Amikor Steven Soderbergh (Traffic, Mint a kámfor, Ocean’s Eleven) 2012-ben úgy döntött, férfi sztriptíztáncosokról készít filmet, senki se gondolta volna, hogy a történetre bárki is rákattant a 45 feletti elhanyagolt háziasszonyokon kívül. A Magic Mike azonban, amelynek alig 6.5 millió dolláros költségvetését a rendező és a főszereplő Channing Tatum, akinek élményeire épült az egész sztori, felesben finanszírozta, hatalmas siker lett, egy rakás díjat nyert, Tatumból igazi sztár lett, szerették a kritikusok és a nézők is, hiszen összesen 167 milliót hozott a konyhára. A folytatás garantált volt, ahol a fiúk tovább vetkőznek, és bár maga Mike annak idején visszavonult, most mégis elindul valami nagy versenyen, hogy mindent megmutathasson – vajon mit nem mutatott meg eddig? - és újra kiderül, hogy ezeknek a srácoknak lekül és magánéletük is van, a színpadi vonaglás pedig ugyanolyan munka, mint a baleseti sebészeké vagy politikai elemzőké, csak nagyobb a felhajtás és a női sikoltozás. Soderbergh ugyan átadta a rendező széket egy fiatal tehetségnek, de operatőrként ő felel a látványért, Matthew McConaughey viszont nem tér vissza a cowboykalapos Dallasként.

Az első Terminátor film még 1984-ben afféle eldobható, egynek jó futurisztikus horrorfilmnek készült, ám James Cameron zsenialitása sokkal többé tette ennél: igazi klasszikusssá és a popkultúra részévé, illetve egy roppant jövedelmező franchise első darabjává. Jelenleg az ötödik résznél tartunk, és garantáltan lesz még kettő, hiszen a Genisys egy új trilógia első része, amely mindent újragombolt, és visszatér 1984-be, igaz, kicsit másként. A rebootolt Terminátor ugyanis ha ha nem is törli el végképp a múltat, de jelentősen megváltoztatja: mivel a jövőbeli ellenállás és a Skynet is visszaküld az időben valakit, ez okoz némi gondot az idővonalban, és lesz, akiből kettő lesz – például Schwarzeneggerből -, és lesz, aki másként viselkedik, mint azt tőle elvárnánk, de isten ments, hogy spoilerezzünk. Annyit elárulhatunk, hogy Sarah Connor nem az a megmentésre váró, törékeny lány, hanem régóta készül a harcra, és azt is elmondhatjuk, hogy Emilia Clarke, A trónok harca szőke szépsége alakítja, igaz, ezúttal barna a haja. A nagy kérdés az, lesz-e olyan tökös, mint Linda Hamilton volt annak idején, a tippünk pedig az: aligha.

Takács Mária ugyan nagyjából egy héttel késte le a Nagy Facebook Profilkép Szívárványosítást és az amerikai legfelsőbb bíróság döntését a meleg házasság engedélyezéséről, azonban az érdekfeszítő témát feldolgozó másfél órás kreatív, szocio- dokumentumfilm azonban így is aktuális maradt. Takács azt meséli el, milyen volt a rendszerváltozás előtt Magyarországon meleg férfiként élni, titokban viselni a stigmát, a témának pedig négy fiatal meleg srác ered a nyomába. Hét idős meleg férfi személyes élményeit, a kikért titkosszolgálati akták - a homoszexualitás például politikailag is zsarolhatóvá tehette az illetőt, de egyben az ebből élősködőket is vonzotta - , a mai társadalmi és jogi környezet tükrében értelmezik az elmúlt 50 évet.

Megszoktuk, hogy a szülök odavannak gyerekeikért, és az is evidens, hogy ha kapcsolatuk a válásig fajul, akkor mindketten mindent megtesznek azért, hogy csemetéik felügyeleti joga őket illesse. Tucatnyi dráma és számos vígjáték szól erről, az elsőfilmes Martin Bourboulon rendező azonban tojik az egészre, és van olyan pofátlan, hogy szembemenjen minden lehetséges trenddel és a politikai korrektséggel. Ebben a filmben a szülők mindent megtesznek, hogy megszabaduljanak gyerekeiktől,  és igyekeznek elérni a gyerekeknél, hogy azok a másikat válasszák - a három testvér, két fiú és egy lány valóban idegesítő poronty -, apuka ugyan is Haitira indulna humanitárius misszióra, anyuka pedig Dániában kapott menő állást, és senkit sem kímélnek, hogy elérjék céljukat. Mert milyen szülő az, aki végignézet egy császármetszést a gyerekeivel, és ez még csak az eleje. A film vonzereje pont ez a fajta tiszteletlenség, a nálunk még viszonylag ismeretlen Laurent Lafitte pedig zseniális a gonoszkodó apa szerepében. Sokgyerekes szülőknek mindenképp ajánlott.