Rejtélyes csuklyás rém tartja rettegésben a budapesti underground változatos összetételű közönségét. A beazonosíthatatlan misztikus figura azonban emberére akad a jegyeket-bérleteket ellenőrzők lelkes kis csoportjának elszánt, ám néha háborodott tekintetű vezetőjében... Volt egy helyszín, lett egy sztori. Ugyanis Luc Besson Metró című kult opusza óta tudja azt minden a főiskolán rendesen jegyzetelő filmrendező-jelölt, hogy zseniális és hálás dolog a metróban forgatni. Még egy ilyen bizarr, nyomasztó atmoszférájú helyszínt - ahol az idő nemcsak látszólag állt meg a hetvenes évek derekán - ritkán adja magát kezdő fiatal filmrendező kezébe. Élni a lehetőséggel és sztorit kanyarítani az adott helyszínhez, nyilván ez volt az a kihívás, amelynek nem bírt ellenállni a film elsőfilmes direktora. Az eredmény azonban jó magyar szokás szerint felemás lett.
Nem feltétlenül a sztori hibája, hogy a film valószínűleg nem fogja letaszítani a Valami Amerikát a hazai közönség- és kasszasikerek listájának vezető pozíciójából. Ha létezik történet, amely tipikusan magyar ugyanakkor globális mondanivalót is hordoz, akkor ez a sztori az. Egyszerű a történet, mese a bennünk lakozó jó és rossz harcáról, nagy érzelmekről, mindez a földalatti világ groteszk figuráinak tolmácsolásában, lidérces neonfényben úszó koszos peronokon. Kultfigurák kultszínészek tolmácsolásában, felbukkan Kapa és Pepe is - no és persze egy tucat lelkes és igen tehetséges színészfenomén -, komikus és hátborzongató jelenetek váltják egymás gyors egymásutánban, valami azonban hiányzik. A kultstátusz kivívásához ugyanis nem elegendő az utalásokból és jelzésekből vázlatszerűen felépülő cselekmény, a vérbeli közönségsikerhez szükségeltetik egy valódi, magával ragadó történet, valódi párbeszédekkel és hús-vér figurákkal. Sajnos az igazi magyar közönségfilm ideje nem a Kontrollal jött el, a végeredmény azonban alapvetően pozitív. Művészfilm-kasszasiker egy újabb keveréke, rendkívül pörgős, dinamikus mozi. Metró-sztori, félig fiktív, egy kicsit valós, a többit meg úgy sem halljuk, de a Neo legalább jól zenél.
