Melyik a legjobb Legjobb Film, avagy kinek adjunk Oscart?

Közeledünk a finishez az Oscar-versenyben, mi pedig átnéztük, szerintünk és objektív szempontok alapján melyik film miért esélyes vagy esélytelen a legjobb film kategóriában a kis aranyszoborra. Íme!

1917

Sam Mendes (007 - Skyfall, A kárhozat útja, Amerikai szépség) I. világháborús drámája  hihetetlenül izgalmas, annyira, hogy a néző néha tényleg nem jut majd levegőhöz. Ahogy a film kapcsán már ezerszer megírták és megírtuk mi is, Sam Mendes, pontosabban operatőre, a legendás operatőr, Roger Deakins mindezt úgy forgatta le, hogy a kamera mindvégig az öngyilkos küldetésre induló katonákkal tart, hol az ő nézőpontjukat követve, hol kissé előttük járva, hol őket mutatva, és ez egyrészt valóban rendkívül intenzív élményt nyújt, másrészt hihetetlenül jól néz ki, egyvalamit azonban nem ér el. Nem ránt be minket a történetbe, hiába az elképesztő részletgazdagság, a történelmi hitelesség a legutolsó gombig, nem érezzük azt, hogy ez tényleg valakinek a bőrére megy, és igazi háborút látunk.

Verdikt: Az 1917 a technikai kategóriákban tarolni fog, de nem elég személyes és drámai ahhoz, hogy a legjobb film legyen.

Kritikánk a filmről ITT

Az aszfalt királyai

Ez kérem egy tökéletesen megcsinált film arról, milyen az, ha valakik tökéletesen végzik a munkájukat, és ez egy jó kis önmagába záródó kör, nem igaz? Az ürügy egy valódi történet: A gigászi Ford autógyár fel akarta vásárolni a legmenőbb versenyautókat gyártó Ferrarit, de amikor rájuk csapták az ajtót, a versenypályán akartak visszavágni, és felbéreltek egy mérnököt és egy autóversenyzőt (Matt Damon és Christian Bale) hogy építsenek nekik egy olyan autót, amivel megnyerhetik a legendás 24 órás Le Mans versenyt. És itt nincs meglepetés – megnyerik a versenyt –csak állhatatos munka, elkötelezettség és harc, többek között az ostoba megbízókkal.

Verdikt: Minden itt van, ami tényleg jó Hollywoodban, a végtelenül profi technika, a filmkészítés szeretete, az elképesztő hangulatteremtés és persze a legjobb színészek – csak maga a téma nem érint meg mindenkit, és nem elég nagy a dráma.

Kritikánk a filmről ITT

Az ír

Az olasz maffiának dolgozó ír gengszter és mellesleg szakszervezeti nagykutya több évtizedet átölelő történetével a már 77 éves Martin Scorsese visszatért legnépszerűbb témájához és kedvenc színészéhez. A témát mellesleg maga Robert De Niro szállította neki, csak meg kellett várni évekkel ezelőtt, míg a technika olyan szintre jut, hogy digitálisan meg lehessen fiatalítani a szereplőket. Akikhez csatlakozott a Scorsese-veterán Joe Pesci, akinek MUSZÁJ lesz odaadni a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart, és a rendezővel először dolgozó, és most meglepően jó Al Pacino. A történet jó, de nem briliáns, de Scorsese-t imádjuk, és a fiatalítás nem is lett borzasztó.

Verdikt: Egyrészt nem ez Scorsese legjobb munkája a témában, másrészt a filmet túlságosan is elviszi egy irányba a digitális fiatalítás, szóval erre bizony nem fogadnánk!

Kritikánk a filmről ITT

Jojo Nyuszi

Hősünk Jojo, vagyis Johannes Betzler, egy rendes kis náci, mint a Harmadik Birodalomban szinte minden hozzá hasonló korú kölyök, és nem filmcsillagokért vagy sportolókért rajong, hanem Adolf Hitlerért. Olyannyira nem, hogy az ő képzelt barátja is maga Adolf, igaz, egy kicsit bolondosabb kiadásban, mint az igazi, ám Adolf sem tud tanácsot adni, mit tegyen, amikor kiderül, szeretett édesanyja egy zsidó lányt rejteget a padláson. Taika Waititi író-rendező „gyűlöletellenes vígjátéka’ Christine Leunens Cellába zárva című, jóval sötétebb regénye alapján készült, de az új-zélandi csodagyerek kedves, lökött, vicces darabot formált az irodalmi alapanyagból. Talán kicsit túl vicceset is, a szereplők viszont elképesztően szerethetők.

Verdikt: Ha Waititi egy kicsit komolyabbra veszi a figurát – amihez csak vissza kellett volna nyúlnia, a könyvhöz -, akkor komoly esélyes lenne, de akkor megtagadta volna önmagát. NEM esélyes a film, legfeljebb az anyát játszó Scarlett.

Kritikánk a filmről ITT

Joker

Todd Phillips egy teljesen újfajta, szuperhős nélküli szuperhősfilmet ígért, és megtartotta ígéretét. Egy masszív és nagyon nyomasztó egzisztencialista drámát rakott össze, amelyben megismerjük, hogyan lett Gotham City legismertebb gonosza az, aki, és ez a gonosz nem is ellenszenves, csak nyomorúságos, szánalmas. A sok megaláztatás után azonban levetkőzi nyomorát, és bár ezt nem olyan jó érzés nézni, de Phillips kétségkívül iszonyú hatásosan rakta össze a történetét, Joaquin Phoenix maga Arthur Fleck, a Joker. A csupa ideg, civilben is látszólag mindig az őrület határán mozgó színész teljesen átadta magát a szerepnek, és azon túl, hogy majdnem 24 kilót fogyott le, minden rezdülésében eszelős. Ráadásul zseniálisan és sokféleképpen eszelős, többnyire ijesztően.

Verdikt: Ez a legesélyesebb film szerintünk, van is hype-ja rendesen, és ha kicsit sokat is kölcsönzött a rendező a nagy Martin Scorsese-től – rengeteget! – azt végig remek stílussal tette.

Kritikánk a filmről ITT

Kisasszonyok

Ez Louisa May Alcott veretes regényének immáron ötödik filmes adaptációja, ha nem számítjuk a tévés verziókat, és a #metoo korban lehet, hogy a mondanivaló most aktuálisabb, mint valaha. Vagy nagyobb közönsége lehet, mint valaha, ami majdnem ugyanaz. A Greta Gerwig írta és rendezte verzió egy tüzes, a nők XIX. századi helyzetét képletesen elemző jeleneten, illetve beszéden túl érdemileg nem tett sokat hozzá a különböző művészi ambíciókat ápolgató March testvérek történetéhez - egy ilyen irodalmi klasszikust nem is illik átírni -, sokkal inkább a karakterek elmélyítésén dolgozik. Ehhez van segítségére Saoirse Ronan, Florence Pugh, Emma Watson és a most oly divatos Timothée Chalamet.

Verdikt: Hiába az új áthallás és a téma aktualitása, a regény és maga a történet mára már avítt, és ezen nem segítenek a (többnyire) remek színészek sem. NAGYON csodálkoznánk a Kisasszonyok Oscarján.

Kritikánk a filmről ITT

Házassági történet

Akárcsak a rendező, Noah Baumbach (A tintahal és a bálna, Frances Ha), Scarlett Johansson és Adam Driver is terápiás jelleggel készített el egy nagyon szerethető és csak egy kicsit elszomorító válási történetet. Merthogy már mind túl vannak első, esetleg második válásukon, és mindent beledolgoztak a New York-i független színházi rendező és a Los Angelesben munkát kapó színésznő „szétmenésében”, amit egy bájos kisfiú elhelyezése nehezít meg. A történet nyers, egyszerű és nem nehéz vele azonosulni, sőt, Johansson és Driver pedig nem csak fantasztikus színészek, de nagyon szerethetők is.

Verdikt: Ez pont az a személyes, drámával és érzelmekkel teli történet, amit zabál az Akadémia, ráadásul őszinte is, csak két dolog szól ellene: hogy az itt nem feltétlen preferált Netflix a gyártó, és az, hogy az Élősködők még jobb.

Kritikánk a filmről ITT

Volt egyszer egy... Hollywood

Quentin Tarantino 9. filmje három dologról szól: egy kikopott westernsztár félelmeiről, gyilkos hippikről és arról, hogy a rendező milyen mélységesen imádja a filmkészítés minden egyes részletét. Az utóbbinak köszönhető, hogy bizonyos szempontból egy meta-produkciót kaptunk, hiszen a filmben forgatott filmről szóló filmet látjuk, de ne aggódjunk, a jó öreg véreskezű, nagypofájú sem tűnt el. Csak egy kis időre átadta a gyeplőt színészeinek, a krízisbe került veterán westernhőst alakító Leonardo DiCapriónak és a hű kaszkadőrét és úgy általában mindenesét, például a legjobb barátját játszó Brad Pittnek, ők pedig éltek a lehetőséggel – főleg Pitt.

Verdikt: Bár a játékidő jelentős részében csupa olyasmi történik, aminek semmi köze a sztorihoz vagy a végkifejlethez, és messze nem ez QT legerősebb, legcéltudatosabb munkája, de még érhet minket meglepetés.

Kritikánk a filmről ITT

Élősködők

A dél-koreai rendezőzseni, Bong Joon-ho (A halál jele, A gazdatest, Snowpiercer) legújabb filmjének hősei szélhámosok, akik egy jóravaló, kicsit naiv, gazdag családot akarnak megkopasztani. Az azonban csak a látszat, hogy mindössze egy szélhámosfilmről van szó: ez egy fejlődéstörténet, egy társadalmi szatíra és végül, de nem utolsósorban egy családi dráma is, nagyon sötét humorral és tűpontos ábrázolással. Mindezt sötét titkokkal, hajmeresztő fordulatokkal, fantasztikus játékkal és hihetetlenül jól eltalált csomagolásban. Nem is lehet belekötni.

Verdikt: A tökéletesen felépített, nagyszerűen filmezett és pompásan eljátszott Élősködők egyszerre gonosz, együttérző, kegyetlen és vicces – és nagyon, de nagyon elegáns. Talán már túl jó is az Oscarhoz, de a szobrot meg kell kapnia.

Kritikánk a filmről ITT