Már a Transformers első része is gyerekmese volt - de lássuk be, az autóból űrrobottá alakuló Transformers figurák is gyerekjátékok, miért várnánk akkor felnőtteknek való tartalmat a róluk készült filmtől? A második rész ugyanolyan, mint az első, csak jobb a robbanás/perc és a katonai harceszköz/perc aránya...
Minden nagyobb, minden több, minden csillogóbb. Nagyon gyerekesen képzelik el Michael Bay-ék, hogy hogyan kell felülmúlnia egy második résznek az elsőt. De persze, ha azt tekintjük, hogy a célközönség tényleg azért ül be a moziba, mert autókat (sok-sok autót!), robotokat (naaagy robotokat!) katonákat (kőkemény, hős katonákat!), és harci repülőket (csúcstechnikájú harci repülőket!) akar látni, akkor bizony azt kell mondjuk, nem is lőttek nagyon mellé. A folytonos, sokszor gagyiba lemenő poénkodás, a manószerű robotok és az infantilis karakterek is ugyanannak a rétegnek, a Walt Disney előtt tátott szájjal ücsörgő kölköknek szólnak.
Mégis, a nézettségi adatok világszerte azt igazolják, hogy nem csak ők, hanem nagyon sokan kíváncsiak a lövedékeket lassítva, ugrálva kikerülő, gépjárműtermészetű űrlényekre. Őket egy dolog vonzhatja, de az nagyon: a látványorgia. És ebben Bay nagyon jó - a Transformers: A bukottak bosszúja pedig tényleg kiugróan teljesít. Egy szédületes pirotechnikai-, kaszkadőr- és CGI-varázslói bemutatóról van szó, haditechnikai bemutatóval egybeépítve - és, ha még nem lenne elég, ott van még Megan Fox is, hogy a felnőtt korosztály vizuális igényeinek minden aspektusa ki legyen elégítve. Ezek köré van felépítve a film - csak kár, hogy két és fél órásra húzták, mert így erőltettek bele valamilyen történetet is.
Ez egyrészt azért kár, mert ami sztorit fel lehet fedezni benne, az ugyanaz, mint az előző részben volt (a jó és rossz robotok küzdenek, az emberek statisztálnak, a robotok egyik fele haverkodik Sammel, aki a kulcs az egészben, mert nála van a cucc, ami az autobotok túlélésének a kulcsa, a másik fele pedig épp ezért üldözi), másrészt még ez is túlságosan meg van bonyolítva, pontosabban szét van szabdalva. A történetet előre vivő különböző jelenetsorok között ugyanis nem nagyon van összefüggés, és a helyszíneken is összevissza ugrálunk - az egyik pillanatban még egy egyetemi kampuszon folyik a zúzás, aztán hirtelen erdőbe kerülünk, aztán múzeumba, aztán sivatagba, sőt még idegen bolygóra is. Az átvezető jelenetek mintha ki lennének vágva - ezt a benyomást erősítik az olyan bakik is, mint hogy Sam más autóból száll ki, mint amibe beszállt.
Bakikról szólva: ezekből is átlagon felül sok van a filmben, de egy olyan moziban, aminek a szereplői az autóból emberszabású robottá alakuló, tojásból kikelő űrlények, ezeket, és a fizikai képtelenségeket talán nem is lenne szabad szóvá tenni. Viszont, ha már ezek a robotok a főszereplőink, igazán megérdemeltek volna több jellemvonást, egyéniséget. Nagyon kevés kivételtől eltekintve éppen csak másodperceket szerepelnek, és lehetetlen megkülönböztetni őket - azokat, akiket mégis, jobb elfelejteni - látszik, hogy csak azért találták ki őket, hogy a McDonaldsban a gyerekmenü mellé lehessen osztogatni a figuráikat.
Ennek ellenére, aki szereti a szemrágógumi-jellegő alkotásokat, annak érdemes megnéznie ezt is. Ilyen jól megkoreografált háborús csata- és akciójeleneteket rég láttunk már szélesvásznon, a folyamatosan, de nagyjából vaktában puffogtatott poénokból pedig a nagy számok törvénye alapján néhány nagyon eltalált. Akinek elég ennyi, az ne zavartassa magát a logikátlanságok, az elszúrt szinkron és a túlmagyarázottsága ellenére is követhetetlen cselekmény miatt - egyszerűen kapcsolja ki az agyát, az élvezze!
