Nem kell ecsetelnem, hogy a szex milyen előkelő helyet foglal el a művészek témaválasztásai között, s ez alól a filmművészet sem kivétel. Woody Allen évtizedek óta kerülgeti a kását, s a hollywoodi nagy stúdiókon át az európai szerzői filmekig minden évben bőséges a kínálat a finom erotikától a kemény pornóig.
E film azonban csalóka címe ellenére nem ez utóbbiak közé tartozik: a mélyfúrás jelen esetben kevésbé húsbahatoló, mint inkább a lélekbe. A szexualitás rejtelmeit firtatja, méghozzá igen szellemes és hihető módon - a felvetett kérdések (elmesélt történetek) bármelyikőnktől származhatnának. Érdemes hát egy mozi székébe ülve bekapcsolódni hőseink társalgásába.
1929-ben járunk az Egyesült Államokban. Békebeli pasztellvilág, penészedő jólét, mindent "körülleng a dekadencia különös és perverz illata." Edgar (Dermot Mulroney) dúsgazdag barátja (Nick Nolte) villájában különös beszélgetéseket szervez.
Meghívott művész barátaival a vágyat, szerelmet és a testiséget kutatják, valamiféle közös eredőt keresve. Kizárólag komolyan, trágárságot és humort mellőzve lehet a témához szólni. Beszélgetéseikbe belefonódnak személyes élményeik, emlékeik, s a felfokozott pillanatokban piszkos-édes kis titkok derülnek ki, mindannyiuk ámulatára, döbbenetére avagy mulatságára. Szavaikat közben két gyorsírónő jegyzi. A beszélgetések során azonban kissé felizgul a társaság, s némelyek inkább a gyakorlatot választják...
A film a Tandori Dezső fordításában hazánkban is megjelent Szexuális mélyfúrások - Szürrealisták beszélgetése a szerelemről című mű alapján készült.
Az egy helyszínen játszódó cselekmény kissé lassúnak tűnhet, ám ez csupán a felszín. Ha kicsit mélyebbre fúrunk megérezhetjük, hogy a film alkotóinak ezáltal sikerült megragadnia az eredeti mű szellemiségét. Hiszen itt sokkal inkább a szellem a fontos, mint a történet. Nem szabad türelmetlenkedni, végül kiderül.
Alan Rudolph rendező - leginkább a Bajnokok reggelije című Vonnegut-adaptációját ismerhetjük - alkotásában remek alakításokat láthatunk, a jobbára mellékszerepekből vagy könnyedebb alkotásokból ismerős művészektől. (Érdemes visszakattintani a film oldalára, és végignézni korábbi filmjeik listáját!)
Ám hiába az alapos mélyfúrás, a film tanulsággal nem szolgál (persze badarság is lenne ezt elvárni); nem tudjuk meg, hogy meddig lehet lemenni. A mohó vágyak és csapongó érzelmek ismét legyűrik az emberi bölcsességet, amely botor módon akár ki is mondhatott volna valami féligazságot. Mindenki fúrjon ameddig csak akar, vagy ameddig bírja! Pikáns és kellemes kis eszmefuttatás ez. Mint egy gyorsan tovaszálló, kimondhatatlan, ám emlékében megőrzött gondolat. Az embernek kedve támad utána egy kis vörösborra, ami így ősztájt rendben is van...
