- A nagy sikerű Pál utcai fiúk előadás után, amit gyerekszereplőkkel rendeztél meg a Bárka Színházban, most A Legyek Urára készülsz, amiben ugyancsak kamaszok fognak játszani. Közben a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán is tanítasz, rendszeresen rendezel diákszínjátszó előadásokat. Mennyiben más válogatott gyerekekkel darabot rendezni, mint egy gimnáziumi osztállyal dolgozni?

- Szerencsés helyzetben vagyok, mert bizonyos értelemben mindig "válogatott" gyerekekkel dolgozom: a Vörösmarty drámatagozatára is felvételi alapján jutnak be a diákok, persze ott nemcsak a színpadi rátermettség számít. Vagyis nincs igazán tapasztalatom abban, hogy színházhoz egyáltalán nem konyító, vagy színpadi affinitással nem rendelkező fiatalokkal milyen lehet komoly produkciót létrehozni. Természetesen azt sem állítom, hogy a drámatagozatra vagy ezekbe a Bárkás darabokba kiválogatott gyerekek mindegyike egyformán tehetséges lenne, és komoly színházi rutinnal rendelkezne. Ők is kezdők, némelyikük most áll életében először színpadon, sose gondolta volna, hogy erre adja a fejét. A Legyek Ura szereplői között ráadásul nagyon fiatalok is vannak: a legkisebb 11, a legidősebb 16 éves csak. Tehát nagy különbséget a gyerekek miatt nem érzek, inkább a munka típusa, a feladat más, mint egy drámatagozatos gimnáziumban.

- Akkor ez sem "puszta színház" hanem pedagógia is.

- Szerintem pedagógiai kontroll nélkül tilos gyerekekkel foglalkozni. Nem felejthetjük el, hogy fejlődésben lévő személyiségek, rengeteget tanulnak a munka közben: jót, rosszat; helyre kell tenni bennük, hogy mindent a maga helyén, értékén kezeljenek és raktározzanak el. Ráadásul mindeközben rá kell venni őket a munkára, még akkor is, ha már egyáltalán nincs kedvük hozzá, mert elfáradtak. Eleve speciális helyzetet teremt, hogy profi színházi kihívásnak kell megfelelniük. Több próba, aprólékosabb munka, pontosabb, kitartó teljesítmény. Itt nemcsak az ismerősök, rokonok, barátok és drukkerek előtt kell megmutatniuk magukat néhányszor - mint egy gyerek- vagy diákszínjátszó előadásban -, hanem idegeneknek, akik estéről-estére jegyet váltanak, hogy egy hitelesen bemutatott történet átélői legyenek. De közben résen kell lennünk, nehogy lelkileg sérüljenek, torzuljanak a gyerekek, meg kell találnunk a módját, hogy újra és újra motiváljuk őket, anélkül, hogy csak elvárásokat támasztanánk eléjük, vagy "megerőszakolnánk" őket. Többek között ezért is engedtük el A Pál utcai fiúk csapatát. Fontos volt, hogy még megmaradjon bennünk a játék élménye, és egészséges tudják kezelni a sikert. Azok a srácok váratlan sikerbe csöppentek, vagyis váratlanul nagy sikert hoztak létre. Tíz éve tanítok drámatagozatos gimnáziumban, sok helyzetet megéltem, de sosem tudtam volna elképzelni, hogy lehetséges kilencvenszer eljátszatni ugyanazt a darabot, ugyanazokkal a gyerek-szereplőkkel, közel hasonló színvonalon, akár naponta két előadásban. Két év alatt egyrészt kinőttek a szerepükből, másrészt úgy gondoltuk, egészségesebb, ha megszakítjuk a velük való rendszeres munkát. Bár komoly színpadi rutinra tettek szert, nagyon ügyesek voltak a szerepeikben, mégsem szerettük volna, hogy emiatt "profiknak", kiforrott színészeknek higgyék magukat. Még sokat kell tanulniuk, vissza kell térniük a normális kamasz-feladatok és kihívások közé.

- Még nem kezdtétek el próbálni A Legyek Urát , de voltatok már egy ismerkedő táborban. Ott mi volt a program?

- Az ötnapos tábor első három napján egy TIE (Theatre in Education) színházi nevelési programban vettek részt. A Legyek Ura témája alapján, Kaposi László által kidolgozott munkafolyamatot Gyevi-Bíró Eszter vezette, ő egyébként a produkció koreográfusa is. Az volt a célunk ezzel, hogy a srácokkal még szereposztás előtt, tulajdonképpen még az ismerkedési fázisban - a megfelelő szakmai eszközökkel - végigjátsszuk a történet legfontosabb momentumait. Különböző játékok, helyzetek, a regényből vett főbb konfliktusok segítségével azt akartuk elérni, hogy átéljék azt, ami A Legyek Ura szereplőivel történik: megérezzék, milyen például egy szigorú angol iskolába járni, mit jelent az, hogy evakuálás, milyen egy lakatlan szigetre megérkezni, mivel szembesülnek ott a gyerekek. Kunyhót, fegyvereket készítettek, vezért választottak - persze nem azt, aki a darabban is a főszerepet fogja játszani, hanem a saját elképzelésük szerint döntöttek. Ezzel a módszerrel eljutottak egészen addig, hogy lélektanilag megértsék, megérezzék az elvadulás folyamatát. Az utolsó két napban foglalkoztunk csak a darab szövegével, helyzeteivel, "próbáltunk", szerepet osztottunk. Kétirányú tapasztalat volt: egyrészt a szövegkönyvet teszteltük, másrészt a gyerekeket, hogy miben jók, és mire érdemes még hangsúlyt fektetnünk.

- Ott találtad ki, hogy melyik fiú, melyik szerepet játssza?

- Ott véglegesedett. Egy olyan előadásban, ahol ennyire nagy a feladatuk a gyerekeknek - gyakorlatilag az egész előadást nekik kell elvinniük -, nagyon fontos, hogy pontos legyen a szereposztás. Ha van némi átjárhatóság a szerep és a szereplő között, akkor könnyebben meg tudják formálni a szerepet, ha nincs, akkor abból csak erőltetett színészkedés lesz.

- A gyerekszínháznál akkor ez úgy működik, hogy karakterre osztasz szerepet?

- Részben igen. Illetve inkább személyiségre. Ők nem színészek, nem szabad tehát, hogy olyan feladatokat kapjanak, aminek csak színészi eszközökkel tudnának megfelelni. Nem rendelkeznek még annyi élettapasztalattal, eszköztárral, technikával, amivel egy felnőtt színész. Meg kell találni a közös nevezőt a gyerekszínész és a figura között, hogy amikor majd kimegy a színpadra, megkérdőjelezhetetlen legyen a szerepében. Ezért változtatunk sokat a szövegen, a szituációkon még a próbák során is, mert engedjük, hogy magukra igazítsák a szerepeket.

- És szeretik A Legyek Urát? Amikor én gimnázium elején olvastam, számomra elég megrázó élmény volt.

- Jó, de te lány vagy. A fiúk biztosan másként élik meg, mint a lányok. Arra volt jó ez a három napos drámapedagógiai tréning, hogy elemezve éljék át ezeket a helyzeteket, tudják, értsék azokat a szituációkat, amikbe belekeverednek majd a darab során. Nagyon remélem, hogy sikerül majd művészileg olyan, számukra is érthető kódokat beletenni a darabba, amitől a személyiségük nem fog sérülni, még a legkegyetlenebb, legvadabb részek bemutatása közben sem.
Sok felnőtt megdöbben A Legyek Ura olvasásakor, hogy mennyire pesszimista ez a regény, holott, szerintem inkább optimista. Nem azért, mert a történet önmagában véve pozitív folyamatot mutatna be - éppen ellenkezőleg: a szigetre való megérkezésüktől az elvadulásig tartó folyamat valóban nem túl optimista, de a történet vége kifejezetten az. Ralph, aki megéli, és megérti azt, ami velük történt, túléli a kalandokat, és a borzalmat, megtapasztalja az emberi gonoszság határtalanságát, végül ezzel a tapasztalattal, tragikus tudással jön ki a szigetről, és vele együtt az olvasó (és remélhetőleg a néző is). Ezért fontos, hogy megmentsék őt.

- A drámának nem olyan pozitív a vége, mint a regénynek. El van bizonytalanítva, hogy a tiszt valójában megjelenik-e, vagy csak Ralph képzeletében.

- Ez még egy kicsit erősen hangzik a szövegkönyvben, az előadásban ennél árnyaltabb lesz. A regényben eredetileg két felnőtt figura van, mi ehhez még hozzáraktunk néhány alakot. A regény sugallta nekünk ezeket, a gyerekek képzeletében megjelenő felnőtteket. A Bárka színésze - Horváth Kristóf - fogja játszani az összes felnőtt szerepet, a gyerekek képzeletében megjelenő figurákat, és a tisztet is. A tiszt - a regénnyel szemben -, a darab során többször is feltűnik, és azokon a pontokon sem egyértelmű, hogy látja-e az összes gyerekek, vagy csak Ralph. Ő nagyon várja, hogy kapjon valami jelet a felnőtt világból, szinte transzcendens vonásnak is tekinthető ez, hisz a túlélésben, a megmenekülésben, végig arra törekszik, hogy kijussanak a szigetről és egy másik világban éljenek. Ez az erős hit - úgy éreztem - megérdemel pár másodpercet abból az élményből, hogy neki jött el először a megváltó. Másrészt A Legyek Ura modell-helyzet, teljesen irreális szituáció: egy lakatlan sziget, ahova a gyerekek a csodával határos módon érkeznek meg, majd a végén, mintegy "Isteni beavatkozásként", egy felnőtt megjelenésével menekülnek meg. Ez annyira csodás, és hihetetlen, hogy úgy éreztük, ennél a pontnál meg lehet emelni egy kicsit az elbeszélést. De, hogy ez milyen hangsúllyal fog megállni a végén, ezt csak három hét múlva fogjuk látni.
A regényben a tiszt kifejezetten naiv figura, aki el se tudja képzelni, hogy a gyerekek ilyen vadállatokká válhattak. Nagyon sok felnőtt gondolja hasonlóan: nem hiszik, hogy a gyerekek ilyet csinálnának. A Legyek Ura tulajdonképpen Ballantyne Korallszigetének ellen regénye, szatirikus feldolgozása. A Korallszigetben partra vergődő gyerekek (Ralph, Jack és Petrick) az angol hagyományok alapján mintaköztársaságot hoznak létre, és mindvégig megőrzik emberi tartásukat. Golding, megőrizve az alapszituációt és az alapkaraktereket (Petrick itt Simon, a bibliai Péterre utalva) a pozitív robinzonád történetből kijózanítóan reális és kegyetlenül igaz történetet írt. Fontos kérdés, hogy a gyermek ártatlan-e, vagy inkább tudatlan. A Legyek Ura inkább a tudatlanság mellett foglal állást. A gyerekek nem jobbak a felnőtteknél, csak nem ismerik magukat eléggé, nem tudják, mi rejlik bennük, és éppen ezért védekezni sem tudnak ellene.

- Simon figurájával és megölésével foglalkoztatok a táborban?

- Simon története egyéni történet a regényen belül, nagyon érzékeny megközelítést igényel. Idáig nem juthattunk el. Simon szenvedéstörténete, vértanúsága sok szempontból inkább filozófiai, teológiai, mint érzéki kérdés. Nehéz lesz megjeleníteni, de nagyon bízom a Simont alakító fiúban, mint ahogy a többiekben is.

- Mondtad, hogy ez fiú regény, tulajdonképpen A Pál utcai fiúk is az volt. Miért megint csak fiúkkal dolgozol? Bár ez nyilván hozzád közelebb áll, mint hozzám?

- Nem, valójában nem. Én a gimnáziumban jobban szeretek lányokkal dolgozni, érettebbek, és ebből adódóan általában tehetségesebbek, ügyesebbek is. Visszanézve veszem csak észre, hogy folyton olyan darabokat válogatok az iskolában, amikben nagy, tragikus női sorsok vannak: Édes Anna, Bernarda Alba háza, Jeanne D'Arc, Csokonai Lili és még sorolhatnám. A Pál utcai fiúknál eleinte egy kicsit bántam is, hogy nincsenek benne lányok, de most mégis azt mondom, hogy így sokkal könnyebb dolgozni. Egy lány teljesen megbontaná az egész kémiáját. Arra jöttem rá, hogy a fiúk sok szempontból teherbíróbbak: ebben a korban még kevésbé nyavalyognak, és nagyon koncentrált munkára lehet őket rávenni. A csibészkedéseik is eléggé kikövetkeztethetőek.
A lány-hiány másként pótolódik a produkcióban: az összes női munkatárs, akivel együtt dolgozunk nemcsak okos, tehetséges, hanem ráadásul szép is. Így könnyebb kibírni ennyi fiúval heteken át.