A Rinaldo című film sikertelen kísérlet A hét mesterlövész és/vagy A hét szamuráj magyar változatozatának vászonra vitelére. A fiaskót rendezőként és forgatókönyvíróként egyaránt Tóth Tamás jegyzi. Szatmári Péter képein és Scherer Péter rövid pillanatain kívül semmi nem hozható fel mentségére. Indulását tekintve (A Vasisten gyermekei) rendezői pályáján a Rinaldo tragikusnak mondható stáció. Gondolatilag és stilárisan egyaránt kusza és élvezhetetlen. Vonzódása a vaskos valóság szürreális lebegtetéséhez itt elemeire hulló jelenetek káoszába torkoll. Lepukkant bérház valahol a téren és időn kívüli szimbólumvilágban, átható kelkáposztafőzelék szaggal naturalizálva. A lakókat brutálisan zsaroló bűnbanda talpig fekete szerkókba és színtelen közhelyekbe öltöztetve. Védelemre verbuválódó csapat, túlérett női idomoktól és kiskorú cigányleány bájaitól felajzva. Gerontofília és pedofília egy fedél alatt. Füstölgő puskacsövek helyett füstölgő farkak. (Elnézést.) Plusz: kóbor olasz cirkuszi késdobáló, mint védelmi vezéralak. Ha komolyan veszem, önmaga paródiája. Ha legott veszem tréfára, rossz vicc, komoly ízlésficamokkal. Színészi alakításokról nem tudok beszélni. Még akkor sem, ha Kovács Lajost a szemlezsűri idén a legjobb mellékszereplőnek látta. Szereplők vannak. Szerepek nincsenek.
