Realista mese az élni akarásról, a szabadságvágyról egy ukrán lány és egy magyar fiú történetén keresztül.
Jelizavéta (Börcsök Enikő) egy fiatal ukrán lány, aki a beregszászi téglagyárban robotolva egy szebb jövőről ábrándozik egy szebb vidéken. Egyetlen esélye a saját közegéből való kiszakadásra, ha talál egy magyar fiút, aki hajlandó feleségül venni, és átvinni Magyarországra, a karnyújtásnyira levő Kánaánba. Józsi (Kocsis Gergely), a kis nyírségi faluban élő gazdálkodó vállalja a herceg szerepét - igaz, fehér ló helyett, ócska biciklin érkezik. S talán nem is Józsi maga akarja igazán ezt a házasságot, hanem a nővére, aki szeretetteljes képeslapokat küld Jelizavétának Józsi nevében, és reméli, hogy ha feleség áll a házhoz, öccse abbahagyja az ivást, és végre neki is nyugodtabb élete lesz.
Jelizavéta és Józsi alig értik egymást, de eleinte úgy tűnhet, a nyelvi és egyéb nehézségeket legyőzi majd az ukrán lány kirobbanó életkedve, sosem szűnő optimizmusa. Hatalmas mosollyal az arcán, csengő nevetéssel repül be Józsi karjában a nyomorúságos tanya életébe, szentül hiszi, hogy új otthonában boldogság várja. A Börcsök Enikő által tökéletesen megformált karakter magával ragadó; élénk színt visz a szépia tónusú képsorok és az időnként kissé mesterkéltnek tűnő kamerabeállítások segítségével elénk tárt nyomasztó tanyavilágba.
A lány rendíthetetlen derűje még akkor sem száll el, mikor már gyermekével együtt kell elszenvednie iszákos férje kirohanásait, és a film erőssége éppen itt mutatkozik meg. Bár a kilátástalan élethelyzetben vergődő emberek keserűségét jeleníti meg az alkoholizmusba menekülő Józsin, a Józsi mellett összeaszott apán és nővéren és végső soron a folyton elvágyódó Jelizavétán keresztül is, a derű, a humor egy pillanatra sem tűnik el a filmből, és ettől válik igazán életszerűvé és élvezetessé.
Ahogy a Józsival való együttélés egyre elviselhetetlenebb, az egykori ukrajnai otthon egyre vonzóbbnak tűnik Jelizavéta számára. Ha nehéz is volt odahaza, a gyárban a lányok összetartása és a gondos apaként vigyázó főnök érzelmi támogatása olyan kincs volt, amelyet Jelizavéta egy semmivé foszlott álomért hagyott ott. Felpattannak hát kislányával a paripa-biciklikre, és visszaindulnak Ukrajnába. Azonban mivel a kislánynak nincsen útlevele, nem engedik át őket a határon. Egy kis tanyán húzzák meg magukat, majd amikor onnan is menniük kell, Jelizavéta újabb álma nyomába erednek: felmennek Budapestre.
Nem tudjuk meg, hogyan folytatódik a történetük, hogy Jelizavéta most már valóban oda érkezett-e, ahova vágyódott, de nem is ez a fontos. A záró képsorokon kislányával ég és föld között lebeg a Duna fölött, majd kinyílik a kép, és körbeforgunk a város felett. Bármily közhelyes is az, amit Gothár Péter ezen az energikus lányon keresztül mond nekünk, az üzenet erőltetettség nélküli, őszinte: az élni akarás, a szabadságvágy dicsérete.
