Milos Forman nem kevesebb mint 8 Oscar-díjjal jutalmazott életrajzi műve egy olyan alaptézisre épít, amely sosem volt igaz, viszont már jóval a film megszületése előtt elterjed nézet volt.
Miloš Forman 40 évvel ezelőtt bemutatott Amadeus című filmje megmutatta, hogy egy életrajzi műnek nem muszáj makulátlan hősként beállítania és minden szempontból tisztelnie az általa ábrázolt hírességet, sőt. A merész és útmutató film annak idején hihetetlen siker volt, amit 8 Oscar-díjjal jutalmaztak. Többek között a legjobb rendezőnek, a legjobb filmnek, a legjobb férfi főszereplőnek és a legjobb adaptált főszereplőnek járó Oscart is hazavitte a film, ami nem jelenti azt, hogy mindent pontosan és hűen mutatott volna be.
Mozart és Salieri: a tehetség és a középszerűség ellentéte, örök harca – ez határozza meg Milos Forman filmjét, amely Peter Shaffer darabja alapján készült, és van abban logika, hogy a „csak” jó mesterember Salieri féltékeny az istenadta tehetség Mozartra, akár annyira is, hogy annak vesztét okozza. Csakhogy Amikor Salieri (F. Murray Abraham) és Mozart (Tom Hulce) először találkozott az 1770-es években, a mindössze hat évvel idősebb (!) Salieri már a császári udvar sztárzeneszerzőjének számított.
Bár valóban ugyanazon megbízásokért versengtek, nincs bizonyíték arra, hogy Salieri fenyegetésnek tekintette volna Mozartot. Sokkal több minden utal arra, hogy Salieri és Mozart kollegiálisan viszonyultak egymáshoz.
Sőt, Salieri gyakran vezényelte Mozart operáit, és ő tanította Mozart fiát is. Ha ez sem lenne elég, 2016-ban a kutatók felfedeztek egy régen elveszett kompozíciót, amelyen a két férfi együtt dolgozott.
Mindez azonban nem Forman és Shaffer kitalációja, Alexandr Puskin volt az, aki az 1830-as, Mozart és Salieri című drámájában eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha a két bécsi zeneszerző egymás riválisa lenne. Itt Salieri konkrétan meggyilkolta Mozartot, ami elég drámainak bizonyult ahhoz, hogy Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov operát írjon belőle, ami alapján a később a film forgatókönyvét is jegyző Peter Shaffer készített színdarabot. Az 1979-es, a londoni National Theatre-ben tartott bemutatón jelen volt Forman is, aki már a két felvonás közötti szünetben elrohant megkeresni Shaffer ügynökét, hogy a megfilmesítésről tárgyaljon vele. Akárcsak a darab esetében, itt is alapmotívum, milyen ellentét van a gyermeteg, harsány, fékezhetetlen és sokszor obszcén Wolfgang Amadeus egyénisége és művészete között – ebben viszont Shaffer cseppet sem tévedett. Mozart levelezéséből világosan kiderül, hogyan beszélt, gondolkodott a zseniális zeneszerző: a forgatókönyvíró szerint úgy, mint egy 8 éves zabolátlan gyerek.
Bár a film kendőzetlenül mutatja meg a zeneszerző sokszor kifejezetten irritáló oldalát, az kimarad belőle, hogy a korszakalkotó zenei művek mellett igencsak kedvelte az altesti humort. Nemcsak a levelezésében találunk kaki-vicceket, de komponistaként is kitett magáért: 1782-ben írt egy dalt Leck Mich Im Arsch címmel, ami magyarul annyit tesz: Csókold meg a seggem. Ez a mű viszont nem szerepel Forman filmjében.
