Az idézett kérdés a felháborodott Bob Hoskins száját hagyja el a film egy dramaturgiailag kiemelt pontján. A tény, hogy a Hoskins által játszott Vivian Van Damm színiigazgató végül belemegy "főnöknője", a megözvegyült Mrs. Laura Henderson kérésének teljesítésébe - később történelmet ír majd. Legalábbis a londoni Soho történelmét.
Nem is értem, eddig hogy nem jutott senkinek eszébe a múlt századi meztelennős angol színház történetének megfilmesítése - bár annak kifejezetten örülhetünk, hogy szerzői beütéssel megáldott mesterember, az évtizedek óta munkálkodó Stephen Frears az, akinek kezében formát öltött az ígéretes alapanyag.
A Mrs. Henderson bemutatja finom, szarkasztikus korrajz, de elsősorban két ember komplex viszonyának pontos, szeretetteli ábrázolása. A felszínen szurkálódó, ám egymás iránt a legmélyebb mélységekből vonzódó Judi Dench és Hoskins figurája arra mutat rá, milyen zseniális is Frears a szereplők kiválasztása terén (gondoljunk csak a Veszedelmes viszonyok Glenn Close - John Malkovich-párosára). Mert itt egy komoly vonzalom éveken keresztül való alakulásának vagyunk a szemtanúi - két öregedő, nem is szép, nem is vékony, de annál szeretetreméltóbb színész megformálásában - ami a szimpla férfi-női élcelődés síkjáról valami nemek feletti (és egyszerre mégsem nemtelen), egyetemes emberi viszonyrendszer szintjére emelkedik. Számomra a Mrs. Hendersonnak ezek, a két színészhez kötődő jelenetei a legfontosabb momentumai.
Ami fő cselekményszálat illeti: a Windmill színház tündöklése a világháború idején, a brit polgári prüdéria ellenében a művészet fogalmába kajánul burkolózó mezítelen-lányos show-k története jó alapot szolgáltat egyfelől az ábrázolt közeg kritikájához, másfelől a sodró, "filmszerű" történethez.
Mindezt vibráló, jól megírt párbeszédekkel támogatja meg a Martin Sherman-Kathy Rose forgatókönyvíró-páros. Az egyik kedvencem az a jelenet, melyben Mrs. Henderson és Lord Cromer uzsonnáznak és a sajtostál meg a bor felett folytatnak elmés párbeszédet a színpadon bemutatásra kerülő hölgyek fazonírozásáról: "Aggodalomra semmi ok - mondja pókerarccal az üzletasszony. - A világítás nagyon finom lesz, az említett testfelület pedig alig látható." Majd amint a lord beleiszik a poharába, még gyorsan hozzáteszi: "És különben is, van egy borbélyunk."
