Nehéz volna eldönteni, hogy a goromba előítéletek halmazában melyik is a gonoszabb: hogy a geekek dagadtak és büdösek, vagy hogy rettegnek a lányoktól? A Pixar Stúdió tőről metszett geekjei mindenesetre nem sokat tettek eddig a második tétel cáfolatának ügyében: tizenhét évet pergettek le animációs boszorkánykonyhájukban úgy, hogy még véletlenül sem választottak ecsetelt nőt főhősül. Robotot és bohóchalat igen, rajzolt fruskát sohasem. Most azonban elénk terelik végre Meridát, akinek lángol a haja, mint I. Erzsébetnek, aki úgy lő nyíllal a Skót-felföldön, mint a tolvajok fejedelme Sherwoodban, és akinek felvágták a nyelvét, mintha a Pindúr pandúrokon nőtt volna fel apja medvekalandjának remake-jei helyett. Merida jön, lát és győz is, Merida okos, Merida bátor, de a szerethető címszereplő dacára a Pixar idei kalandja majdnem akkora kudarc, mint tavaly volt a verdás égés.
Hiába garantálta nekik hat éve a Disney a függetlenséget, nem kell mesterdetektívnek lenni hozzá, hogy a Meridán Miki egér jellegzetes (csak négy ujja van, ugyebár) kéznyomára bukkanjunk. Már a hangok is gyanúsak: miközben a Toy Story 3-hoz még egy igazi nagyság, Randy Newman kanyarított tisztességes betétdalt, a Merida képeit kísérő zenék nívója az egyből DVD-re szánt Disney-semmiségek aláfestőiét idézi meg legfőképp. S a történet sem emelkedik sokkal magasabbra: a dinasztikus házasságkötés gyakorlata ellen lázadó bakfis tét nélküli (legalábbis a mi számunkra: a kényszerházasság intézményének eltörléséről alighanem még az ovisok is tudnak) meséje közhelyről közhelyre ugrándozva jut el a középszerű kezdőponttól a kézenfekvő zárlatig, s az út során a Pixartól korábban mindig megkapott rétegzettség mellett a valódi kalandokkal érlelt jellemfejlődést is elhullajtja bársonyruhás hercegnőnk. A Pixar felföldjén pont úgy történik minden, mint a boszorkánylakban: varázsütésre, megszenvedett tanulságok besöprése nélkül. Ennél is furcsább azonban, hogy az animációs versenyfutás érájában meg sem próbálnak ráverni a DreamWorks múltba húzott kalandjára: míg az Így neveld a sárkányodat nagyszabású harcjelenetekkel dúsította nemrég az okos és szeszélyes fabulát, addig a Pixar-mese nyilas-kardos szekvenciái legföljebb a váratlan szerénység miatt érdemelnek búbánatos említést.
A bolond kérők kerge hada feldob egy-két ósdi viccet, a képi humor pedig még nagyjából a régi – ellentétben az ábrázolt világ tárgyi és texturális gazdagságával. Csekélységnek tűrhető, Pixar-filmnek botrány: a Prometheus mellé itt egy újabb vaskos csalódás.
