A Paramount-logóra úgy kerülnek fel a csillagok, mintha egy mérges nindzsa vette volna célba a közismert feliratot - lendületes kezdés, az ember pont ilyet vár Michael Baytől, meg közepesen átsütött, vérnarancs naplementét metálszínű, tolótetős világvégékkel. Lehetséges, hogy Pearl Harbort nem vele kellett volna újrajátszatni (bár így legalább túlestünk rajta, mint a rubeólán), de azt még a lélektől lélekig terjedő kamaradrámák hívei is elismerték, hogy Baynél rátermettebb szakit aligha találhatott volna Spielberg a Hasbro játék robotjainak megfilmesítésére. Persze Will Smith és Nicolas Cage is jól mutatott lassított vetődés közben, de a nyomába sem jöttek Bay új felfedezettjeinek, a sportkocsiból, kamionból és még sok más járműcsodából átalakult robotoknak. A rendező idült heroikussága végre megfelelő alanyokra talált, a 2007-es Transformers-mozi pedig megérdemelten végzett az óriásrobotos filmek élmezőnyében. Bár a spielbergi családszeretet már az első részre is rányomta bélyegét, a másodikban nemcsak a szülővonal kap erőre, de a cukisági faktor is jelentős mértékben emelkedett, akciótéren viszont nem sikerült új frontokat nyitni. Két rossz hírű alak, Jar Jar Binks és Mutt Williams szellemei kísértenek a folytatásban két egymással civakodó bevásárlóautó képében, annyi önmérséklet azonban maradt az alkotókban, hogy nem énekeltetik meg a járműveket. Félő azonban, hogy a harmadik részre ezt a gátlásukat is sikerül leküzdeni, és nem kizárt, hogy legközelebb egy Transformers-bébi világrajöttéhez asszisztálhatunk.
