Rekviem egy álomért

A Darren Aronofsky rendezésében készült egyik legművészibb és leghatásosabb drogellenes film négy drogfüggő életéről ad mámorítóan és kényelmetlenül valósághű beszámolót , és Ellen Burstyn, Jennifer Connelly, Jared Leto és Marlon Wayans mind-mind bámulatos alakítást nyújtanak.

Annak érdekében, hogy a nézőket beszippantsa a szereplők által megélt, szétesett valóság, Aronofsky zavarba ejtő, már-már pszichedelikus operatőri munkát alkalmaz, gyors tempójú felvételeket és arcba vágó közeliket használ. Ez még kegyetlenebbé teszi az egyébként rokonszenves szereplők leépülését, testi és lelki megnyomorodását, amit olyan kendőzetlenül, sokkolóan mutat be, hogy elég egyszer megnézni, soha többé nem akarunk alámerülni ebbe a pokolba.

Visszafordíthatatlan

Gaspar Noé sokszor túltolja és a polgárpukkasztáson kívül nemigen akar elérni semmit, és bár a Visszafordíthatatlan sem nélkülözi a hatásvadász elemeket, ám a film legfontosabb eszköze, nevezetesen, hogy visszafelé látjuk a cselekményt igen fontos dramaturgiailag – mert a film vége, azaz a történet eleje óriási gyomrost visz be a nézőnek. A dokumentarista stílusnak köszönhetően még valóságosabbnak hat a film közepén látható, jó tíz perces megerőszakolás-jelenet, ami tényleg maga a borzalom, és a földre letett kamera, a vágás nélküli jelenet mintegy kényszerít, hogy végignézzük, mintha csak ott álldogálnánk, semmi sem vonja el a figyelmet, tanúi kell legyünk egy ártatlan nő megerőszakolásának és megverésének, és nem tehetünk ellene semmit. Mindezt végignézni is embert próbáló, de magának az erőszaknak a borzalma mellett sokkoló a felismerés, hogy egy hétköznapi emberből bármikor kitörhet a vadállat, ahogy az is, hogy az ilyen vadállatokkal szemben mi is levetkőznénk emberségünket és széttrancsíroznánk.

Jöjj és lásd!

Számos film készült már a háború borzalmairól és értelmetlenségéről, de Elem Klimov 1985-ös műve feltétlenül a leghatásosabbak között van. Értsd: lelkileg is kikészíti az embert. 

A kis parasztlegény, Flera talál egy puskát, és beáll a partizánok közé a II. világháború kellős közepén. A parancsnok a gazdasági szakaszhoz osztja be a legfiatalabbakat, mert nem sejti, hogy hamarosan a legnagyobb szenvedéseknek lesznek kitéve az itt szolgálók... Klimov sorra bemutatja a háború szörnyűségeit, az esztelen gyilkolászást, emberek élve elégetését, az éhezést, és amit talán ennél is borzalmasabb, a folyamat, ahogy mindezek meggyilkolják a lelket. A főszereplő fiú, Alekszej Kravcsenko a szemünk előtt válik átlagos kamaszfiúból egy gyerektestbe bújt öregemberré, akinek kifejezéstelen tekintetében ott a világ összes borzalma.

Másnap

Ez az 1983-as tévéfilm azzal a szörnyű gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha a tomboló hidegháború közepén megnyomnák azt a bizonyos nagy piros gombot és kilőnék a nukleáris rakétákat? A filmben megtörténik, és eleinte egy katasztrófafilmhez illőn követhetjük végig magát a pusztítást, majd az azt követő eseményeket, ám a Másnap ennél jóval tovább megy: végignézeti velünk, ahogy a szereplők egyre jobban leépülnek az éhség  sugárbetegség következtében, majd meghalnak. Nincs megváltás, csak az elkerülhetetlen, borzalmas halál.

Salo, avagy Szodoma 120 napja

Pier Paolo Pasolini utolsó filmje, amihez állítólag a meggyilkolása is köthető nem a rendező teljes vízióját tükrözi, ugyanis ismeretlenek ellopták a film jó néhány tekercsét, így a rendező a megmaradt anyagból kényszerült összevágni. Milyen lett volna az eredeti, ha e kényszerű változat is maga az iszonyat? Nem hiába tartják a filmtörténelem egyik legdurvább alkotásának: a Salo a végsőkig elmegy az ember lealacsonyításának és kihasználásnak bemutatásában, a kényszerített szexuális aktusoktóltól kezdve a szarral etetésen át egészen a testi kínzásig és csonkításig. Fontos film, mert döbbenetes erővel mutatja be a fasiszta hatalom önkényét és embertelenségét, de idegek kellenek hozzá, mert megöli a lelket.

Meghallgatás

Takashi Miike ezzel az 1999-es, kezdetben romantikus filmnek álcázott lidércnyomással robbant be, és hamar kultrendezővé vált, noha filmográfiája igen vegyes: az elképesztően brutális maffiafilm, a zombis musical és az infantilis gyerekfilmek vidáman elférnek egymás mellett az életműben.

Shigeharu Aoyama hét éve özvegy, és a fia szerint jobb lenne, ha megnősülne. Az ötletet a férfi elmeséli a filmszakmában dolgozó barátjának, aki azt javasolja, hogy egy meghallgatás keretében keressen magának társat, és állítsák be , mintha egy filmhez keresnének szereplőket. A jelentkezők között Aoyama szeme megakad a félszeg, szűkszavű és csodaszép Asamin, akivel aztán találkozgatni kezd, és lassanként kapcsolat alakul ki közöttük. A férfi őszinte érzelmeket táplál a csinos és intelligens lány iránt, emiatt nem veszi észre a figyelmeztető jeleket. 

A romantikus drámának induló film előbb ügyesen félrevezeti gyanútlan nézőjét, majd apránként belopakodik az iszonyat, és a kegyetlen fináléval szereplőt és nézőt is kicsinál.

(A We Got This Covered listája alapján.)