott meg, mint a Pókember, Hulk, Doctor Strange, a Fantasztikus Négyes, Daredevil, a Fekete Párduc, az X-Men, Iron Man és a Hangya. Lee-nek köszönhető, hogy a korábban félisteneknek ábrázolt makulátlan szuperhősökből gyarlóbb és sebezhetőbb, összetettebb és emberibb karakterek lettek. A korábban lesajnált, lenézett képregényműfaj Stan Lee „uralkodása” alatt széles körben elfogadottá vált, a Marvelből pedig egy hatalmas, évente sok milliárd dollár hasznot hozó médiabirodalom lett. Az elmúlt húsz év képregényfilmes forradalma pedig tovább építette Lee legendáját, aki az összes Marvel-filmben feltűnt egy-egy cameo erejéig.

Pókember

Mi mással is kezdhetnénk az ajánlót, mint az első igazi Pókember-adaptációval? Elsőre talán nem a korábban horrorfilmekre specializálódott Sam Raimi (Evil Dead – Gonosz halott) tűnt a legjobb jelöltnek a rendezésre, és kedvenc hálószövőnk szerepére sem feltétlenül Tobey Maguire-t képzeltük el, a végeredmény mégis egy mai szemmel is működő, látványos szuperhősmatiné lett. Raimiék túl sokat persze nem tettek hozzá Stan Lee és Steve Ditko legendás hősének mítoszához, egyszerűen csak elmesélték a képregényekből mára már unásig ismert eredettörténetet, kiváló tempóban, sok humorral és romantikával. A főgonosz kiválasztásával se nyúltak mellé, Pókember talán legfontosabb nemezisét, a Zöld Manót ráadásul a zseniális Willem Dafoe, a fiát pedig James Franco alakítja kiválóan. És ha van tökéletes casting, akkor az J.K. Simmons Peter Parker idegbajos főnökének, Jonah Jamesonnak a szerepében.

Pókember: Hazatérés

Bármennyire is szerettük Sam Raimi Pókember-verzióját, nagyon vártuk, hogy a gyeplő visszakerüljön a Marvelhez (a megfilmesítési jogokat korábban a 20th Century Fox bitorolta, de őket a Disney később felvásárolta), hogy Peter Parker végül a szó minden értelmében hazatérhessen. És nem is kellett csalódnunk, John Watts rendezése pont olyan lendületes és vicces, mint a legjobb Marvel-filmek, ráadásul Tom Holland tökéletes választás volt Pókember szerepére. Azon lehetne vitatkozni, hogy bele kellett-e mindenáron szőni a Bosszúállók aktuális történetszálát a filmbe, de sikerült ezt a mutatványt végül úgy megoldani, hogy az se veszíti el a fonalat, aki korábban még egyetlen Marvel-filmet se látott. De az alkotók legügyesebb húzása az, hogy a világmegmentős szuperhőssztori álcája mögött valójában egy klasszikus tinifilmet csináltak.

Venom

Sam Raimi első Pókember-filmjét dicsértünk, a harmadikat viszont szeretnénk inkább örökre elfelejteni. Ott tűnt fel először Venom, Pókember klasszikus ellenfele, de Raimiék az ő karakterét is elpocsékolták. A Sony fejesei szerencsére úgy döntöttek, adnak neki még egy esélyt, így készülhetett el 2018-ban az önálló Venom-film Tom Hardy címszereplésével. A kiváló angol színész alakítja Eddie Brock újságírót, akibe egy űrből érkező rejtélyes parazita belefészkelni magát. A szimbióta szupererőssé teszi a férfit, de közben viaskodnak is egymással, mint egy klasszikus haverfilmben szokás. Venom nem hős, de nem is gonosz, inkább egy lelkiismeretével küzdő antihős, aki jót akar, de az indulatai néha elragadják, és átbillen a sötét oldalra. Ruben Fleischer (Zombiland) filmje nem veszi komolyan magát, ettől is olyan veszettül szórakoztató, csak azt sajnálhatjuk, hogy a stúdió nem engedte korhatárossá tenni.

Daredevil

A Marvelnél egy időben komolyan gondolták, hogy ugyanolyan univerzumot építenek ki a tévében, illetve streamingen, mint a moziban, így kapott külön sorozatot a Netflixen a Fenegyerek, Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist, illetve egy közös crossover miniszéria is elkészült (The Defenders). A terv csak félig jött be, mert minden erősebb évadra jutott egy gyengébb, és mára az egész univerzumot elkaszálták. (Ebben persze közre játszott az is, hogy elindult a Netflixszel konkuráló Disney+.) A Fenegyerek első két évadával kapcsolatban viszont nem lehet minőségi kifogásunk, sőt az egész MCU egyik legizgalmasabb főgonoszát, a Vincent D'Onofrio által alakított Wilson Fisket is neki köszönhetjük. Charlie Cox is kiváló a vak harcművész Matt Murdock / Fenegyerek szerepében, de a sorozatot legjobban a realista hangulata miatt ajánljuk. A Daredevil első évadát az is élvezni fogja, akit a szuperhősfilmek hidegen hagynak, a sorozat ugyanis nézhető sötét hangulatú, kőkemény városi gengsztertörténetként is.

Jessica Jones

A netflixes Marvel-sorozatok közül a Jessica Jonesnak érdemes még esélyt adni, igaz, ajánlani csak az első évadot merjük. A karakter különlegessége, hogy ellentétben a Marvel klasszikus hőseivel, nem a hatvanas-hetvenes években, hanem már ezredforduló után alkották meg. Ennek ellenére a képregényekben nem áll távol a Pókember-féle vonulattól, olyannyira nem, hogy a sztori szerint Jones gyerekként Peter Parker osztálytársa volt, és ő is egy baleset (pókcsípés helyett radioaktív szennyezés) következtében kap szupererőt. A sorozatban szerencsére nem egy újabb unalmas eredettörténetet látunk, hanem a már felnőtt Jessicát (Krysten Ritter), aki saját nyomozóirodát vezet New York Cityben, különleges képességekkel rendelkező emberekhez kapcsolódó ügyekre specializálódva. Így akad össze a Kilgrave (David Tennant) nevű szupergonosszal, aki segít neki feltárni a múltját, és az életét gúzsba kötő traumákat.

A sötét lovag - Felemelkedés

Stan Lee a Marvel legendája volt, de a klasszikus Marvel-hősök megteremtésében többek közt Batman figurája is inspirálta, 2001-ben pedig a DC felkérésére maga is újragondolta a figurát a Just Imagine... című sorozat keretében, úgyhogy talán ő se bánná, ha kakukktojásként egy DC-filmet is ajánlanánk. Christoper Nolan trilógiájának első részét (Batman: kezdődik) illik, a másodikat (A sötét lovag) pedig kötelező szeretni, és ezek valóban kiváló filmek, de A sötét lovag - Felemelkedés se marad el tőlük színvonalban, a közönség mégis mintha kevésbé rajongana érte. Pedig a társadalomkritika ebben is ugyanolyan erős és aktuális, mint A sötét lovagban, van egy ikonikus főgonosza is a Tom Hardy-féle Bane személyében, és az akciójelenetekre sem lehet panasz. Igaz, Christian Bale Batmanje kevesebbet szerepel a vásznon mint korábban bármikor, de a jobban sikerült DC-filmekben nem ritka, hogy az izgalmas főgonoszok ellopják a show-t (lásd: Batman visszatér), de pont ezt szeretjük bennük.