Kész rejtély, ami a vásznon történik, de eléggé gyanús, hogy a rendező az, aki képtelen volt a színészeit jobb munkára bírni, vagy legalább a már fölvett jelenetekből valami feszesebb, fordulatosabb cselekménysort összeállítani.
Azért nyilván nem éri meg moziba menni, hogy az ember rácsodálkozzon: múlnak az évek. Hogy tessék, Catherine Deneuve is...
Még emlékszem arra a pillanatra, amikor először láttam az arcát, A Vadember című Montand-filmet adták a Vörös Csillagban, és a kitett fényképek között volt. Nem is tehettem mást, csak átkoztam a koromat, túl kevés, nem fognak beengedni, mert a film csak 16 éven felülieknek szólt. Pedig ilyen szép nőt én még életemben nem láttam.
Valamivel később, amikor az ember még nem tudja, hogy inkább kihúzza magát a jegyszedő előtt vagy inkább lazán álljon, mert neki már természetes, hogy ilyen filmeket nézhet, láttam a Vadembert. Emlékszem, ahogy a kertmozi közönsége felsóhajtott, és szinte spontán tapsban tört ki, amikor Deneuve egy Montandnal töltött szerelmes éjszaka után fölébredt és felült az ágyon.
Szóval: ilyen szép nőt mások se nagyon láttak. Amivel nem azt akarom mondani, hogy valami hasonló élményre számítottam közel negyven évvel később, nem szépnek és nem szexinek akartam látni Catherine Deneuve-öt, egyszerűen csak jónak, hogy újra igazolja régi rajongásomat.
Félsiker. Tényleg nem szép, nem is szexi, és láthatóan ő sem bírt ellenállni a plasztikai sebészek szirénhangjainak.
A hazai gyártású szappanoperák nagy alakításait juttatja az ember eszébe
Viszont nem is tehetséges, kínlódik ezzel a korban is épp hozzá illő szereppel, a nyugdíjas asszonnyal, aki képtelen meglassítani a lépteit, nem tud annak örülni, ha egy euróval olcsóbban kapja a zöldségesnél a zellert, hanem ügyeket keres. Ha nem talál, akkor csinál, lassan becsavarodik, de addig azért humoros jelenetekben bővelkedik az élete.
Bővelkedne, ha menne a poentírozás, de valahogy nem ülnek a poénok. Megdobtam a házmestert egy szilvával. Hihi. Ja nem, nem is szilvával, hanem körtével. Bruhaha?
De hát nem csak Deneuve-vel él az ember, van a történetben házmester is, akit megdobnak körtével. A történet szerint rocksztárból lett házmester, mert alvászavarai vannak és depressziós. Gustave Kervern kicsit sem néz ki rocksztárnak, és egészen kicsit néz ki depressziósnak. Amikor mélán maga elé meredve üldögél a parkban, akkor leginkább a hazai gyártású szappanoperák nagy alakításait juttatja az ember eszébe, amikor pedig feldobott állapotban mossa az udvar kövét, akkor talán Herendi Gábor filmjeinek humoros jeleneteit.
Kész rejtély, ami a vásznon történik, de eléggé gyanús, hogy a rendező az, aki képtelen volt a színészeit jobb munkára bírni, vagy legalább a már fölvett jelenetekből valami feszesebb, fordulatosabb cselekménysort összeállítani.
Kétségtelen, hogy a film nem a legvalószínűbb vágányon halad, vagy talán a valószínű vágányon nem oda fut be, ahová várja a néző, de ez körülbelül minden erénye. Lehetett volna sejteni, amikor úgy ajánlották, hogy kedves és emberi történet.
Valamiért az emberi és a kedves az manapság az unalmas és ostoba szinonimája.
