Nem szép látvány, amikor Matt Damon dühös, még akkor sem, ha csak egy töketlen, szürke átlagpolgárt játszik George Clooney filmjében, ami valójában a Coen testvérek oly jellegzetes munkája.
A bűn útjára tévedő esendő kisember, a balfácán, aki nagyot akar markolni, és sokszorosan fizet meg érte a Coen testvérek jellegzetes figurája, gondoljunk csak talán legjobb filmjükre, a Fargóra. Csakhogy a tesók már nem igazán csinálnak olyan filmeket, mint régen, forgatókönyveket írnak bérmelóban, például Angelina Jolie-nak vagy Spielbergnek, esetleg Hollywood fénykoráról nosztalgiáznak, mint az Ave, Cézár!-ban. Felteszem, de ez csak találgatás, azért van pár meg nem valósult filmötletük a régi szép napokból, és ezek egyikét passzolhatták tovább George Clooney-nak.
Mert Clooney nagy haver és amúgy is jó arc, rengetegszer dolgozott együtt Coenékkal - az Ó testvér, merre visz az utadban, a Kegyetlen bánásmódban, az Égető bizonyítékban és legutóbbaz Ave, Cézár!-ban -, szóval miért is ne. Be is segítettek, és a forgatókönyvet közösen jegyezték, a rendezést pedig Clooney vállalta, amiben azért már jócskán van tapasztalata, bár lássuk be, az erős középszernél még nem jutott tovább, így nem csoda, hogy ugrott a jó alapanyagra. Merthogy a sztori remek. Az 1950-es években járunk, és kezdésként megismerjük a kedves kertvárost, Suburbicont, ahol csupa kedves, középosztálybeli fehér amerikai él – akiknek óriási felháborodására egy fekete család is éppen beköltözik -, köztük Lodge-ék.
A szép otthon békéjét azonban két rosszarcú fickó dúlja fel egy este, akik rátörnek a családra, megkötöznek majd kloroformmal elkábítanak mindenkit, beleértve az éppen ott tartózkodó nagynénit is. Csakhogy a korábbi autóbalesete miatt tolószékbe kényszerült anyának túl sok jut a kloroformból, és meghal, apuka és a nagynéni azonban nem tűnik túl szomorúnak, Nicky, a kisfiú pedig nem érti az egészet. És megkezdődik az átverések, hazugságok és árulások játéka, amelyhez egy korrupt biztosítási ügynök is csatlakozik, és hamarosan senki sem érezheti magát biztonságban.
A Suburbicon igazi éjsötét, gonosz vígjáték, amelyben még az ostobaság és az esendőség sem ad senki számára felmentést, ahogy azt egy Coen filmtől megszokhattuk, vagy, ahogy a régi pesti kupléban énekelték: „Peches ember ne menjen a jégre”. És lássuk be, ez egy pontig nagyon szórakoztató, ahogy a szinte mindig jófiúkat játszó Matt Damon kisszerű nyárspolgárként szerepel, aki sarokba szorított patkányként kénytelen harcolni, vagy Hollywood egyik legtehetségesebb díváját, Julianne Moore t– aki egyébként kettős szerepet visz – ostoba törtetőként látni, Oscar Isaac pedig zseniálisan tenyérbemászó biztosítási nyomozóként. Aztán persze eljön az a pont is, amikor jó lenne végre egy tisztességes, normális szereplőt is látni, de ez elég sokára történik meg.
A Suburbicon azért néhány ponton sántít, és nem csak azért, mert nincs kivel szimpatizálnunk, és mert túlságosan is hasonlít más Coen-filmekre. A csodás középosztálybeli lakóközösség valódi erkölcsi romlottságát Clooney egy másik szálon is bemutatja, a kertvárosba költöző fekete család sorsán keresztül, akiket az első pillanattól kezdve zaklatnak. És ez egy elég torokszorító vonal, pedig mindössze illusztrációként szolgál arra, hogy az is lehet bűnös vagy bűnrészes, aki nem öl vagy csal, és itt kicsit félrecsúsznak a dolgok, de nem annyira, hogy elrontsák a filmet. Ami erős közepes, nagyszerű színészi játékkal, minden részletében korhű díszletekkel és csodás fényképezéssel, de viszonylag kevés eredetiséggel.
Értékelés: 7/10
