Bonnie és Clyde (1967) / Útonállók (2019)

Bonnie Parker és Clyde Barrow legendás története az amerikai gazdasági válság éveiben játszódik, egy olyan időszakban, mely a bűnözés virágzásáról vált híressé – és ahol a rablók afféle sztárok voltak. Számtalan rablótámadás után Bonnie és Clyde bandája egyre több rablást követett el, ám egy gyilkosság után egyik pillanatról a másikra minden államban körözött, veszélyes bűnözőkké válnak, de szinte hihetetlen módon képesek elmenekülni a legkilátástalanabb helyzetekből – egy ideig. Arthur Penn filmklasszikusa a Bonnie és Clyde páros bizarr kapcsolatára összpontosított, Warren Beatty és Faye Dunaway kettőse pedig mindent vitt.

A Netflix filmje a történet másik oldalára koncentrálva mutatja be az eseményeket:

John Lee Hancock (A szív bajnokai) alkotásából azokat a veterán Texas Rangereket ismerhetjük meg, akik levadászták a bűnöző szerelmespárt. A nyugdíjból visszatérő Maney Gault (Woody Harrelson) és Frank Hamer (Kevin Costner) sikerében szinte mindenki kételkedik, ők azonban a tudomány helyett az ösztöneiket felhasználva kapják el a gengszterduót, akikkel szemben a teljes FBI tehetetlen volt.

Sztálingrád (1993) / Sztálingrád (2013)

Joseph Vilsmaier filmje a kolosszális II. világháborús csata ötvenedik évfordulóján készült, míg Fedor Bondarchuk a 70. évfordulóra időzítette a saját munkáját: az előbbi kivételes módon a német nézőpontot mutatja be, az utóbbi a szovjetet, de nem kizárólag. Az első filmben is szereplő Thomas Kretschmann ugyanis a másodikban egy olyan német tisztet alakít, aki kiábrándult a háborúból és a nácizmusból, de teszi a dolgát, mert hivatásos katona. És míg az első film az átlagos német katonák kálváriájáról szó, ennél fogva jóval realistább,

Bondarchuk filmje a hősiességre koncentrál,

és két, többé-kevésbé felesleges szerelemi szálat is felhasznál, viszont iszonyú látványos. Ez lett az első IMAX formátumban bemutatott orosz film, és a fejlett technikának és jókora költségvetésnek hála, rendkívül mutatós, ugyanakkor néha túlságosan is teátrális lett – a lángtengeren keresztül is támadó, fáklyaként lobogó szovjet katonák jelenet egészen szürreális, a közelharc viszont brutális. A 2013-as verzió az ún. Pavlov-házért vívott, a nagy csatán belül vívott miniütközetet mutatja meg, amit 60 napon át védett egy maréknyi orosz katona, akiknek közben a szerelemre is jutott ideje.  

A dicsőség zászlaja (2006) / Levelek Ivo Dzsimáról (2006)

Clint Eastwood a Csendes-óceáni hadszíntéren, az Ivo Dzsima apró vulkáni szigetéért vívott véres csatát egyszerre forgatta le két külön filmben. Alig pár hét különbséggel mutatták be a harcokat az amerikai szemszögből láttató A dicsőség zászlaját és a japán felet megszólaltató Levelek Ivo Dzsimárólt – az utóbbit teljes egészében japánul forgatták. A sziget védelmével a világlátott, művelt Kuribayashi tábornokot (Ken Watanabe) bízzák meg, akinek nemcsak az ellenséggel,

de saját fanatikus, embereik életét feleslegesen eldobó tisztjeivel is meg kell küzdenie,

miközben tudja, hogy semmi esélye a győzelemre: sorra esnek el a japán katonák, de rettenetes árat fizettetnek a támadókkal is. Az amerikai verzió az ikonikus „zászlóállítás” pillanatát örökíti meg a Suribachi-hegycsúcson, és az abban résztvevő katonák sorsát mutatja meg. Bár mindkettő remek kritikákat kapott, a két film közül csak A dicsőség zászlaja lett anyagilag is sikeres – a sokak szerint sokkal jobb Levelek..-ben viszont nem voltak nagy sztárok, és feliratozva kellett nézni, ami Amerikában nem hoz be sok nézőt, viszont hozott négy Oscar-jelölést, amik közül egyet díjra is váltott.

Ali (2001) / George Foreman bukása és tündöklése (2023)

A sporttörténet egyik legnagyobb eseménye volt az ún. Rumble in the Jungle (bunyó a dzsungelben) amely 1974. október 30-án zajlott le az egykori Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) fővárosában, Kinshasában, ahol az akkori nehézsúlyú világbajnok, George Foreman, és kihívója, a korábbi világbajnok, Muhammad Ali szállt a szorítóba. Foreman volt a nagy esélyes, de az eltiltása után több vereségből felkapaszkodó Muhammad Ali diadalmaskodott,

ami hatalmas megaláztatás volt a bajnok számára.

Ez Michael Mann filmjének központi motívuma, de sokan nem hittek abban, hogy Will Smith képes lesz hitelesen eljátszani minden idők legnagyobb bokszolóját, ezt az elképesztő harcost és hihetetlen karaktert, de megcsinálta. Irtózatos mennyiségű izmot pakolt magára, megtanult bokszolni és kitanulta Ali összes modorosságát – és felhasználta saját nagy száját, harsányságát is. Az HBO filmje ezzel szemben George Foreman (Khris Davis) spirituális útjáról mesél. Az olimpiai aranyérmes és nehézsúlyú világbajnok bokszoló a nagy vereség után a ringet a lelkészi pulpitusra cserélte, majd minden idők legidősebb nehézsúlyú ökölvívó világbajnokaként tért vissza.

Az elnök emberei (1976) / Nixon (1995)

Richard M. Nixon volt az egyetlen elnök, aki lemondott hivatali idejének lejárta előtt. Az egész rendszerre a korrupció árnyékát vető Watergate-botrány kapcsán beismerő vallomással egyenértékű gesztussal távozott, mielőtt politikustársai vádat emelhettek volna ellene. Alan J. Pakula kultikus filmjének főhőse a Washington Post két újságírója (Robert Redford és Dustin Hoffman), akik a szövevényes botrányt kirobbantották,

az ő sziszifuszi, megannyi buktatóval járó munkájuk a történet lényege,

maga Nixon még mellékszereplőnél is kisebb súllyal van jelen, nem úgy, mint Oliver Stone verziójában. Az amerikai történelem kényes pontjait előszeretettel vizsgáló rendező Nixon (Sir Anthony Hopkins) életét gyermekkorától kíséri a rossz tanácsadókon át a feledésig. Hopkins persze remek, az elnök feleségét, Pat Nixont alakító Joan Allen pedig ezért a szerepéért Oscar-díj jelölést kapott...

A tengeralattjáró (1981) / U-571 (2000)

Hajlamosak vagyunk a tengeralattjárókat az óceánok alattomos gyilkosaiként látni, pláne, ha horogkereszt van az oldalukra pingálva, ám kevesen gondolnak bele, milyen érzés egy ilyen hajón szolgálni, milyen a mélyben hallgatni a rájuk dobott bombák hangját, vagy folyton az eget lesni a támadó repülőgépek miatt. Erről szól a Wolfgang Petersen által rendezett, Lothar-Günther Buchheim regényéből készült film. Petersen két, eredeti arányaiban megépített tengeralattjárót és persze számos kisebb modellt használt fel a forgatáskor, de nem engedték meg a színészeknek azt a luxust, hogy kibontsák a díszlet oldalait, mindent az eredeti, klausztrofóbiás körülmények között vettek fel.

Az amerikai verzió kevésbé ad a (történelmi) hitelességre,

de izgalmasan mutatja be az ún. atlanti csata másik oldalát, ahol a Matthew McConaughey vezette amerikai tengerészek szerzik meg az Enigma nevű titkos rejtjelezőgépet, de egy német U-Booton rekednek, és azon kell átvészelniük ezer kalandot, kivédeni egy másik német tengeralattjáró és a saját haditengerészetük támadásait – hiszen egy nagy horogkereszt van a hajó oldalára festve.