A nálunk forgatott Boszorkányvadászat egy rosszul megírt, szánalmas CGI-trükköket felvonultató, álközépkori fantasy lett, kínosan feszengő színészekkel és a szokás szerint béna műhajjal keménykedő Coppola-rokonnal. Csak Ron Perlmannek és a magyar maszkmestereknek jár dicséret.
A Boszorkányvadászat hamisítatlan B-film, 1990 környékén a videotékák slágere lehetett volna. Ez persze most nem pozitívum, mint a tavalyi év mesterhármasa, a Machete-Expendables-Ragadozók esetében: a Season of the Witch tényleg selejtes szutyokmozi. A történet ostoba és erőltetett, a bratyizós párbeszédek hiteltelenek a középkori környezetben. Az amúgy tehetséges színészek látványosan feszengenek a szerepeikben, a film második felétől tobzódó, béna számítógépes effektek pedig még a 15 évvel ezelőtt PC-s játékok színvonalát is alulmúlják.
Ez óriási hiba, mert a boszorkányos-démonos alapsztori és a film borongós hangulata abszolút működőképes lenne. Nicolas Cage-ék lazán összehozhatták volna a dark fantasy környezetbe oltott Alient: adott egy halálra ítélt striga (Claire Foy), akit két szökevény kereszteslovagnak (Nicolas Cage, Ron Perlman) és egy kezdő ördögűzőnek (Stephen Campbell Moore) kell elvinnie A porfészekből B-be. Az út természetesen a ködös és sötét Féregerdőn keresztül vezet, csakhogy arrafelé a járást egyedül egy lebukott tolvaj (Stephen Graham) ismeri.
A pestissel fertőzött bíboros (Christopher Lee) melléjük adja még a saját katonáját is (Ulrich Thomsen), nehogy a lovagok megint elszökjenek a piszkos egyházi meló elől. Útközben a boszorkány aljas módon egymás ellen fordítja a csapattagokat, akik úgy kezdenek hullani, mint az egyszeri űrhajósok a Nostromón. Ami pozitívum: a kötelező hollywoodi szabályok szerint az hal meg először, aki (családi fotók híján) a lányáról beszél az éjjeli őrség alatt.
Sajnos a forgatókönyvíró, Bragi F. Schut nem vitte végig az Alien-szálat. Behozta viszont az összes szörnyet, amit a fantasy-regények borítóin látott, a rémfarkasoktól meg az élőholt papokon át a denevérszárnyas démonokig, de közben akkora dramaturgiai lyukakat hagyott a sztoriban, hogy eltűnhetne bennük a mordori Végzet-hegy. Csak egy random példa: a pap már a trailerben is azt kiabálja, hogy több szentelt vizet kell betárazni a Gonosz elleni végső harchoz, aztán a filmvégi nagy leszámolásnál nem csinál a fiolákkal semmit.
A bakik mellett a gyenge párbeszédek is azt erősítik a nézőben, hogy Bragi F. Schrut egy csapatnyi tinédzserkorú, húszoldalút dobáló rajongóval íratta meg a forgatókönyvet, aztán felmarta helyettük a pénzt. Amikor a keresztes rablóhorda vezére az Úr erejéről meg a bűnös hitetlenekről szónokol, a két derék főhős pont azokkal a farokméricskélős beszólogatásokkal szórakoztatja egymást meg a nézőket, amik már a Gyűrűk Urában is kínosak voltak. Íme egy viccesnek szánt részlet:
"– Aki kevesebb katonát öl meg, az fizeti az italt a kocsmában.
– Tiéd a baloldali 300, enyém a jobboldali 300.
– De ha ugyanannyit ölünk meg, melyikünk fizet?
– Hidd el, te fogsz.
– Nem, mert én ölöm meg mind a 600-at."
A színészi játék pocsék. Pedig a rendező, Dominic Sena csupa brit veteránt irányíthatott a magyarországi forgatáson: itt volt ugye a Blöff tompaagyú lúzere, Stephen Graham, a boszit alakító Claire Foy pedig már a szintén nálunk forgatott Postamesterrel is gyúrhatott a fantasy műfajra. Nicolas Cage legutóbb brillírozott a Ha/verben, de nála szinte már törvényszerű, hogy ahol béna, hosszú műhajat kap, attól a filmtől menekülni kell (lásd: Varázslótanonc).
A Boszorkányvadászatot egyedül Ron Perlman menti meg. A Hellboy sztárja szokás szerint egy ronda és nagydarab pozitív hős, aki zsiványból lett keresztes verőlegény, így mindig zseniálisan alpári poénokat szór. Az egyik kedvencem: "A toborzó pap azt mondta, a lopást 2 év szolgálatért, a paráználkodást 3 évért bocsátja meg az Úr. Osztottam-szoroztam, és bevállaltam 10 évet."
Maximálisan teljesítettek a magyar díszletesek és maszkmesterek is: a ködös erdők, a mocskos várudvarok és a kísérteties templomok sokat dobnak a hangulaton, Pohárnok Iván trükkcsapata pedig olyan kellemesen undorító keléseket, tumorokat és fertőzött sebeket készített habszivacsból, hogy azt bármelyik horrorfilmes megirigyelné. Ennek ellenére a Boszorkányvadászatot szigorúan csak azoknak a mindenevő őrülteknek ajánljuk, akik (a vhs-hasonlatnál maradva) a Conan után megnézték a Vörös Sonját, az Atort meg a Barbár fivéreket is, ráadásul mindhármat imádták. (4/10)
