Törökország, ma
Az iszlám legeurópaibb államaként Törökország nem mérhető össze egyik más iszlám állammal sem, tulajdonképpen semmilyen tekintetben. A hajdan világuralmi ambíciókat nem kevés gyakorlati eredménnyel tápláló török kultúra történelmi léptékben is eleve markánsan megszabja az ország speciális megítélését, az ország vad ellentétektől sem mentes etnikai összetétele, az ország liberálisabb nyugati és konzervatívabb keleti részei közti feszültség folyamatos izzásban tartja a török közéletet. A Nyugathoz a többmilliós expat törökséggel, és egyre több és potensebb gazdasági kapcsolattal is foggal-körömmel kapcsolódó országba a másik oldalról a fundamentalista vallásos erők göcsörtös ujjai mélyednek, átvitt értelemben ez a feszítő, szétszaggató dinamika minden török agyában ott van, a kétezres évek fejlett technológiája, kommunikációs és gondolati szabadsága nap mint nap, percről percre ütközik az olykor középkori dogmákkal, előítéletekkel, hagyományokkal.

Ali Özgentürk
Az 1947-ben született filmrendező szociológiai és filozófiai egyetemi tanulmányok után színházi környezetben próbálta ki magát, színészként és rendezőként is, majd átnyergelt a filmre, ahol neves török filmesek (Atif Yilmaz és Yilmaz Guney) asszisztense lett. Több sikeres forgatókönyv után 1979-ben debütált első játékfilmjével, a Hazallal, amivel különböző neves filmfesztiválokon több díjat is begyűjtött. Következő filmje, az At (A ló), ha lehet, még többet kaszált, ám a rendező a külföldi díjak mellett hazájában bizonyos körök ellenszenvét is elnyerte, ami hosszas szabadságvesztés formájában realizálódott számára. Az ok a film kíméletlen társadalomkritikája volt, amire az akkori (1982-es) török társadalom hangosabb fele még messze nem volt felkészülve. A rendező mellett kiállt és vele szolidaritást nyilvánított az akkori cannes-i filmfesztivál teljes zsűrije és mezőnye is, azonban Özgentürk későbbi szabadon bocsátása után is csak kevés filmet rendezhetett, markánsan társadalomkritikus, baloldali látásmódja továbbra is jancsiszög a török kultúrpolitika párnái között.

Az Igazság
című új filmjében sem kertel sokat, a terítéken a nő, és a bűnös nő megítélése van, ami egy iszlámalapú társadalomban messze nem egyszerű kérdés, egy mégoly liberális országban sem, mint Törökország. Ugyan, a teljes arcot elfedő csador már csak elvétve látható az országban, de kendőt még mindig igen sok török nő hord, igaz, néha már akár miniszoknyához is. A nők például már régen szavazhatnak is, amit pl. svájci nőtársaik megdöbbentően sokáig nem tehettek meg, tényleg szinte ugyanolyan előjogok illetik meg őket, mint a török férfiakat, legalábbis elméletben. A gyakorlatban azért még más a helyzet. A film főszereplője egy egyetemi tanárnő, aki szemináriumán a diákjaival egy 90 éve elkövetett gyilkosság okait kezdi el kutatni. Még Kemál Atatürk államreformja előtt, tehát az ottani ántivilágban történt, hogy egy nőt meggyilkoltak, mert az nem volt hajlandó hozzámenni az őt megkérő férfihoz. A korabeli ottomán szokások a gyilkosságot jogos felindulásból elkövetettnek ítélték és a kikosarazott gyilkost felmentették, sőt még az áldozatot bélyegezték meg kurválkodással. A nyomozás során a tanárnő a diákjaival gyorsan eljut a mába, ahol a gyilkos leszármazottja fontos ember, míg az áldozat tanúja csupán egy bolond öregember. A tanárnőt élete ezzel párhuzamosan egyre zűrösebbé válik, valakik telefonon zaklatják, valaki állandóan követi. Párhuzamosan saját családi tragédiája is kísérti: anyósa ittasan vezetve (ez így önmagéban is szép egy iszlám országban) a nő férjének halálát okozza, a tanárnő nehezen békél meg a történtekkel. Húga terhes lesz egy link kapcsolatból, másik húga férje pedig köddé válik valahol a távoli Kínában. Ennyiből talán látszik is a film fő baja: túl sok melodramatikus szál bogozódik össze, teljesen feleslegesen. A nyomozásos történet megért volna egy mélyebb, sűrűbb feldolgozást, de a sok személyes mellékszál azonban szappanoperásan fecsegőssé, súlytalanná tette a filmet. Ezen nem segít a néha meghökkentő vágásokkal bakugrásokat végző film tempója sem, ami szintén az egzotikus végeérhetetlen tévésorozatokat juttatja eszünkbe. A nagy igyekezettel játszó, gyaníthatóan amatőr színészek néha már nevetséges gesztusokkal hiába integetnek, hogy higgyük már el ezt az egészet nekik, a 'Barátok közt'be szocializálódott magyar operatőr iskolás munkája sem emeli a film fényét. A neves török Özgentürk nyilvánvalóan jó szándékú új műve így legfeljebb kordokumentumként értékelhető, mint film, nem igazán.

Kinek ajánljuk?
- A mai török hétköznapok iránt érdeklődőknek.
- Törökül tanulóknak és más kísérletező kedvű nézőnek.
- Aki kíváncsi arra, hogy néz ki a török Combino.

Kinek nem?
- Aki a 41. Magyar Játékfilmszemle programjába került alkotástól azt várja, hogy magyar filmet kap.
- Aki szerint az igyekezet önmagában kevés.
- Hát, úgy általában...


4/10