Egy nehéz nap éjszakája (1964)

1964-et írunk, és négy fiatal liverpooli srác éppen a világot készül megváltani, már ha ez az eszement világ hagyja, hogy kijussanak a hotelszobájukból. Richard Lester vakmerően korhű „rock'n'roll vígjátéka” beszabadítja a szárnyukat próbálgató gombafejeket a sikoltozó rajongók, paranoiás producerek, vakbuzgó újságírók és bajkeverő családtagok örvényébe - a ludas rendszerint Paul rafkós nagyapja. Közben pedig feltárja túlélésük és sikerük titkát: az ökörködés iránti kielégíthetetlen vágyukat és életigenlésüket. A film egy áldokumentumfilm majdhogynem valósághű stílusában készült, nyomon követi John, Paul, George és Ringo egy napját, amint viharként rájuk ront a hírnév.

Rocky Horror Picture Show (1975)

Egy kihagyhatatlan darab, már csak azért is, mert ez a filmtörténet legrégebb óta folyamatosan játszott darabja – több mint 46 éve fut, köszönhetően annak, hogy már egy évvel a bemutatása után elkezdett a közönség „kommunikálni” a filmmel. A „régi idők” olcsó horror és sci-fi produkcióit egyszerre parodizáló és azok előtt tisztelgő punk rock musical vetítésein a nézők feleselnek a karakterekkel, tetszésüknek vagy nemtetszésüknek adnak hangot, mindenre reagálnak és persze minden zseniális dalt végig énekelnek.  Van is mit szeretni rajta, különösen Tim Curry transzilvániai transzvesztitáján  és Susan Sarandon saját szexualitására ébredő Janet-én, aki vőlegényével véletlen keveredik egy esős éjszakán egy ódon kastélyba...

Hair (1979)

Lehet, hogy Milos Forman egy kevésbé ismert 1968-as Broadway musical alapján készült filmje az évek során abszolút mainstreammé vált, de megjelenésekor még az ellenkultúra részét képezte, akkor is, ha csúszott pár évet. Ami nem csoda, hiszen hősei tesznek minden hatóságra, de elsősorban a vietnámi háborúra. Az persze vicces, hogy a történet nem is róluk szól, hanem egy bevonulni készülő fiatal oklahomai srácról (John Savage) és egy gazdag lányról (Beverly D'Angelo),  akik nem igazán szeretnének egymásba, ha nem lenne Berger (Treat Williams), a nagyszájú, gátlástalan, de önfeláldozó hippi – és pont ő az, aki végül mégis eljut Vietnámba.  A film két dalánál is 20.000 statiszta énekelt és táncolt, ami azért elég látványos dolog.

Bíboreső (1984)

Volt egy pont, amikor Prince már akkora sztár volt, hogy muszáj volt neki egy filmet csinálni, és mi mást játszott volna benne, mint egy zenészt? A Kölyök arrogáns, fiatal, feltörekvő fekete énekes. Minneapolisban született és nevelkedett, és minden vágya, hogy meghódítsa a színpadot – és elnyerje a szépséges Apollonia (Apollonia Kotero) szerelmét. Viharos gyorsasággal halad a sztárság felé vezető úton, sikerét azonban beárnyékolja magánéletének megannyi problémája. Zűrös családi környezetben nevelkedett, az erőszakos, durva apja terrorizálta a családot.  Prince itt nyilván a saját életét énekli meg – szó szerint is -, ahogy felcsendül a Purple Rain vagy a When Doves Cry, a legeslegjobb számai. A filmért – amelynek első verziója NAGYON korhatáros volt – Prince Oscar-díjat kapott zeneszerzőként.

Cry-Baby (1990)

John Waters a megbotránkoztatás és a giccs között egyensúlyozó meséjében két táborra szakadnak a baltimore-i fiatalok a rock and roll korszak hajnalán. Az egyik oldalon állnak a fekete bőrdzsekis, kemény fiúk és a lófarkas lányok, akik fittyet hánynak a törvényre, élükön Wade Walkerrel (Johnny Depp), akinek a "sírásáért" valósággal megőrülnek a lányok. A másik oldalon az előkelő, jól fésült fiúk és a tupírozott hajú lányok sorakoznak. Az utóbbiak közé tartozik Allison (Amy Locane), akit a szenvedély és a zene sodor Wade bandájába. És naná, hogy Wade beleszeret a lányba – még a rácsok sem választhatják el őket egymástől.

Táncos a sötétben (2000)

Egy musical könnyed, szórakoztató, látványos és derűs, nem igaz? Hát Lars von Trier pont nem így gondolta, persze mikor akart ő valami szórakoztatót csinálni vagy a közönség kedvében járni? Hősnője, mint nála mindig, már a legelején kudarcra van ítélve, ahogy acélgyári munkásként kívánja előteremteni fia számára a szemműtéthez szükséges pénzt. Csakhogy a betegség örökletes, és az anya egyre inkább csak a sötétségben tapogatózik. Az idő lerövidül, és a homályban tapogatózva elkezdődik a visszaszámlálás. A szürreálissá fokozódó embertelen munkában a gépek zaja teremti meg a Björk képzeletében kibomló dalok zenei alapját.

Az emigráció, a betegség, a nyomor problémáit taglaló alkotás a giccs és a totális eszköztelenség határán egyensúlyozva igazi antiműfajt hoz létre.

Tenacious D, avagy a kerek rockerek (2006)

A vicces az egészben, hogy Jack Black és a nála nyilván jóval kevésbé ismert Kyle Gass a saját hobbizenekaruknak, a Tenacious D-nek csinált egy teljesen elborult, de iszonyú szórakoztató musicalt. Ebben a két jó barát, JB (Jack Black) és KG (Kyle Gass) arról álmodozik, hogy karriert csinálnak a rock világában és rocktörténelmet írnak. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy megtalálják a Végzet pengetőjét, a varázserejű gitárpengetőt, amely egy kutyaütő zenészből is képes sztárt csinálni. Megszerzéséért képesek tűzön-vízen átgázolni, rendőrökkel szembeszállni, az ördöggel is lepaktálni. Vendégként olyan spanok és legendák tűnnek fel, mint Ben Stiller, Tim Robbins, Ronnie James Dio vagy Dave Grohl, és a zene is baromi jó!

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya (2007)

Lehet, hogy Johnny Deppnek több musicalt kéne csinálni, mert nagyon a kezére áll a műfaj. Itt ő borbély Benjamin Barker, akit a gonosz Turpin bíró (Alan Rickman) tönkre tesz: a férfit hamis váddal Ausztráliába száműzi, feleségét és kislányát magához édesgeti. Évekkel később Barker visszatér a rabságból, ahol csak a bosszú éltette. Sweeney Todd néven borbélyüzletet nyit a Fleet Streeten, és az oda betérőkön áll bosszút a vele történt igazságtalanságért. A véres gyilkosságokban a szomszédasszonya, a pitesütő Mrs. Lovett (Helena Bonham Carter) a társa, aki segít eltüntetni a hullákat. Húsos pitéjének gyorsan híre megy. És lehet, hogy Tim Burtonnek is több musicalt kéne csinálnia.

Ave, Cézár! (2016)

Ami azt illeti, a Coen testvérek sem éppen a musicaljeikről híresek, de amikor nekiálltak Hollywood aranykoráról filmet készíteni nyilván adta magát – akkoriban ugyanis a musical volt az alap, minél ragyogóbb, látványosabb és nyüzsgőbb, annál jobb. Ehhez még a történetet sem kellett különösebben átírni. Elég néha belefutnunk egy elkápráztató musical forgatásába, ahogy egy nagy stúdió problémamegoldójának (Josh Brolin) egy napját követjük nyomozó. Számos kellemetlen probléma vár megoldásra, például egy eltűnt filmsztárt (George Clooney) kell felkutatnia, a háttérben pedig kommunista forgatókönyvírók összeesküvése zajlik, miközben Channing Tatum úgy táncol, mintha nem lenne holnap.

Kaliforniai álom (2016)

Damien Chazelle munkája elképesztően okos és stílusos keveréke mindannak, amit a közönség szeret, ami ma divatos, ami örök és ami Chazelle-re jellemző. Ráadásul a két jelenleg legvonzóbb, legmenőbb fiatal hollywoodi színész, Ryan Gosling és Emma Stone a főszereplői, és ők mindent el tudnak itt adni. Stone feltörekvő, fiatal színésznőt, Gosling pedig egy tehetséges jazz-zongoristát alakít. A lány meghallgatásról meghallgatásra jár, a srác szenvedélyesen küzd azért, hogy a klasszikus jazzt újra divatba hozza. Szó szerint egymásba botlanak egy zsúfolt autópálya közepén. Először a lázas szerelem időszaka következik, majd a ráébredés arra, hogy az útjuk talán másfelé fogja vezetni őket.

Ha a története nem is, maga a film tündérmesei lezárást kapott: 14 kategóriában jelölték Oscarra, amiből hatot be is gyűjtött, a mozipénztáraknál pedig 446 millió dollárt termelt.

A PORT.hu zenés műsorának vendégét legtöbben onnan ismerhetik, hogy szinte állandóan síkideg, csak ő nem alakul át tomboló zöld szörnyeteggé, mint Bruce Banner. Turai Barna sokat köszönhet ennek az oldalának, emiatt kaphatnak nagyobb teret komolyabb projektjei is.