Hány zoknit hordott az igazi Eddie, minden idők egyik legrosszabb síugrója és mekkora a sorsjegyeket osztogató Hugh Jackman bicepsze. Megannyi haszontalan tudnivaló egy nagyon kedves sportfilmről.
2015. június 6-én az igazi Eddie Edwards azt nyilatkozta a BBC híradójának, hogy a róla készült film, az Eddie, a sas története 90%-ban kitalált lesz, de ezt nem haragból tette, csak egyfajta figyelmeztetésként a nézőknek. Hozzátette: „A filmesek figyelmeztettek, hogy a sztorinak csak 10-15% -a egyezik majd a velem történtekkel." Így is történt. 
Ez a film is hosszú tervezési és előkészítési fázison ment át, több lehetséges rendezővel és főszereplővel. Eredetileg például Steve Coogan, majd Rupert Grint játszotta volna Eddie-t, majd a projektet átvevő, itt producerként ügyködő Matthew Vaughn hozta magával a rendezőt, Dexter Fletchert és a főszereplőt, Taron Egertont.
Az igazi Edwards nem Németországban, hanem Amerikában, Lake Placidben készült fel versenyeire, John Viscome és Chuck Berghorn edzők felügyelete mellett, akik nem éppen úgy néznek ki, mint Hugh Jackman, aki a filmbéli edzőt alakítja. A teljesen pénztelen Edwards Berghorn felszerelését használta, de hat pár vastag zoknit kellett minden alkalommal felhúznia, hogy rámenjen a másik férfi sícipője. Eddie ezen felül túlsúlyos volt, majdnem tíz kilóval nehezebb, mint kéne, és nagyon rövidlátó volt, vastag szemüvege a magasban pedig mindig bepárásodott.
Hugh Jackman ugyan régről ismerte Eddie, a sas történetét, a síugrásról azonban halvány fogalma sem volt. Lelkes sportemberként rögtön jelezte a rendezőnek, hogy ha kicsit betanítják és megteszik a megfelelő védőintézkedéseket, szívesen leugrik egy kisebb sáncról, noha felülről egész rémisztőnek találta magát a pályát. Dexter Fletcher, akinek nyilván ezer más dolga is volt, mint a legnagyobb sztárja épsége miatt aggódni, csak annyit mondott: „Ugyan már!” Jackman filmbeli ugrása végül trükkfelvétel lett, de a leérkezése igazi, jópár méterről landolt a sílécekkel, igaz, nem a szabadban, hanem egy stúdióban, zöld vászon előtt. 
Ez a második alkalom, hogy a főszereplő Taron Egerton, a producer Matthew Vaughn és a zeneszerző Gary Barlow együtt dolgoznak, az első a Kingsman: A titkos szolgálat (2014) volt.
Hugh Jackman régi szokása, hogy a forgatás alatt minden pénteken a stáb összes tagjának sorsjegyeket ad. Amerikába érkezve ugyanis idegenként rendszerint senki sem ismert a már többnyire összeszokott stábból, és így akarta megismerni a kollégákat, illetve kicsit megpuhítani őket, azt füllentve, hogy ez egy régi ausztrál szokás. Így tett most is, és mindenki, akivel csak a pénteki napokon összefutott, sorsjegyet kapott tőle - igaz, ezzel olyan nagy szerencsét senkinek sem hozott, mert Jackman állítása szerint az eddigi legnagyobb ebből származó nyeremény 110 dollár volt.
Hugh Jackman nagyszerű fizikai felépítése itt is fontos szerepet játszik, de ez időnként kissé nyomasztotta szereplőtársait. Az amúgy sem túl magas Taron Egerton egy törpének érezte magát mellette, mondván. „Hugh Jackman elképesztően néz ki. Látták már a bicepszét? Nagyobb, mint a fejem!”
A filmet nem Kanadában forgatták, így a Calgary-t körülvevő hegyek valójában németek, egész pontosan az Alpspitz és a Zugspitz, és a sísánc sem Calgary-ban van, hanem a németországi Oberstdorfban található Erdinger Arénát látjuk. És, ha tovább akarunk kukacoskodni, a filmbeli Garmischre 1987-ben és 1988-ban még nem azt mondták, hogy Németországban van, hanem Nyugat- Németországban. 
Az igazi Eddie Edwards egy finnországi elmegyógyintézetben értesült arról, hogy kvalifikált a Calgary Téli Olimpián való részvételre – nem ápoltként volt itt, hanem kőművesként dolgozott, hogy egy kis pénzt szerezzen, fedezendő az edzés költségeit. Egyébkét nem volt akkora pancser, mint a filmben, a világ 55. legjobbjaként rangsorolták – na jó, ez nem akkora dicsőség -, viszont világrekorder volt kaszkadőrugrásban, 10 autót, illetve hat buszt ugratott át, és 9. volt a gyorslesiklás világranglistáján.
Eddie hihetetlen népszerűsége a Calgary Téli Olimpián részben annak volt köszönhető, hogy elterjedt róla, hogy tériszonya van, de mégis hajlandó iszonyú magasról leugrani. Hősünk ekkoriban az edzések során akár naponta hatvanszor is ugrott, amire egy tériszonyos aligha lenne képes. Végül mind a 70, mind a 90 méteres ugrásban utolsó lett.
Eddie Edwards a 1994-es és az 1998-as téli olimpiára már nem juthatott ki, mert pont úgy emelték meg a követelményszintet, hogy ő már ne férjen be a keretbe. Az új szabályokat gúnyosan Eddie „A Sas” Edwards szabálynak nevezték. A 2010-es Vancouveri Olimpia szervezői azonban gesztusként meghívták Eddie-t fáklyavivőnek.
Eddie Edwards később két dallal is meghódította a finn slágerlistát, noha nem beszél finnül. A nemzetközi szinten is ismert zeneszerzővel, Irwin Goodmannal közösen készítette el a „Mun nimeni on Eetu" (A nevem Eetu) és az „Eddien Siivellä" (Eddie szárnyain) című számokat, amiket aztán a fonetikus leírás alapján énekelt fel.
