Ez a film tényleg annyit tud, hogy az 1991-es rajzfilm minimálisan leporolt, élőszereplős változata. A szörny esetlen, a szépség sótlan, az életre kelt tárgyak pedig idegesítőek, hiszen, ami rajzfilmben működik, az filmnek nem mindig az igazi.
Kinek ajánljuk? Akik szeretik a klasszikus Disney meséket és akik nem szeretik, ha az eredeti sztorikba belepiszkálnak, mert ilyesmiről itt szó sincsen.
Belle más, mint a többiek a falujában. Ezt onnan is tudjuk, hogy amint kilép a kapun, mindenki dalra fakad és elénekli, hogy ez a lány más, különböző és nem közéjük való. Mert Belle tud, sőt szeret olvasni, talán még mosakszik is, vannak önálló gondolatai és szeretné a kezébe venni a sorsát – például saját maga szeretné eldönteni, ki legyen a jövendőbelije. Nem Szaud Arábiában járunk a jelenben, hanem a XVIII. századi Franciaországban, ahol a franciák néha olyan francia kifejezéseket használnak, hogy „je ne sais pas” (nem tudom), amit más franciák valamiért nem értenek. Isten hozott Walt Disney színes-szagos világában!
Talán már senkinek sem kell elmagyaráznunk, hogy Disney-ék új üzleti tervük keretében leporolják az összes régi sikeres rajzfilmjüket és elkészítik az élőszereplős verziójukat, ami eddig ugyan nem vezetett remekművekhez, de nagyon sok pénzt kerestek velük. Jelenthetjük, hogy az új A szépség és a szörnyeteg, az 1991-es rajzfilm remake-je sem kimagasló, de nyilván ez is szépen hoz majd a konyhára, ráadásul a történeten sem kellett sokat agyalnia Bill Condon (Dreamgirls) rendezőnek. Adott az ifjú, végletekig hiú herceg, akit egy varázslónő szörnyeteggé változtat – a nyilván ártatlan személyzetet pedig valamiért beszélő használati tárgyakká -, és ott van van Belle, a nyílt szívű lány, aki apja helyett válik a Szörnyeteg foglyává.
Persze poénkodhatunk a Stockholm-szindrómávál, de a lényeg, hogy a fogoly és a fogvatartó lassan egymásba szeret, ami az utóbbinak jó hír, mert ez megtörheti az őt sújtó és egyre jobban sanyargató átkot. Csakhogy más is szemet vetett az itt szépnek mondott Belle-re - Emma Watson inkább csak csinos, olyan szomszéd lány alkat -, egy Gaston nevű felfuvalkodott, de veszélyes alak, akinek elvetemültsége miatt visel a film 12-es korhatár karikát. Ami egyébként furcsa dolog, mármint ez a 12-es besorolás, mert a 6 év és a 12 között nincs más lehetőség, viszont a két korcsoport ég és föld. Én speciel ezt a mesét simán megnézném egy 9-10 évessel is, de ez egy másik történet.
A Disney új meséje egy korrekt musical lett, ami semmi újat nem mutat – van persze, aki emiatt aligha fog reklamálni. 2014-ben készült egy francia, technikailag is elég magas színvonalú A Szépség és a Szörnyeteg verzió Vincent Cassel és Léa Seydoux főszereplésével, ott csavartak egy kicsit a régi sztorin, bonyolultabb, drámaibb volt az átok, sötétebb a hangnem – a Szörnyeteg ott tényleg tudott fenyegető lenni - és más volt Belle családi háttere. Az a film persze bátran nyúlhatott vissza Gabrielle-Suzanne Barbot de Villeneuve eredeti, 1740-es meséjéhez, Condonnak maradt a gyerekbarát Disney-animáció alapanyagként.
És van, ami rajzfilmben jól működik, élőben kevésbé. A beszélő, ficánkoló tárgyakra gondolok, amik engem halálra idegesítettek. Több időt visznek el a saját kis civakodásukkal, szerelmi életükkel és egyebekkel, mint Belle és a Szörnyeteg közös jelenetei, pedig az utóbbiról kéne, hogy szóljon a mese. Emma Watson annyiban jó választás volt, hogy egy modern arcot ad a minden másban régimódi mesének, annyiban viszont nem, hogy kicsit sótlan, kicsit színtelen, de nem annyira, mint maga a Szörnyeteg, aki kicsit szégyenlős, kicsit esetlen, semmi méltóságteljes, ijesztő nincs benne. Nem tudom, miért esett Dan Stevensre (Downton Abbey) a készítők választása, de nála színtelenebb alakra aligha húzhatták volna a sok szőrt és bőrt. Talán ezért is döntöttek úgy az alkotók, hogy nagyobb szerepet juttatnak a cselédségnek.
És ne feledjük, musicalről van szó, ahol az indokoltnál is többször fakadnak dalra, csakhogy a film itt is ragaszkodik a saját előzményéhez. Az 1991-es számokat ugyan kissé leporolták, néhány újat is írtak hozzájuk, mégsem hangzanak modernek, egy kivételével. Míg a legtöbb számnál az egyik főhős fakad dalra, hogy kiadja magából az érzéseit, van egy nagy kocsmai jelenet, ahol a gaz Gaston (a mindig remek Luke Evans) dicsőíti önmagát. Itt tényleg minden elszabadul, az egész vidám és életteli, kicsit szemtelen és groteszk, de rendkívül szórakoztató – kár, hogy a film többi része nem lett ilyen.
És igen, ahogy mi is beszámoltunk már róla, van egy meleg karakter is, a Jack Black utánzat Josh Gad, hiszen amúgy is minden a másságról szól – Belle is más, a Szörnyeteg is hangsúlyosan más –, de inkább csak felesleges sallang, mint igazi szereplő.
Értékelés: 6/10
