Ausztrália sosem volt ilyen szép, pedig amúgy sem lehet túl csúnya, és egy kis road movie-ba oltott esküvői sztori egy ilyen táj előtt elég hatásos, még akkor is, ha most nem a menyasszony, hanem az örömanya szökik meg.
Ausztrália nagyon messze van, nagyon nagy és nagyon szép: ez mind jókora közhely, de az van, hogy a közhelyek a gyakran elhangzó tények, és attól, hogy gyakran hangzanak el, még tények maradnak, és egy olyan filmmel, ami meg tudja mutatni Ausztrália legszebb arcát – és nem csak az eddig is ismert, de eddig ismeretlen arcát, nem lehet nagyot hibázni. Na jó, gyorsan mondjunk magunknak ellen, mert ott van konkrétan az Ausztrália (2008) címre hallgató film, amely olyan nyálasan drámai történetet kapott, hogy hiába volt ott a gyönyörű táj Nicole Kidmannel és Hugh Jackmannel megspékelve, nem működött a dolog. De mi van, ha a tájhoz egy könnyed sztorit mellékelünk, ami nem nyomja agyon a látványt, és egy olyan témát adunk hozzá, amivel aztán tényleg nem lehet hibázni: az esküvőt!
És ami azt illeti, az ausztrálok a jó öreg klasszikus, a Muriel esküvője (1994) óta elég jók a lagzi tematikában, és most egy szálat is beleszőttek ebbe, az őslakosok kultúráját. Merthogy hősnőnk, Lauren félvér, és ennek ellenére rendkívül sikeres – merthogy arrafelé „abónak” – az aboriginal, vagyis őslakos szó rövidítése – sokáig komoly stigma volt, néhol még ma is az -, egy nagyvállalat jogásza és előléptetés várja. Barátja, Ned is ügyvéd, de ő kevésbé érzi magát jól ezen a pályán, ami nem akadályozza meg abban, hogy megkérje szerelme kezét. Ami tök jó, és a srácnak az sem gond, hogy lakhelyük, Adelaide helyett a lány kérésére Darwinban akarják megtartani az esküvőt, rövid határidővel. A lagzi előtt alig egy héttel azonban kiderül, hogy Lauren édesanyja hirtelen felkerekedett, és nyom nélkül eltűnt. A fiatalok a készülődés helyett az asszony keresésére indulnak, a nyomok pedig a messzi Északi területre vezetnek, ahol az érintetlen, lélegzetelállító táj mellett különleges találkozások várnak rájuk, és számos múltbéli titokra is fény derül - ahogy az ilyenkor lenni szokott.
Ez nem egy komplikált film, nem is akar az lenni, de képes arra a trükkre, hogy több műfajt is sikeresen vegyítsen. Mert ugye ott van az esküvői filmbe oltott romantikus komédia, a játékidő második felét kitevő road movie, illetve a jó öreg művészfilmes „önmagunk keresése hazatérve a szülőföldre” alműfaj megspékelve egy jó adag néprajzi beütéssel. És ehhez akkor is bravúr kellett Wayne Blair (Dirty Dancing remake) rendezőtől, ha maga a történet nem sejteti azt, hogy milyen kemény munka áll mögötte, és ne becsüljük le azt a bizonyos néprajzi beütést, mert nem csak arra van, hogy érdekessé tegye a filmet. A főszerepet játszó Miranda Tapsell ugyanis egyben a társforgatókönyvíró is, rengeteget merített a saját életéből, és ez érződik is, mármint az egész hitelességét illetően. És ki nem találnád, kedves olvasó, hogy a másik főszereplőt, a meglehetősen átlagos külsejű, de nagyon szerethető Gwilym Lee-t hol láttad utoljára: hát ő volt nagy lobonccal Brian May a Bohém rapszódiában!
Vagyis sok arca van ennek a filmnek, ami egyben egy iszonyú szép képeslap is, és az első nagyjátékfilmjén dolgozó operatőr, Eric Murray Lui igazán kitett magáért. A látvány rendszerint „csak” a történet aláfestéseként szolgál, itt viszont egészen új dimenziót kap, és a kevéssé ismert Északi területhez mintha egy egész estés imázsfilmet készítettek volna. Csodálatos hely a Tiwi-szigetek az északi partvonalnál, vagy a hatalmas Katherine-szurdok vagy a Kakadu Nemzeti Park lélegzetelállító, és már miattuk megéri megnézni a filmet már ha nem vágyunk sokkal többre egy nagyon szép, nagyon kellemes képeslapnál.