A 70-es évek vége, 80-as évek eleje fura időszaka volt a Disney-nek: megpróbálkoztak valami újjal, és komorabb produkciókat gyártottak. A stúdió kis híján csődbe is ment.
Walt Disney 1966-os, majd testvére, Roy Disney 1971-es halála után a sikert sikerre halmozó stúdió a hetvenes évekre talajt vesztett, és ugyan az egész estés animációs filmjeik még szépen teljesítettek a mozipénztáraknál (az 1973-as Robin Hood, az 1977-es Micimackó és A mentőcsapat), az élőszereplős filmekkel mellélőttek:
a rajzfilmbetéteket is tartalmazó 1971-es Ágygömb és seprűnyél és az 1975-ös Ellopták a dinoszauruszt csúnyán megbuktak. Az ok: 1977-ben bemutatták a Star Warst, és minden megváltozott.
Hollywood összes stúdiója fejvesztve sci-fiket keresgélt, amikkel meglovagolhatnák a film sikerét, hátha csurran-cseppen nekik is néhány dollárocska az űr-őrület közepén.
A Disney ezt különösen nehezen élte meg, ugyanis az ifjú George Lucas korábban őket is felkereste a Csillagok háborúja forgatókönyvével, de nem láttak benne lehetőséget – egy vicces adalék: Lucasék innen-onnan kukázták össze a Star Wars kellékeit, és az egyik tatuini jelenetben épp az Ellopták a dinoszauruszt címbéli csontvázát láthatjuk.
Ebben a zavaros időszakban az egykori futballjátékos, Ron Miller bekerült a Walt Disney Productions vezetőségébe. Már az ötvenes évektől dolgozott a stúdiónál, főleg produceri minőségben, próbálkozott a színészettel is, de semmi tehetsége nem volt hozzá, és nem mellesleg Disney veje volt. Miller már korábban szeretett volna a felnőtt közönségnek filmet csinálni, de Esmond Cardon Walker, a cég vezérigazgatója hallani sem akart erről: úgy vélte, a Disney közönsége egyszerűen más, mint a többi stúdióé, nem lennének sikeresek ezek a filmek. A Csillagok háborúja aztán kényszerhelyzetet szült, és Miller, aki aztán 1980-ban vette át a cég vezetését, akcióba lendült, és a hetvenes évek legvégén összehozta
a stúdió addigi legdrágább filmjét, A fekete lyukat.
A Space-Station One, majd Probe One című forgatókönyv már az évtized eleje óta hányódott náluk, ahogy a történeten dolgozó írók is jöttek-mentek, de csak abban a kiélezett helyzetben, 1977-ben kezdtek el vele komolyabban foglalkozni. 20 millió dolláros költségvetésével ez volt a stúdió addigi legdrágább filmje (a Star Wars 11 millióba került), és ez volt az első, ami PG (azaz szülői felügyelettel ajánlott) besorolást kapott. Miller bízott a sikerben, és arra is felkészült, hogy értetlenkedő, netán dühös nézői leveleket kap, hogy többen úgy vélik majd,
olyan a film, mint egy kiadós káromkodás a Disney családi filmekből álló portfoliójában.
És bár a 35 milliós bevétel akár jónak is tűnhetne, mégis bukásnak számított. De nem is csoda: ha nem lenne ott a Disney logó, A fekete lyuk akkor is olyan film, ami nem találja a célközönséget, a vicces, rajzfilmfigura-szerű droidok mellett Maximilian, a vörös robot iszonyú félelmetes és kegyetlen, nem bánnak kesztyűs kézzel a szereplőkkel, és mind a látvány, mind a történet végtelenül nyomasztó – a befejezésről nem is beszélve, amit még felnőtt fejjel is nehéz feldolgozni. Disney-film, amiben mindegyik szereplő meghal, és magát a Poklot is megmutatják? Persze az évtizedek során kialakult a saját rajongóbázisa, a maga módján klasszikussá nemesedett, de a fenébe is,
a Pokol rémálomszerű látványa beleeszi magát az ember agyába.
Producerként Miller 1980-ban egy újabb Disney-idegen filmet karolt fel: a Florence Engall Randall regénye alapján készült Az erdei kápolna titka gótikus horrort, a kísértettörténetek bevett kellékeivel. A hangulat igazán hátborzongató, a díszletek is pazarok, ám a film végére ellaposodik a történet – mint kiderült, Miller összetűzésbe keveredett A Boszorkány-hegyet és annak folytatását is jegyző John Hough rendezővel, és különös módon finomítani akart az eredeti hangvételen. Így történt, hogy a bemutató után visszavonták a forgalmazásból, majd egy új befejezéssel látták el. Hatalmasat hasalt a pénztáraknál: a 9 millió dollárba került film mindössze ötmilliót kapart össze.
A sötétebb, horrorisztikusabb filmek következő darabja az 1981-es A sárkányölő volt,
amit a Popeye után a Disney a Paramounttal közösen gyártott. A sárkányölőről mondják, hogy ez volt az első tisztességes sárkányos film, amiben tényleg vérfagyasztó a szörnyeteg, köszönhetően Phil Tippetnek és csapatának – a stop-motion animátor legenda, mint az újkori Hollywood legtöbb zseniális szakembere hol másutt, mint a Star Warsban kezdte. Talán mondanunk sem kell, hogy a film megbukott (18 millió dolláros költségvetését sem tudta összekaparni a mozipénztáraknál), és utóbb ez is kultfilmmé vált.
Nevezetes még a 80-as évek elejéről, pontosabban 1982-ből az egészen újszerű látványvilágú és a kor számítógépes animációjának legjavát felvonultató Tron, avagy a számítógép lázadása, talán az évtized legkülönösebb hollywoodi filmje, ami idővel szintén kultklasszikussá vált. A kasszáknál kisebb sikert aratott: a 17 millió dolláros film 33 milliót szedett össze.
Újfent hatalmasat bukott viszont a Ray Bradbury regénye alapján készült horror, az 1983-as Gonosz lélek közeleg: 20 milliós költségvetésének még a felét sem hozta vissza. Pedig alapvetően jó kritikákat kapott, Rogert Ebert szerint a film remekül visszaadta Bradbury prózájának hangulatát.
A 80-as évek közepére a Disney igazgatótanácsában egyre csak nőtt a feszültség, és továbbra sem tudtak abban megegyezni, hogy milyen filmeket kéne csinálniuk. James B. Stewart 2005-ben megjelent Disney War című könyvében úgy véli, hogy a sorozatos bukások leginkább annak köszönhetők, hogy Esmond Cardon Walker nem volt hajlandó pénzt költeni reklámra. Csak 1982-ben olyan rivális filmek, mint az Annie vagy az E.T. simán kaptak tízmilliós reklámkampányt, Walker pedig ennek csak egy töredékét biztosította, így ugyanabban az évben a blockbusterek között ezért tűnhetett el a Tron. Miller törekvése azért meghozta gyümölcsét, és 1984-ben megalakult a Touchstone Pictures, a Disney felnőtteknek szóló filmjeit gyártó stúdió – az első produkciójuk a Csobbanás volt, és a későbbiekben olyan filmek születtek itt, mint a Jó reggelt, Vietnám!, Isten nem ver Bobbal, Dick Tracy, A pénz színe, Rocketeer, Életben maradtak, Con Air, Ál/Arc, Csillagközi invázió, Okostojás, Sebezhetetlen, A tökéletes trükk, Armageddon, Pretty Woman, Roger nyúl a pácban, Apáca show, Karácsonyi lidércnyomás. És hiába lett igaza Millernek, 1984-ben eltávolították a vezérigazgatói posztról, és új vezetők kerültek a helyére, köztük Michael Eisner és Jeffrey Katzenberg.
Nem a legszerencsésebb időszakban kerültek a cég élére, mert még hátra volt a feketeleves, az a rajzfilm, aminek köszönhetően számos veterán animátor otthagyta a Disney-t, és ami a csőd szélére sodorta a stúdiót:
A fekete üst.
A rajzfilm elkészítésének kálváriájáról korábban már írtunk.
(A Miller-korszak hagyatéka volt még a Visszatérés Óz földjére, ami sötét hangulatával és groteszk teremtményeivel sokaknak okozott egy jó darabig rémálmokat. Szinte magától értetődik, hogy megbukott, 28 milliós költségvetése mellett mindössze 11 milliót hozott, és természetesen ez is kultfilmmé vált. )
A Disney egyik legnagyobb bukása arra késztette az új vezetést, hogy szigorúan gatyába rázzák a stúdiót, ami sikerült is, hiszen négy évvel A fekete üst katasztrófája után az 1989-es
A kis hableánnyal elkezdődött a Disney új aranykora,
és azóta is csak menetelnek, menetelnek, és mára már fél Hollywood az övék.
Miller öröksége fontos része a Disney-történelemnek, hiszen egy olyan arcát mutatta be a stúdiónak, ami egészen újszerű volt, és láthatjuk, hogy a sorozatos bukások ellenére mennyi kultikussá érett, maradandó filmet adtak nekünk.
Az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy visszatérjek a Disney-képlethez. Azt akarom, hogy azt mondják: "Hé, nézzétek, a Disney nem is olyan kiszámítható..."
