Visszatér a férfi, aki úgy gyilkol bérbe, hogy az mindig balesetnek látszódjon, de mint mindig, most is meg kell szegnie a saját szabályait. Ám ezúttal nem sikerült minket átvernie.
Kinek ajánljuk? Akinek mindegy, mit néz, illetve azoknak, akik tényleg eltökélt Jason Statham rajongók, és esetleg, de tényleg csak esetleg, akik húsz percnyi csodás thaiföldi útiképért hajlandóak leperkálni egy mozijegy árát.
A hős, akire minden kopaszodó férfi felnéz, és akinek minden hajszeszt és más hajnövesztő szert gyártó cég a halálát kívánja visszatért, ahogy visszaért Arthur Bishop is, akit a 2011-es A mestergyilkosban ismertünk meg. Akkor megrendezte a saját halálát, hiszen eddig is abból élt, hogy erőszakos haláleseteket valami egész másnak tüntessen fel – most pedig visszatér, mert muszáj neki. Ellenségei ugyanis a nyomára bukkantak, és van egy lány, akit ugyan csak másfél napja ismer, mégis hajlandó kockáztatni miatta, és elvállal egy utolsó melót. Pontosabban három utolsó melót a világ három különböző pontján, hogy a stáb is utazhasson egy kicsit, és legyen valami kellemes is a forgatásban.
Míg az első A mestergyilkos, ami egy 1972-es Charles Bronson film remake-je volt, rutinból elkészített tucatfilm lett, azért rendesen megcsinálták, volt története, egy íve, ha úgy tetszik, akadtak benne izgalmas karakterek, szóval nem volt mit szégyellni rajta. A folytatás sztoriját le lehet írni egy gyufásdoboz hátára, ha nagyon terjengősek vagyunk, de a lényeg, hogy Jason Stathamnek újra rafinált gyilkosságokat kell végrehajtania, először Malajziában, majd Ausztráliában, végül az egzotikus Bulgáriában, miközben az elrabolt Jessica Alba, aki ugyebár csinos pofikája ellenére a világ egyik legrosszabb színésznője, kicsit idegesen várja, hogy megmentsék. Meg is mentik, abban nincs hiba, az odáig vezető útban pedig semmi fifika, semmi csalafintaság vagy finesz nincsen. Csak megmentik, és kész! Mégis mit várt?
A mestergyilkos - Feltámadás az a fajta film, amiben a főhős belenéz a távcsőbe, és hallja, mit beszél a távolban az, akit néz. Az a fajta film, amiben, ha van is fordulat, annak semmi értelme, és ami teljesen hülyének tartja a kedves nézőt. Láttam én már rossz filmet sokat, tudom, mit és hol szokás leegyszerűsíteni, mert túl nagy munka lenne valamit részletesen bemutatni vagy különben túl lassan lehetne rátérni a csihi-puhira, de rendszerint igyekeznek úgy csinálni, mintha lenne valami értelme annak, amit elénk raknak. Itt nem igyekeznek. Ez a film olyan, mint egy bunkó pincér egy drága balatoni étteremben zárás előtt egy rossz nap után, aki nem akarja, hogy jól érezd magad, de elkéri a pénzt, miután lerakott eléd egy lejárt szavatosságú vackot, és még a tudtodra is adja, mit gondol rólad.
Ez a film is ezt teszi: te vagy a buta néző, aki mindent elhisz, és akinek mindegy, mi van a vásznon, ha kicsit csillog és sokat lövöldöznek benne. Persze lövöldözni is lehetne jól, de itt ezt is csak ímmel-ámmal teszik unott kaszkadőrökkel, akik nem hajlandóak túl nagyot esni. A mellettem ülőkkel már kínunkban röhögtünk az egészen. A kérdés persze az, miért jó ez Jason Stathamnek, aki nyilván megengedhetné magának, hogy kevesebb, de jobb munkát vállaljon, és miért jó mondjuk Tommy Lee Jonesnak vagy Michelle Yeoh-nak, akik beugrottak egy kisebb, szinte lényegtelen szerepre. Szedd össze magad, kedves Jason! Régen nagyon kedveltünk, szeretjük fanyar humorod és még ma is elismerjük, hogy van egy bizonyos kisugárzásod a vásznon. Ha megígéred, hogy annyi év után hajlandó vagy megint valami izgalmasat csinálni, akkor zt a filmet hajlandóak vagyuk egy apró balesetként elkönyvelni. Mert annak látszik!.
Értékelés: 2/10
