A Titkos rend című színes, feliratos, német-angol-francia-olasz-spanyol-dán koprodukcióban gyártott film valószínűleg egy újabb válaszcsapás kíván lenni a nehéz helyzetben lévő európai filmművészet részéről a nagy mumusra, Hollywoodra. Némelyek, bizonyos öreg kontinens-béli filmesek ugyanis komoly késztetést éreznek arra, hogy felvegyék az amerikai álomipar eléjük hullajtott, kissé mocskos kesztyűjét, önbizalomtól duzzadón saját fegyverét szembefordítva a peckes trónbitorlónak. Míg a tehetségesebbje, mint pl. a dán Lars von Trier, saját fegyverzetet (a Dogmát) kreál magának, vagy romantikus partizánakciókban lop és újra, fényesre csiszol, mint Luc Besson, a kevésbé tehetségesebb, mint e cikk tárgyát képező film rendezője, a német Pepe Danquart pedig megpróbálkozik ugyanolyan filmeket gyártani, mint az amerikaiak.
A thriller, mint műfaj, Alfred Hitchcockhoz köthetően angol találmány ugyan, de valódi, tömegsikert arató "borzongató" filmeket Amerikában gyártanak, már több mint ötven éve. Ez idő alatt sok-sok kiváló, közepes és gyenge film elkészítése közben kikristályosodott a thriller hatásmechanizmusa, kialakultak közhelyei és kötelező dramaturgiai fordulatai, így a vállalkozó kedvű rendezőnek nincs is más dolga, mint az ismert gyártási útmutató (know-how) szerint leforgatni vélt remekművét, nem megfeledkezve az egyéni fűszerezésről sem, mert e nélkül nincs ok kiírni saját nevét a főcímre.
Pepe Danquart úgy gondolta, látott már elég amerikai thrillert, itt az idő, hogy elkészítse sajátját, speciálisan ízesítve, andalúz misztikus szósszal nyakon öntve. Talált egy könyvet, David Hewson művét, amelynek cselekménye Sevillában játszódik, a híres húsvéti körmenet idején. Az ünnep és a várost ellepő tömeg zaja által elfedve véres gyilkosságsorozat történik, amelyet a meglehetősen kelletlenül intézkedő helyi nyomozók mellett egy idegen, ám meglehetősen csinos nő igyekszik felderíteni. A nyomok egy titkos szektához, illetve egy híres torreádorhoz vezetnek, közben a helyi zsaruk érdeklődését is felkeltik az idegen nő karcsú lábikrái...
Sevilla, főleg húsvét idején megfelelően misztikus színhely egy thrillerhez, Danquart, az átlagnál figyelmesebb német turistaként nyilván felmérte ezt, az igazi balfogása azonban az volt, amikor a vélhetően valamelyik amerikai forgatókönyvíró-iskolában végzett, ám egyéni gondolkodásra ez alkalommal nyilvánvalóan képtelen Roy Mitchellre bízta a script megírását. A forgatókönyv durva hibái a filmen is megjelennek, úgymint a kidolgozatlan figurákban, kaotikus cselekményvezetésben, a random-dramaturgiában, a szellemesnek szánt, ám kínosan erőltetett dialógokban. Az egyébként minden bizonnyal kitűnő spanyol színészek, köztük a Robert de Nironál nevelődött Mira Sorvino, nem viccesen, inkább szánalmasan bíbelődnek az általuk nyilvánvalóan kevéssé ismert angol nyelv kerékbetörésével, teljesítményük így maximum az egyébként nem a beszédkészségükért szeretett pornófilmszínészek átéltnek nemigen mondható dialógusaival vethető össze. Egy nyilvánvalóan spanyol környezetben játszódó filmben én speciel élvezném a rekedtesen hadaró ibér-vakert, mivel magyarul olvasni már megtanultam, valamint ha Pedro Almodovárt, vagy Bigas Lunát, Bunuel mesterről már nem is beszélve, nem zavarta a filmvászonról elhangzó ékes spanyol nyelvezet, akkor nem tudom, hogy a német Danquart miért erőlteti az angolt? Írathatta volna spanyollal a forgatókönyvet.
Mindennél többet elmond azonban a filmről az, hogy a végső, drámai jelenetben, amikor a fokozatosan adagolt feszültségnek a csúcspontra kellene érnie, a közönségből vinnyogó közröhej tört ki, látva a gonosz szereplő paródiába illő haláltusáját. A film végén felcsattanó nevetés vígjátéknál az alkotók tehetségét dicséri, még egy dráma esetében is jelenthet jót, megkönnyebbülést, egy thriller esetében azonban ez nem más, mint katasztrófa.
Amikor nőmnek elmeséltem a filmet, megkérdezte, hogy nem paródiát láttam csak, amit nem ismertem fel? Nos, megesküdtem neki is, és megesküszöm Önöknek is, a Titkos rend NEM paródia! Egyszerűen csak rossz film. Márpedig alámenni az amerikai nívónak teljességgel felesleges, még válaszcsapás szándékával is.
