Minimális megbocsátás

  • (efes) / PORT.hu

A munkanélküli, özvegy Joseph végzetesen elcseszte életét. Az emberi kapcsolatok elől elzárkózik, a konfliktushelyzeteket kizárólag erőszakosan képes kezelni. Iszik. Legjobb barátja rákban haldoklik, egy este pedig a vak dühében másik társát, a kutyáját rúgja halálra. Egyik szokásos napi balhéból menekülve a mélyen hívő Hannah jótékonysági butikjában talál menedéket...

Előzmények

A 2011-es Sundance Fesztiválon (a világ legjelentősebb független filmszemléjén) nagy feltűnést keltve bemutatkozó Tirannoszaurusz című film nem csak úgy, minden előzmény nélkül pattant ki az eddig főleg színészként ismert brit Paddy Considine agyából. 2007 januárjában mindössze egyetlen nap alatt vették fel a Dog Altogether című kisfilm jeleneteit a skóciai Glasgowban, a "hamar munka" aztán olyan jól sikerült, hogy még ugyanabban az évben vagy féltucat komoly fesztiválon nyert különböző díjakat. A kisjátékfilm sztorija nagyjából ugyanez, mint e filmé, szereplői, sőt, az őket alakító színészek is jobbára ugyanazok, csupán némelyik hátrébb szorult, más pedig az előtérbe került. Még a helyszín is ugyanaz, csak éppen nem Glasgow, hanem Leeds. Ködös, nyirkos, szürke angliai külváros. Jellegzetes sorházak, jobb, rosszabb és igen rossz életkörülmények között élő polgárok, de egyöntetűen primitív, erőszakos életvitel. Annyi biztos még, hogy Considine-nek már régóta valami igen komoly baja lehet a kutyákkal…

Paddy Considine

[img id=319881 instance=1 align=left img]Hogy az elsőfilmes rendező és sokszorosan díjnyertes színész mennyire nem lehet egy egyszerű eset, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy boldog (?) feleséggel és három gyerekkel a háta mögött, 36 évesen diagnosztizálták nála az autizmus egyik enyhébb, kommunikációs és egyéb szociális zavarokban megmutatkozó formáját, az Asperger-szindrómát. A diagnózist Considine úgy kommentálta, hogy akkor ezek szerint nem lehetett véletlen, hogy annyi időt töltött a körülötte észlelt hangok, fények, a tárgyak formái és textúrái által hordozott üzenetek megfejtésével… Ehhez képest Considine zenészként, színészként és Shane Meadows ismert brit filmes állandó alkotótársaként egész jól elkommunikálgat környezetével, hiszen kommunikáció nélkül lehetetlen bármilyen társas alkotómunka. Első (nagyjátékfilmes) rendezése sem egy félresiklott, zavarodott elme világát mutatja.

Világos, letisztult forma

A Tirannoszaurusz nincs másfél óra, tehát túlbeszéltnek semmiképpen nem mondható alkotás. Leeds amolyan ipari nagyváros, telis-tele az ipari válság közvetlen elszenvedőivel, a munkanélkülivé lett hajdani gyári munkásokkal, akik jobb híján a pubokban ütik el segélyeiket és egymást. A külvárosok levegős, hajdan élhetőnek gondolt, ma már szinte elgettósodott telepek, melyeket a közmondásos angol időjárás még taszítóbbá tesz. Considine (és Erik Wilson operatőr) levegős, világos, minden "csúnyasága" ellenére mégis esztétikus képekben ábrázolja ezt a környéket. Ismeri a zugokat, sarkokat, tereket és házakat, de azt nem akarja, hogy mi is odavágyjunk. Ugyanez a levegős, világos, célratörő attitűd jellemző a cselekmény szövésére is. Sűrű, balladisztikus sodra egy percnyi lazítást sem enged, örvényként szippantja bele a nézőt a brutális végkifejletbe.

Joseph

Joseph, a magának való, sanyarú sorsa által antiszociálissá vált középkorú özvegyember a főszereplője ennek a filmnek, ahogy a fent említett előzményének is. Mindkétszer Peter Mullan egzakt alakításában jelenik meg ez a sprőd, morc és mogorva figura. Joseph szűkszavú, s ha beszél, akkor is csupán kutyaugatásszerű tőmondatokban szólal meg. Ebben érezni egyedül a rendező Asperger-szindrómáját, ha egyáltalán. Joseph szókincséről, de személyiségének brutalitásáról is eleget mond el az, hogy a film első negyedórájában több 'fuck' hangzik el, mint Tarantino teljes eddigi életművében.

Fordított megváltás

Joseph megváltásához a mélyen vallásos Hannah-val (Olivia Colman megrázóan hiteles alakítása) való találkozása vezet el, de nem úgy, ahogy talán sejthetnők. Hogy hogyan, az legyen a film titka, ne fosszuk meg magunkat a katarzistól. Considine hőseit a magasba emeli, de közben a nézőt a földre rántja le, hogy csak úgy koppan(unk). Mindenki. Minimalista stílusú, ultra-brutális balladájában minden bűnös elnyeri méltó büntetését, ám valahol mindenkinek meg is bocsáttatik. Csak úgy, ahogyan ez már az igazán nagy történetekben lenni szokott…

Kinek ajánljuk?
- A kőkemény angol társadalmi drámák kedvelőinek, valamint szociológus- és pszichológushallgatóknak.
- Akik értik az érthetetlen brit "suttyó" akcentust.
- Az angolszász kocsmakultúra 'a priori' tanulmányozására vágyóknak.

Kinek nem?
- Elvakult kutyabarátoknak és más radikális állatvédőknek.
- Akinek a valóságból éppen elég a saját kis élete.
- Angliai vendégmunkából hazatérteknek.

9/10