A kínait leütik, megpróbálják elásni, végül fürdőszobafüggönybe burkolózva köddé válik, mégsem lesz ebből sejtelmes, a tudatalattiban értelmet nyerő film.
Az Egérút című magyar mozgókép kapcsán szólva tulajdonképpen hagyhatjuk is a sztorit. Nem mintha nem lenne neki olyan, de a film megértéséhez közelebb úgysem visz. Ilyen alapon persze hagynunk kellene az egész filmet, semmi egyéb sem indokolja ugyanis létét - de ez a gondolatmenet túl messzire vezet. Maradjunk mégis a filmnél, eléggé zavarba ejtő magában is.
Talán a felütéssel van a baj? Túl jóra sikerült. Az elsőkönyves írót (Máté Gábor) a könyvvásári forgatagban interjúvolja egy tévéstáb. Az író izgalomtól elcsukló hangja, a riporternő rutinkérdései, meg a kamera suta, művészkedő felvételei finom, ironikus hangvételű filmet sejtetnek. Az író butuska feleségével (Müller Juli) azonban mintha új stílus kerülne bevezetésre: a csacsogó hölgyről csak egy hosszú fél óra után hisszük el, hogy ő valóban az, aminek látszik, a harsány kacagtatás kelléke.
A vicces vonalnak további eszközei is vannak, mégpedig a Molnár Piroska és Hujber Ferenc alakította "nyomozók". A filmben ők egyébként kettős megbízatást kaptak: az idős, testes asszony és a nyurga srác felelősek a szürreális vonal kibontásáért. Nem tudni kinek nyomoznak, miért bilincselik az írót a hűtőhöz, miért erőszakolják meg, és miért kacagnak néha sátánian. A néző Twin Peaks irracionális világát sejti az eldugott, poros, magyar falura fazonírozva, ám hiába tűnik fel egy kínai is, akit leütnek, megpróbálnak elásni, hogy végül fürdőszobafüggönybe burkolózva ismét köddé váljon, mégsem lesz ebből sejtelmes, a tudatalattiban értelmet nyerő univerzum. Ehhez ugyanis mellőzni kellene a vásári karaktereket, a közönségsikerre kacsintgató, seggre esős poénokkal együtt. Többek között.
Hogy ne maradjon lefedetlen felület, drámaiság is kerül a filmbe, meg némi szocio-árnyalat. Scherer Péterre osztották mindkettőt, és hozza az ismerős, simlis vidéki májer figurát, ahogy szokta Jancsónál, vagy a Legkisebb film-ben.
A néző feszülten figyel, hogyan áll össze végül valami a töredékekből, mert az nem lehet, hogy mindez csak úgy, önjogán kerüljön vászonra. De lehet. A film úgy ér véget, mintha elfogyott volna a nyersanyag, ami nem elképzelhetetlen, mivel az Egérút elképesztően alacsony költségvetésből készült. A télen játszódó sztorit például gyorsan átírták nyárra, mivel a támogatások reálértéke fél év alatt a kritikus szint alá csökkent volna.
Filmgyártásunk a bizonyíték, hogy a pénztelenség nem mentség, hanem geopolitikai adottság. Nálunk pénz nélkül kell zseninek lenni, ami nehéz, de azért jó néhányan beletanultak. Sára Júlia filmje sajnos inkább egy másik magyar filmes sajátosságra, a mindenkinek megfelelni akarásra hoz példát.
Az Egérúton érdekes tükörképe a múlt héten bemutatott Kvartettnek: minősíthetetlen történetét Máté, Molnár és Scherer színészi játéka teszi valamelyest élvezhetővé. Ez azonban éppen a néző túléléséhez elég. Ha kisköltségvetésű, jó mozit akarunk látni, akkor inkább a Legkisebb magyar..., a falusi idill kendőzte szürrealitás témájában pedig Pálfi György Hukkle című munkája ajánlott.
