Teljes meglepetés, ha egy fim - legyen az honi vagy külhoni - arról szól, hogy egy házasságban minden rendben van. Német filmek esetében pedig szilárdan meg voltunk róla győződve, hogy ilyen nincs is. De tán most!
A Kínzó együttlét Jan Bonny első filmje; témájára egy újságcikkben akadt. Az újság pár sorban említ egy dán felmérést, miszerint egy élettársi kapcsolatban - nem feltétlenül kell ahhoz házasság, hogy pokol legyen az együttélés - a nők legalább annyiszor bántalmazzák brutálisan férfi partnereiket, mint fordítva. Eddig is sejtettük, hogy ott bűzlik valami...
E rossz hírből született a tanárnő Anna és a rendőr Georg házasságának nyomasztó története. Anna heti, de inkább napi rendszerességgel veri laposra férjét, ha van rajta sapka, ha nincs. Georg előző életében biztos birka volt, mert zokszó nélkül tűri, sőt, mikor Anna szakemberhez akar fordulni, Georg nem engedi; szerinte ura a helyzetnek. Egészen addig állja a sarat, mígnem Annát nappalijuk kanapéján rajtakapja kollégájával, bár még ekkor is őrzi megismert hidegvérét - lehet, hogy nem is birka volt, hanem hüllő -, és szépen leül megvacsorázni. Anna erre totál kiakad, és most már - sodrófa éppeni híján - az üveg borsszóróval (az a szép nagy IKEA-modell) veri el a férjét, ráadásként még a nyakába is önti az alig elkezdett vacsora maradványait. A kollégát sem nyűgözi le a látvány. Az őrsön oda Georg reputációja és így előléptetése is. Na, mit csinál erre Georg? Hazamegy, és a feldíszített karácsonyfa előtt jól elveri Annát.
A magam részéről nem adnék sok újságot Bonny kezébe.
