A mérleg egyik serpenyőjében az egymás mellett lehúzott harminc év minden megszokása és egymásrautaltsága, a másikban a friss vonzalom, mely a hatvan felett járó Inge és a hetven felett is igen stramm Karl között egy egyszerű nadrágigazítási tranzakció során, ők se tudják másként magyarázni; lett, alakult. Hasonlóképpen lett, alakult a film híre is: időskori szex lesz benne, hűha, persze semmi öncélúság, hisz azt nem veszi be az art-house, de a szájhagyomány azért hamar felkapja az ilyet. Na gyere, tabu, ledöntelek! - mondta volt nem olyan rég Michael Winterbottom, amikor a 9 dalban közel helyezte a kamerát egy fiatal pár ágyához és ágyékához, és ezzel sokat tett azért, hogy a továbbiakban is a feltűnési viszketegség gyanúja érjen minden ilyen irányú közeledést. Winterbottom trendi hőstettével szemben a Kilencedik mennyország nem pályázik semmi ilyesmire; na jó, talán egy kevés elismerésre azért igen, mert a csata már a melltartócsat kioldásakor meg van nyerve, szenvedély és izgalom dolgában sokkal többet akkor sem tud mutatni a kamera, amikor az arcokról a testekre közelít. A nagy szenvedélyek e kis filmjében épp a dolgok kicsisége a megnyerő; a szerelem nem csinál hőst a német kisnyugdíjasból, de nem is bagatellizálja el senki az érzések jelentőségét. A Kilencedik mennyország elég szimpatikus üzenete szerint, ha van is tabu, az nem a szex, hanem a szerelem. Noha a befejezést mintha az alkotói kényszer szülte volna, az idáig vezető úttal jó lelkiismerettel lehet elszámolni.
