Idill
Sörényes hegyek lankái között visz az út a világ közepébe, Abaújvárra. Három busz jön ide a legváratlanabb időpontokban: egy reggel, egy délben és egy este. Megvan itt minden, ami szem-szájnak ingere, csörgedező patak, madárzene, nyugalom, harmónia, a lágyan ringatózó mezőkre már csak birkanyájat kellene festeni, de nini, ott a nyáj a valóságban, sőt a mobiltelefonjára támaszkodó juhász is előtűnik, lóg a világhálón, érthető, a birkák nem elégítik ki egy mai zempléni juhász információéhségét. Szóval van itt minden, csak hát a munka, az kevés. Az ilyen helyre, ha mondjuk, egy olasz cipőgyáros jönne, az maga lenne a csoda.


És ő jön...
Franco Nero az estével érkezik a kékedi Melczer kastélyba. Domináns típus, puszta megjelenésétől elfelejt a kakukkos óra kakukkja kakukkolni, pedig egész van, javában tart a munkaideje a madárkának. Sok-sok nyilatkozaton van túl, mármint Franco Nero, és szemmel láthatóan jól bírja a gyűrődést, akárcsak tolmácsa, lelkésze, pszichiátere, istápja, személyi edzője, Garami Szilvia. Nero igazi profi, mindenkinek azt a szolgáltatást nyújtja, amit elvárnak tőle. Az ezredik kérdésre is nyugodt tempóban, akkurátusan válaszol, mellesleg született Márió. Ő kell nekünk. Kellően titokzatos, méltóságteljes, egy sokat tapasztalt bölény, akit mindez ideig nem sikerült kilőnie a legeltökéltebb vadászoknak sem. Nem tudott ellenállni a karakternek, mondja, és hát a könyvnek. Szereti a tragédia és a nevetés nevenincs oldatát töltögetni a filmképcsövekbe. Reméljük, jól sikerül majd a kísérlet, és nem robban fel a laboratórium.


A producer legyen producer!
Zserardót, az apáskodó, bolondozó profitszomjas olaszt Vittorio Marsiglia nápolyi táncos komikus alakítja. Vittorio elbűvöl mindenkit közvetlenségével, vitalitásával. Az udvaron járkál, skandálja a törtmagyaros szöveget, az ujjait harapdálja és azt kiabálja, hogy nem tehet róla, de imádja az extraprofitot. Többször odajön hozzám, és előadja, hogy vele hihetetlenül befürödtünk, ő előre szól, nehogy aztán a végén baj legyen belőle, de ő úgy el fogja rontani a jól megírt karaktert, hogy csak nézünk. Vittorio a fogadásos vacsorán azt kéri, esetleg ha kapna egy spanyol gitárt, akkor ő csapna másnap este egy kiadós murit. Gábor /Garami Gábor/ azt súgja, ő mindent megtesz a produkcióért, tehát ha kell, bevállalja a gitár faragását. Hátha sikerül neki! Ő producer, aztán meg fa is van rendesen a környéken. Huszonnégy órája van rá, ami nem kevés idő, ha azt vesszük, hogy egy másodperc alatt is mennyi minden történhet az emberrel. Egyébként is, arra szerződött, hogy mindent megoldjon, nem?


Fák, virágok, fények... és egy madár
A Bodrog-part olyan tüneményes a délelőtti fényben, mint egy impresszionista festmény. Gyuri /Beck György/ olyan szép képeket fényképez, hogy még a szúnyogok is megállnak és csodálják. Százéves, kimosott gyökerű fák a túloldalon, egyszemélyes homokpad, rajta egy csodálatos vízimadár. De szép madár, mondja a nagyfőnök, CEO, boss /Almási Tamás/, mire a madárka elszáll. Nem tudott megegyezni Garamival, mondja Kapa /Mucsi Zoltán/, majd hülye lenne olcsó pénzért énekelni. Máriót /Franco Nerot/ meg egyre csak csípik a BAZ megyei szúnyogok. Mennyivel könnyebb lenne a forgatás, ha mondjuk, a szúnyogok járnának moziba!


Pogácsa Neroval
Egy közeli nyugdíjas klub különbusszal látogatni jön Abaújvár legfőbb ideiglenes nevezetességét, Franco Nerot. Házipogácsát hoznak ajándékba, melyet aztán a stáb jóízűen elfogyaszt. Nero autogramot osztogat és nagyon kedves. A pogácsa éppúgy omlik, mint a hajdani lányok omlottak a sztárért. Egyszerű ez, csak a régenvolt vágyaikat, rajongásukat kavarták bele élesztő helyett a lisztbe. Az óvodások, merthogy az óvoda udvarán van a főhadiszállás, magasról sajnálják le az egész rajongást és forgatást. Sétálni mennek kézen fogva, és azon civakodnak, kinek jusson majd több rudi.


Rendezőnk kiváló úttörő
Tamás /Almási Tamás/ minden nap hegynek fel fut. /Persze le is kell jönnie, tehát hegynek fel és völgynek le fut/. Mint egy úttörő edzi testét, őrzi egészségét. Aztán meg erősíti a népek barátságát /magyar-olasz koprodukció/, és ahol tud segít. Szaunázni is szokott, de erre már csak 6 és fél, na, jó, hét perce van. Szeretne persze hosszabban is maradni, de döntenie kell, izzad és/vagy filmet forgat. Szemmel láthatóan az utóbbit részesíti előnyben. Kedvenc mondásai közé tartozik: a "zseniális voltál, akkor újravesszük", "most volt a legjobb, csináljuk még egyszer", "very good, gyere be újra", "a játék megvolt, de a nap elment".
Tamástól távol áll minden méltóságoskodás, helyén kezeli és kézben tartja a dolgokat. Még arra az elvetemedettségre is képes, hogy a forgatás helyszíne előtt két utcával kiszáll a kocsiból, semmi kedve urasan, százlovas hitóval érkezni. Érthető, ő "csak" egy rendező.


John Wayne megmondta a frankót Franconak
Nero szeret sztorizni, hosszú pályafutása alatt volt esemény bőven. Azzal indít, hogyan ájultak el a nők a filmbemutatóján, azzal folytatja, amikor egy máriószerű film szerepéért kénytelen volt pénzfeldobósdit játszani egy világhíres színésszel, mert mindkettejük a néma, titokzatos figurát szerette volna megjeleníteni. Azzal zár, hogy John Wayne-nek tele volt a hócipője a rendezőkkel, mert még annyit eszük se volt, hogy ne nagy lóra ültessék a westernhőst, mert akkor ugye nem érvényesül, hanem kicsire. Nahát, ezek az amerikai rendezők, annyi eszük sincs, mint egy tyúknak.


Ki mivel
Operatőrünk, Gyuri, mint a szerelem, Harley Davidsonon érkezik, Ildi /Kovács Ildikó/ pedig mobiltelefonon. Kérdezem Gyurit, mikor pihent, mert eléggé terheltnek tűnik. Azt mondja, motorozott fél órát, ez volt az ő hosszú hétvégéje. Egy hajdanvolt operatőrről mesél, aki a finoman ringatózó tologatás közben egyszerűen elaludt, nem is értem, miért jutott ez eszébe. Ildi is leszáll a mobiljáról, elképzelem Siva istennőként, ahogy minden egyes kezében egy-egy telefont tart, és különböző nyelveken szólal meg, mint az apostolok pünkösdkor, hogy Cinema-Film Kft., tessék?


Csak egy mozi?
Éva /Ónodi Gézáné/ helybéli asszony, aki takarításra szerződött azt mondja, hogy reméli, lesz olyan jó a film, mint a Szeress most! Ő azt nagyon szereti, és mégiscsak érdekes lenne látni egy újabb sorozatot, de persze a Szeress most-ot nehéz lesz túlszárnyalni. Megpróbáljuk a lehetetlent, hátha összejön, mondom. Amikor elmagyarázom, mi is folyik itt, lemondóan legyint, ah, akkor ez csak egy mozi lesz! Még jó, hogy nem köp egy jó nagyot.
Egyébként meg az jut eszembe, milyen csodálatos csapatmunka a filmezés, a rendezőtől a takarító néniig mindenki egyaránt fontos.


Mindentudás egyeteme
A fene se gondolná, hogy két felvétel közötti szünetben milyen hihetetlen pluszműveltségre tehet szert az ember. Guszti /Kirsch Gusztáv/ focuspuller valóságos kis mindentudás egyetemet tart. Fogadásokat lehet tenni, vajon hányszor kell megtekerni a pezsgősüveg dugóját, hogy ne legyen gáz, illetve hogy gáz ne legyen. Megtesszük tétjeinket, de jaj, újabb felvétel, és legalább egy percet kell várnunk a válaszra. Sok ez az izgalom nekem, nyugodtabb lennék a kiskertemben a rozmaringok között sétálgatva kedvenc népdalaimat dúdolászva. Persze, hogy nem én nyerek, a francba. Aztán megtudom, hülye az, aki nem palackoztatja nyolc évenként, illetve hát dugóztatja a tokajiját a gyepmesterrel, akarom mondani, hegymesterrel. /Ez valami fináncféleség lehet, aki már eleve úgy született, hogy a kisujja dugóhúzó alakú volt, aztán kidobták a rendőrszakközből, mert állandóan Tokajon járt az esze a tanulás helyett, estin érettségizett kétharmadra, majd karriert csinált északon/. Aki eztán húsz-harminc éve mozdulatlanul heverő tokajikat mutogat nekem, azt egyszerűen kinevetem. Ha-ha! Micsoda műveletlen bunkó!


Száz pár cipő és egy könnycsepp
Vera /Nyakó Juli/ és Márió /Franco Nero/ irodás jelenetében úgy érezni, mintha két uralkodó tárgyalna tartományok, embermilliók sorsáról. De itt csak száz pár cipő a tét, és egy szerelmes asszony élete. Julinak olyan jó a bolond Vera sminkje és haja - Macó, /Márta Magdolna/, Lacika,/ Horváth László/ munkája -, hogy még a saját kisfia sem ismeri fel. Juli szeme könnybe lábad. Hangos, zajos megdöbbenésre számított, ehelyett kapta a semmit. Hát igen, a kevesebb néha több, a semmi meg a legtöbb. Szokássá kezd válni, hogy az olaszoktól hallott próbaszavakat mondunk egymásnak, ilyeneket, ijó, orá, Véra, pregó, allóra. Ezt minden helyzetben, egymástól teljesen különböző információk közlésére használjuk. Mi már olasz szavakból is értjük egymást. Meg Kulcsár Tamás elképesztő hangerejéből. Ha Tamás beszól, hogy próba van, vagy azt, hogy felvétel, úgy összeszalad a nyáj, hogy ihaj. Tamás pólói nap mint nap üzennek/közölnek valami elementárisan lényegit az ember viselt dolgairól, mondok egy példát, a férfi defektje a szerénység és a nő. Mijau!


Buszos rally
Egyik reggel kisbusz visz Budapestről Abaújvárra. A sofőr, Janek Roland időre megy, tehát siet. Én csak azt látom, hogy futnak a fák. De nagyon. Hova nézzek? Előre nem merek, mert mindenkit megelőzünk, és nekem úgy tűnik, hogy fél centire vagyunk az előző autótól. Oldalra sem szerencsés tekintgetnem, mert mondom, eszelős tempóban futnak a fák. Egy extrém sport résztvevőjének érzem magam, én, aki az egyirányú utcában is mindkét oldalon szétnéz, mielőtt gyalog átkelne. Mit tehetek? Imádkozom. Egész úton Pistit, Bodor Istvánt sírom vissza. De nyugodtan ábrándoztam a múltkor, amikor ő vezetett. Visszafelé megint Roland hoz. De most hetvennel jövünk, szólok is neki, nem lehetne egy kicsit gyorsabban. Azt mondja, nem szeretne ijesztgetni. Jó zenékkel ismertet meg, túl jókkal, azt mondja, a konditeremben ajánlották neki. Ugye nem nézted volna ki belőlem, hogy ilyen zenéket hallgatok, kérdi. Te meg nem nézted volna ki belőlem, hogy konditerembe járok, mondom. De jó is meglepődni egymáson...