Uwe Boll új filmet forgat.
Úgy tűnik, hogy Armie Hammer kapott egy második esélyt Hollywoodban. A korábban kannibalizmussal vádolt színész főszerepet kaphat Uwe Boll A sötét lovag című filmjében. A rendező egyébként nem a jó híréről ismert, számos olyan játékadaptációt készített, amelyek nem örvendtek túl nagy népszerűségnek.
Hammer egyébként már Travis Mills hamarosan megjelenő westernjében, a Frontier Crucible nevű projektben is szerepel Thomas Jane és William H. Macy oldalán.
Boll új alkotásában Hammer egy Sanders nevű karaktert fog alakítani, aki bűnözőkre vadászik. A közösségi médiának köszönhetően azonban hőssé válik az emberek szemében, ám a helyi rendőrfőnök mindent elkövet, hogy kattanjon rajta a bilincs.
A sötét lovag története nem is lehetne aktuálisabb téma, és izgatottan várom, hogy életre keltsem ezzel a kiváló szereplőgárdával”
– nyilatkozta Boll.
A többi szereplő nevét egyelőre nem jelentették be.
Hammer egy nemrég megjelent interjúban azt mondta, hogy annyi színészi munkája lett az elmúlt időszakban, hogy már többet vissza is kellett utasítania. Hozzátette, hogy remek érzés volt ismét eljutni arra a szintre, amikor válogathat a szerepek között.
A színész egy nap alatt vesztett el mindent, amikor az Instagramon kannibalizmus-fétissel vádolták meg, nyilvánosságra hozva a privát üzeneteit. Több nő szexuális zaklatással, egyvalaki pedig nemi erőszakkal is megvádolta, így a Los Angeles-i rendőrség is nyomozást indított ellene. Az ügyet azóta lezárták.
Forrás: Variety