A kultuszfilmek jelentős részét egy életforma, mentalitás, felfogás, szenvedély hiteles tükrének tekinthetjük. Az American Graffiti, a Szelíd motorosok, a Blues Brothers, a Johnny Guitar, a Thelma és Louise, a Fargo s még egy sereg további alkotás a társadalmi közérzetet, eszmények és lázak, lázadások és divatok hátterét ábrázolja. Vannak azonban sokkal szelídebb moziszeizmográfok is. Ezekben ? gondoljunk a Vámpírok báljára, a Pretty Womanre, a James Bond-képeskönyvekre, az E. T.-re ? inkább a játék, a kaland, az izgalom, a látvány, a talány, az egzotikum, az erotika dominál, a mögöttes tartalmak kevésbé hangsúlyosak.
A Sötét zsaruk című emlékezetes hol-lywoodi siker replay-mutatványa az utóbbi sorozatot gazdagítja. Várható volt, hogy szerzői az 1997-es kaszálást követően nekirugaszkodnak a folytatásnak ? noha a történet egyik fő szálát, K ?sztoriját? elvarrták annak idején, ez azonban nem lehetett akadálya a vállalkozásnak. Modern korunkban még a holtak is feltámaszthatók, kivált olyan mozgóképekben, melyek a fikció tótágasaira épülnek, s a figurák girbegurba lépéseit a viháncoló képzelet alakítja. Egyszóval a daliás hősök, a kimért K és a jajdebájos J folytatják küldetéses harcukat az ortopédkreatúra földön kívüliek ellen. Ezúttal főleg a dögös csaj, Sereena szövi az ármánykodás szálait elképesztően morbid küllemű ?szövetségesek?, kétfejűek és féleszűek, szörnyetegek és férgek siserahadával karöltve. Előbb az emlékezetétől megfosztott K-t aktiválják az elhárító gépezet munkájának gördülékennyé tétele érdekében, aztán bő órán át tart az invázió, melyben gyors egymásutánban ismétlődnek a bevetések. A szereposztás icipicit változott: a dumagép J időnként mestere nyakára nő, bár amúgy összeszokottan akcióznak és jópofáskodnak a hibridteremtményeket semlegesítő energikus ?fiúk?. Az előző rész figurái közül régi ismerősként üdvözölhetjük a zálogházast, más muris kreatúrákat, valamint Franket, a beszélő kutyát (szellemes szöveget adtak a szájába: a ?magyarításért? dicséretet érdemel Csörögi István szinkronstábja). A félelmetes csapat státusos tagjává avanzsáltak friss erők is, például a duplakobakú Charlie-Scrad, s többen az agresszív betolakodók gyülekezetéből.
K és J bámulatos eleganciával (a mesterségüket szimbolizáló fekete öltönyben) és egészséges önbizalommal igazgatják a glóriát a fejük körül. Pazar tárgyak és remek kellékek szolgálják őket: Kékfény-puska, protondetonátor, behemót páncélököl. Autójuk vadonatúj modell. Menő cuccaik, a Ray Ban napszemüveg, a karóra egyenesen rájuk szabottak. A fickókat ezek alapján minden idők legmutatósabb földi ügynökeinek tekinthetjük. A trükkök és effektusok kevésbé eredetiek, de akad közöttük bravúros attrakció, szemkápráztató technikai fortély is.
Mindaz, amit eddig említettünk, tulajdonképpen rutinos ügyeskedés, csuklóból abszolvált profi erőpróba, mesteri kommerszkombináció. Ami a Sötét zsaruk repetát (a mű fedőneve: MIIB) az átlagos produktumok fölé emeli: oldott humora, önfeledt iróniája, derűs hangvétele. Még Steven Spielberg, a nagy ihlető, és mellesleg az egyik producer neve is elhangzik a parodisztikus szövegben. Az egyik legfrenetikusabb jelenetben egyébként kabaréhablatyolás, halandzsa-kommunikáció érzékelteti: blődli-mintákat is felhasználtak a színes szőttesben hamisítatlan képregényforrások és motívumok mellett. Bocsánatos bűnnek tekinthetjük, hogy ? mostani szokás szerint ? naturalista böfögés is felhangzik a vásznon, a film készítőit azonban mértéktartásuk megóvta az ízléstelen ökörködéstől. Tommy Lee Jones és Will Smith, a sötét zsaruk megszemélyesítői élvezettel élik karaktereik életét. Alakításuk elválaszthatatlan a kultusztól, melyet Barry Sonnenfeld műve a filmek vészes uniformizálódása idején minden bizonnyal meg fog teremteni.
