Messziről jött ember azt mond, amit akar - a tajvani rendezőre, Ang Leere az untig viseletes mondás különösen áll: mióta betette a lábát Hollywoodba, sorra értelmezi újra a nagy amerikai mítoszokat/műfajokat a cowboyfilmtől (Brokeback Mountain) a képregényen (Hulk) át a családi drámáig (Jégvihar). Ebbéli szokását úttörőnek nevezni mindazonáltal elfogultság lenne alighanem.
Ilyenformán elmondhatjuk, mindnyájónk szerencséjére jut kevés ideje időnként haza-hazanézni is; a Tigris és sárkány után most ismét a távol-keleti pályaudvarra tévedt: az Ellenséges vágyak második világháborús ázsiai kémtörténet. Nem is akárhol járunk, a helyszín maga a bűn városa, Sanghaj. Később Hongkong. Nem is akárkik közt, hiszen a főszerepet - Mata Hari régen várt reinkarnációjaként - egy bakfiskorú színinövendék viszi, amint épp alászáll a politika, az érzelmek és az érzékek birodalmába.
A rendező annyira in medias res, hogy fogja magát és belevág:
1942-ben, egy izgalmas mah-jongg-parti kellős közepén vagyunk Hongkongban. Még közelebbről Mr. Yee (Tony Leung) házában. A háziúr hazatér a munkából, és első dolga, hogy túlfűtött pillantást váltson a feleségével játszó fent említett művészpalántával. Hopp, máris egy flashback, s menten fény derül (operatőr: Rodrigo Prieto) a vonzalom kezdetére is: a bájos, magát szalmaözvegynek kiadó lányka valójában beépített kémnő, aki egy színészekből verbuválódott lelkes, ám amatőr forradalmi sejttől kapta a megbízást, hogy csábítsa el és játssza a kezükre a japáni megszállókkal kollaboráló kínai politikust. A küldetés egyszer már (Sanghajban, Sanghajban) kudarcot vallott; a kis művésznő évekkel később - már a szervezett ellenállás profizmusával jól megtámogatva - ismét nekifuthat Hongkongban, Hongkongban a feladatnak.
Az Ellenséges vágyak feltételezhetően kémfilmbe oltott pszichoszexuális dráma, mely a határok képlékenységéről szól. Wong (mert így hívják a kis heroinát) csak úgy képes hitelesen játszani a szerepét, ha valóban és mélyen át is éli. Bármennyire (oh, nagyon) elítéli a férfit, a nemegyszer látványos és leleményes szadomazo játékokba torkolló párnacsatáiknak az egyre intimusabb közelség, mondhatni összekötődés az eredménye (vö.: aki a tűzzel játszik). A kötelesség és a vágyak kényes egyensúlyát a hősnő csak a Mr. Yee ellen tervezett merénylet napjáig képes fenntartani, ekkor ugyanis válaszút elé kerül: bajtársai, vagy a férfi!
A méltán népszerű kínai írónő, Eileen Chang írásából született film letagadhatatlanul gondos munka. A stáb szaktudásához például kétség nem fér. Csak sajnos a lényegről, az összezavarodott női libidóról nem sokat tudunk meg e filmalkotásból. Néhány éve hasonló ambíciókkal Jane Campion vágott Nyílt seb című mozijának - az új-zélandi rendezőnő szintén egy filmes alapműfajba, a sorozatgyilkosos zsánerbe csomagolta az "ösztönök a józan ész ellen" vásznakon gyakran fel-felmerülő problematikáját. Ne szépítsük, hasonlóan felemás eredményre jutott. Ám szemben az Ellenséges vágyakkal a Nyílt seb pont azt ábrázolta hitelesebben, amivel Ang Lee dörzsölt hivatásosok repertoárjának minden kunsztját bemutató, ilyetén roppant látványos mozija adós maradt. A (női) lelket. És ha csak ennyi lenne minden bajunk. Ám Lee rettenetes végkifejletével még rá is erősített a női érzékenységről és a férfiúi racionalitásról szóló klasszikus sztereotípiára, miszerint nem csupán a férfi kiváltsága, hogy minden ellenérzés és megvetés dacára szexuálisan vonzónak találjon egy ellenkező neműt.
De mi köze ennek a szerelemhez?
