Rés a rezsim falán

Amíg Michael "David Hasselhoff" Knigth az ezerkilencszáznyolcvanas években modern lovagként a folyvást okoskodó Pontiacján stabilizálta a kapitalista jogbiztonságot, addig most az ifjú szerb rendező, Jovan Branislav Todorović A belgrádi Fantom című ál-dokumentumfilmes krimijében egy a Zastava-kultúrkörből kitörni vágyó versenyző (Milutin Milošević) egy meglovasított Porsche autón tépázgatja a szocialista status quo-t. A fiatalember úgy lázad, ahogy tud: elkaphatatlanul száguldozik körbe-körbe a (volt) jugoszláv fővárosban. Nem mellékes hozadékként gerjesztve a múltvágyat.

Csöpi a magyar tengerben

A nosztalgia veszélyes jószág. Azt hiteti velünk, ami volt, az jó volt, holott, ha részrehajlás nélkül tudnánk emlékezni – mint ahogyan nem tudunk -, hamar kiderülne: korántsem. Erre mondják, az idő megszépít. Persze, akadnak örök értékek, mint például az, hogy fájdalmasan korán, tavalyelőtt elhunyt Bujtor István itthon műfajt teremtett a Balaton-parti keményöklű nyomozó – Ötvös Csöpi – történeteivel; mint tudjuk: Bud Spencer receptje alapján. S miközben újra és újranézzük az állandóan műsorrenden tartott vicces bűnügyi sztorik valamelyikét, előkotorjuk Surda-sapkánkat a szekrény mélyéről, és helyeslőn bólogatunk, Magyarországon a nyár nem nyár Balaton és Bujtor nélkül. A nevével fémjelzett mókás pofozkodások – A pogány madonna (1980), Csak semmi pánik... (1982), Az elvarázsolt dollár (1985) és Hamis a baba (1991) – a szórakozatás szándéka mellett sajátos korlenyomatot képviselnek. A szállóigévé lett beszólások – "tűz, Csucsu!", "alacsonyan szállnak a stukkerek" stb. – mellett megjelennek-felidéződnek a korabeli Balaton-parti nyaralási relikviák, a "hártyás" palacsinta, a "dojcsemárk", a KGST-autópark (a rendőrségi Zsigulik, ugye), az első suta diszkók. A korhangulat átüt, mint átüt Todorović koprodukciós – szerb, magyar és bolgár együttműködésben készült – filmjében.

A megvalósult szocializmus diszkrét baja

Mindehhez – különösen a fiatalabb generációk érdekében – nem árt bizonyos korjellemző sajátságokat tisztáznunk. Az igénytelen gazdaság, a képzelt piacról élő – vegetáló – KGST-s blokk a nyolcvanas évekre "kiötévesgazdálkodta" a maga csúcstermékeit. A nyomorúság első osztályú hazai produktumainak számítottak az alföldi papucs és a pécsi kesztyű, sajátos ön-reflektív nemzeti jelleggel bírt az endékás (kelet-németországi) szandál. Ennek viselője le se tagadhatta, hogy éjszakánként Karl Marx Stadt-i panelblokkokkal álmodik.
Megszokhatták ősapáink (és mi, akkori gyerekek, mai negyvenesek) a szocializmus ötven esztendeje alatt, hogy mi, akkori gyerekek, mai negyvenesek (és ősapáink) szart gyártunk. Őszintén. És tényleg. Vagy legalábbis minden komolyabb magyarázat nélkül tudomásul lett véve, hogy az Elbától keletre készült bármik – pótkávé, papírautó, műbőr, plasztik-lekvár stb. – csupán silány utánzatai, pótlékai annak, amik a sokat emlegetett folyótól nyugatra születnek. Tudomásul vettük, hogy egy szovjet kézi kávédarálóba egy mozdonyt öntenek bele, az NDK-s műanyag kérészebb életű a kérésznél, a bolgár rózsaolaj pedig csak erős túlzással (és akut szaglószervi bántalmakkal) mérhető a Chanel-parfümökhöz. Mindenki tudta ezt, de vállat vont, és gyártotta tovább, és titokban epedezett az igazi áruk, az igazi választék, úgy általában: az igazi élet után.

A mi autóparkunk

[img id=274972 instance=1 align=left img]A visszamerengő Todorović főhőse a lopott nyugati autó, a Porsche, pontosabban az, amit képvisel. Az igazi életet – a szabadságot. A korabeli német sportkocsin kívül a szocialista autóipar térségi remekeit, a Zastavákat csodálhatjuk meg. Nem úgy, mint a Dögölj meg, drága Mona! című Nick Gomez-vígjátékban, ahol szatirikus célokat szolgált, hogy egy komplett amerikai kisváros járt Yugóval (a Zastava amerikai változatával), hanem mint szikár tényt. A szerbek "Zatyin" közlekedtek, mint amiképp a csehek (és szlovák testvéreik) Škodával – például az Oscar-díjas Jirí Menzel Az én kis falum című opusának Mlada Boleslav autóipari remekén csalinkázó orvosa (Rudolf Hrusínský) –, a keletnémetek Wartburgon és Trabanton – lásd: Peter Timm Go, Trabi, go! című filmjét –, a magyarok bármin, ami jutott, a tehetősebbje és menőbbje természetesen a csúcskategóriának számító Ladával – mint András Ferenc Dögkeselyű című, kultikussá nemesedett krimijének taxisa (Cserhalmi György). Ha Belgrád, akkor pedig Zastava – mese nincs.

Fantom Belgrádban

Illetve mégiscsak van. Pontosabban egy urbánus mítosz. A városi legendák igaznak hangzanak, ettől hihetőek. Todorović első játékfilmje alapanyagául egy belgrádi urbánus mesét választott, ami szerint 1979-ben (az akkor még) jugoszláviai fővárosban egy ismeretlen egy (lopott) fehér 911-S Targa Porschével száguldozott, a rend őrei számára elkaphatatlanul, alapos vezetéstechnikai leckéket adva. A "Fantomnak" keresztelt sofőr a közemberek szemében a fennálló rend ellen a maga módján lázadó népi hőssé nőtte ki magát – afféle modern Ludas Matyiként, még inkább: Viszkisként –, akinek kunsztjaira tömegek verődtek össze a Slavija téren, és volt annyira pimasz, hogy előre közölte az egyik rádióval, aznap fog-e rodeózni. Ezt a "szolid ellenállást" a rendszer nem tűrhette, mert az éppen Kubában konferenciázó népvezér, Tito hazafelé készült, és jó szokása szerint "keblére akarta ölelni" népét "rögtönzött" utcai felvonulás keretében…

Hajrá, fiúk!

A rendező (részben forgatókönyvíró) – dokumentumfilmes indíttatásának is köszönhetően – az események korabeli szemtanúinak ál-interjúival, illetve valós híradó-betétekkel hitelesíti az üldözéses jeleneteket. Ez abból a szempontból érthető, hogy hiába a magyar operatőr, Nagy András (Mundruczó Kornél- és Hajdu Szabolcs-filmek fotográfusa) minden igyekezete, nem lehet nyolcvan percen keresztül izgalmasra fényképezni egy Porsche és sok (állami) Zastava kergetőzését. A hihetőség hajszolása nem segíti a filmet, hasznára válik azonban a hallgatag ifjú sofőr (a Fantom) szerepében Milutin Milošević, aki karizmatikus kisugárzásával (és angol indie-popsztár fizimiskájával) teszi jóvá a hibákat.
Örömteli, hogy ilyen élvezetes szösszenetek születhetnek régiós összefogással, drukkolunk a magyar Tivoli Film producerének, Szekeres Dénesnek, hogy még több ilyen kooperációt hozzon össze (már megbocsájtottuk neki az El Greco című tévedést), – akár – szerb rendezővel és magyar operatőrrel vagy fordítva.

Kinek ajánljuk?
- Harminc-fölöttieknek a nosztalgia miatt, a fiatalabbaknak a lázadásmódszertanért.
- Akik szeretik a hangulatos közép- és kelet-európai filmeket.
- Driftezőknek és illegális gyorsulási versenyzőknek.

Kinek nem?
- Akik a Halálos iramban-filmek tempójához és habitusához szoktak.
- A látványos akciófilmek rajongóinak.
- Akik egy európai filmtől mélydrámát, összetett jellemeket várnak.

7/10