"Látod, ez már pont az: zuhanórepülés, leépülésből lefelé felépülés." A Sziámi idevágó sorai már-már tökéletesen foglalják keretbe Novák Erik (a Nyócker ötletgazda-producere) első nagyjátékfilmjének tartalmát. A főszereplő ugyanis a börtönből szabadulva próbálna új életet kezdeni, de úgy hiszi, az igazi felépüléshez először is minden eddiginél mélyebbre kell süllyednie.
A Zuhanórepülés történeténél az alkotók nagyrészt a forgatókönyvíró, Nagy Viktor (Nyócker) saját élményeit vették alapul. A kilencvenes évek közepén az addig filozófiát és teológiát hallgató egyetemista srác egy éles váltás következtében belemerült az akkoriban induló budapesti éjszakai élet sűrűjébe, ahol hamar megtalálta őt az alvilág. Később - drogügyletekből kifolyólag - egy évre börtönbe került, majd szabadulása után a másodfokú ítélettől tartva Spanyolországba szökött, ahol különböző alkalmi munkák után ismét az illegalitásban talált magának megélhetést. Fényűző, hedonista életmódja végül koppanással (sic!) végződött. Lezuhant a hetedik emeletről. Eltört a lába, a medencéje, a gerince, a bordái és a koponyája is, de túlélte.
A filmbéli Theo szabadulása után új életet akar kezdeni, első útja mégis a régi ismerősökhöz vezet, így gyorsan visszakerül a por-pia-pénz-pina által fémjelzett ördögi körbe. Néhány határozatlan kiugrási kísérletét követően végül belevág az utolsó nagy üzletbe, amelynek lebonyolítása után - tervei szerint - majd végleg kiszáll. Elkövet azonban egy hibát, amely akár végzetessé is válhat: beleszeret orosz megbízójának, Igornak féltve szeretett húgába, Ivába. Ezzel pedig beindul a már jól ismert "ki kit ver át" játék, melynek végeredményeképp könnyen előfordulhat, hogy senki sem nyer majd.
Noha a Zuhanórepülés életrajzi film, cselekménye legalább 10%-ban eltér a valóságban történtektől, hiszen bizonyos eredeti mozzanatokat nem lehetett volna hitelesen filmre vinni. Ebben a műfajban legalábbis semmiképpen.
Novák Erik ezúttal is megmaradt a gengsztereknél, csak most a nyolcadik kerületi rajzolt vagányok helyett valódi, nagypályás bűnözőkről készített filmet. Látszik, hogy az élőszereplős forma sem áll tőle távol, ráadásul hibátlan atmoszférateremtésével, az éjszakai világ miliőjének hiteles felrajzolásával filmje hiánypótlónak is tekinthető zsánerszegény filmgyártásunkban. Ennyire valóságosan és hihetően még senkinek sem sikerült bemutatnia a budapesti alvilág rendszerváltás utáni, drogokkal, kurvákkal, erőszakkal és maffiózókkal tarkított "multikulturális" közegét. Újkori bűnfilmjeink és akció-próbálkozásaink ugyanis egytől-egyig elbuktak eleddig, mert hol a színészvezetés, hol a történet, hol pedig a dramaturgia hibádzott. Az utolsó valamirevaló próbálkozás e műfajban András Ferenc 1982-es Dögkeselyűje volt, aminek készültekor e sorok írója épp bölcsődébe készült.
A Zuhanórepülés tehát, amely ügyesen tálalja a jól ismert paneleket, kendőzetlenül ábrázolja a szexet és erőszakot, valamint bátran használja a hazai helyszíneket is, minden bizonnyal segíthet megkezdeni az időközben joggal tetszhalottnak nyilvánított zsáner újraélesztését. Az akciójelenetek reálisak, kivitelezésük színvonalas, és még Stohl András sem kellett hozzá. A szereplőválogatást közösen levezénylő rendező és forgatókönyvíró gyakorlatilag majd minden karakterhez megtalálta az alkalmas színészt, a kisebb szerepek esetében nem ritkán az alvilágból, Nagy Viktor régi ismerősei közül választva ki a megfelelő arcokat. A főszerepre Nagy Zsolt tökéletes választásnak bizonyult. Abszolút hitelesen kelti életre az öntörvényű és önpusztító, mindig a nagy buliról álmodozó pitiáner dílert, és - ha csak pillanatokra is - időnként még szimpatikussá is válik. A Novák által preferált method-acting módszer nyilván nem csak a főszereplőnek, hanem a sztriptíztáncost alakító Gryllus Dorkának, valamint az Igor szerepében emlékezetes Törköly Leventének is nagy segítséget jelentett figuráik kidolgozásában. Alakításuk, jellemábrázolásuk határozott és pontos, tisztában vannak karakterük határaival. Az Ivát alakító Baranyai Vera talán az egyetlen a főbb szereplők közül, akit nem igazán kényeztet a forgatókönyv, mert nagyon ártatlan, mégis határozott tekintetével felkelti ugyan a figyelmünket, összességében mégis súlytalan marad. A mellékszereplők pedig egytől-egyig (sokszor a szó szoros értelmében is) félelmetesen jó arcok, látszik, hogy a rendező nem csak a színészvezetésben, hanem a szereplők kiválasztásában is mesterének, Halász Péternek nyomdokain jár.
Sajnos azonban a fenti pozitívumok ellenére sem ünnepelhetjük felhőtlenül a zsáner újjászületését, urambocsá? megdicsőülését, mert a Zuhanórepülés távolról sem hibátlan alkotás. Több fontos pontnál a dramaturgiai hangsúly egész egyszerűen elsikkad. Hibátlan tempóban pörögnek az események, néha mégis hiányérzetünk támad. A rengeteg vágás olyannyira szétszabdalja a filmet, hogy az nem tud igazi egységbe forrni, ráadásul olykor mintha két különböző filmet néznénk egy időben. Itt van egyszer ugye a gengszter-vonal, amely dinamikus képeivel és autentikus dumáival abszolút magával ragadó, mellette pedig látjuk a romantikusabb, szexuálisan is túlfűtött részeket, de a kettő váltakozása és vegyítése nem teremt harmóniát. Előbbinél jól érvényesül a kitalált képi világ, a betépést és pörgést érzékeltetni akaró elmosódott képek hatásosak. Itt egyértelmű, hogy Vecsernyés János operatőr (Mix, Szabadság, szerelem) és a rendező (aki eredeti hivatását tekintve festőművész) is ráérzett a vizuális koncepció sajátosságaira. A szerelmi vonal fényképezése azonban merőben más, sokkal sterilebb és statikusabb, s mint ilyen, nem igazán illeszkedik a film egészébe. Egy bevállalósabb romkom talán elbírná ezt, de a gyors és kapkodó kameramozgások után itt elidegenítő hatású a túl szépen megkomponált, felülről fényképezett szex-jelenet a színpad gyertyatengerének mértani közepén. Ez ugyanúgy megborítja a film egyensúlyát, mint a súlyponteltolódások. A történetszövés gyengeségei nem feltétlenül a forgatókönyvben keresendők, ha figyelembe vesszük, hogy a teljes filmanyag a könyv szerint nyersen mintegy három órára nyúlt, s ebből kellett a vágónak, Csillag Manónak (Idegölő, Buhera Mátrix) végül 105 percet összeollóznia. Így azonban időnként hatalmába kerít az érzés, hogy itt bizony mintha kimaradt volna valami. Egyes figurák motivációját teljes homály fedi, ráadásul a végső váratlan fordulat sem kellően indokolt és kidolgozott. Ennél a pontnál felmerül a gyanú, hogy talán előbb született meg a lezárás ötlete, mint az odáig tartó úté, s utóbbit nem sikerült precízen végiggondolni/kidolgozni.
Talán lesz majd egyszer egy bővített, rendezői kiadás, amelyben mindenre fény derül. Őszintén kíváncsi lennék rá, mert az alapötlet, a szereposztás, és a dialógusok egyaránt nagyszerűen működnek. Mindenesetre nagy és jelentős lépés ez egy kis ország hosszú ideig mostohán kezelt műfajában.
