2009 tavaszán a Maersk Alabamát, egy amerikai teherhajót Afrika partjain kalózok támadtak meg. Miután a rakományban nem találtak elég pénzt, menekülés közben túszul ejtették Richard Phillips kapitányt (Tom Hanks), hogy váltságdíjat követeljenek érte. Az eseményeket Paul Greengrass örökítette meg a nagy vásznon, a tőle megszokott színvonalon – de talán túlságosan is megszokott rutinnal.
A kapitány és az ő hajója között különleges a viszony – ha mástól nem is, Jack Sparrow-tól megtanulhattuk ezt az örökbecsű igazságot. Ezt a szentséget törik meg Paul Greengrass új filmjében, ahol afrikai kalózok veszik át Phillips kapitánytól a rá bízott teherhajót, s vele együtt a vezérük, Musze (Barkhad Abdi) a kapitányi címet is. A két kapitány összjátéka, ellentéte adja a legerősebb jeleneteket, hisz bennük két világ csap össze: az amerikai és az afrikai. Míg előbbi furfanggal, addig utóbbi erőszakkal próbálja irányítani az egyre kilátástalanabb helyzetet; fogadni egyikre se mernék.
Alapvetően túszdrámáról van szó tehát, annak minden sablonjával, főleg a film második felében. Ennél sokkal érdekesebb az első óra, amikor hiába tudjuk, hogy igen, komolyan kéne venni a figyelmeztetéseket és nem, nem ártana nagyobb ívben megkerülni a legősibb kontinenst, mégis folyamatosan uralkodik el a bizonytalanság. Pedig Greengrass nem sokat időzik a legénység bemutatásán, egyedül a kapitány, Richard Phillips kap valamennyi háttérsztorit. Mellette még a szomáliai kalózok vezetőjét, Muszét ismerhetjük meg jobban. Az O betűs szoborral kapcsolatban a filmből Abdit szokták kiemelni, nem véletlenül: igazán félelmet keltő jelenség. Hiába hajtogatja, hogy ha mindenki az ő parancsai szerint cselekszik, akkor minden rendben lesz – valahogy az ilyet nehéz elhinni egy lőfegyverrel hadonászó, láthatóan kétségbeesett fickónak. Mellette Tom Hanks hozza azt, amit Tom Hankstől elvárhatunk: kiváló alakítást nyújt, de igazán kiemelkedőt, emberit „csak” az utolsó jelenetekben alkot. Akkor viszont nagyon.
Valahogy így lehetne leírni az egész mozit: több mint korrekt, megéri látni, de a befejezést leszámítva hiányoznak belőle a jó értelemben vett megdöbbentő, magával ragadó pillanatok. Az igazán jó dráma az, ami napokkal vagy akár hetekkel a megtekintés után is velem van, elgondolkodtat vagy csak egyszerűen kiráz tőle a hideg, ha eszembe jut. A Phillips kapitány minden kiválósága ellenére nem ilyen: ugyan tele van feszültséggel, 135 perce végig leköti a figyelmet, de az igazi katarzis elmarad.
Barkhad Abdi nevével nagy eséllyel találkozunk a díjátadókon, azt viszont kétlem, hogy a díjazottak között is felbukkanna a Phillips kapitány. Inkább ujjgyakorlatnak mondanám mind Greengrass, mind Hanks részéről, egy biztos pontnak – ami végül is sosem árt az ember karrierjének.
