Jutalomjáték

  • (efes) / PORT.hu

Gondolta volna bárki, hogy a szerelem fővárosát éppen az észt nők fogják meghódítani? Persze, minden nemzet szívesen hirdeti magáról, hogy az ő lányai a legszebbek, legszexisebbek, de azért titkon egyetlen férfi sem kételkedik abban, szülessen bármilyen nációba, hogy a magyar lányok a legszebbek... Talán épp ezért nézzük kissé hitetlenkedve e filmbéli két észt hölgy párizsi kalandjait.

Tule Eestis!

Viszonylag kevés hír jut el hozzánk a messzi Észtországból, pedig szép csendben, mióta lerázták magukról a szovjet rabigát, Európa egyik piciny, de törekvő "bezzeg-állama" lettek. A szomszédos, hajdani Szovjetunióhoz amúgy az észteknek sem kulturálisan, sem etnikailag nincs sok közük, közvetlen rokonaik a finnek, hozzájuk hasonlít dallamos nyelvük is. Gazdaságuk is az utóbbi húsz évben a finn modellt követi, gond nincs is nagyon. Nagy szorgalom, sok és tisztességesen elvégzett munka, biztos gazdaság – nagyjából ez a recept. Ennek megfelelően, a nálunk kb. hétszer kisebb lélekszámú országban a mai napig államilag finanszírozott a nemzeti kultúra, és filmek is készülnek a tavaly éppen egy évszázados észt filmművészet keretében. Az észt filmek ráadásul rendre el is jutnak hozzánk, azonban azokat csak a legelszántabb filmrajongók nézik meg az évente megrendezésre kerülő Észt Heteken (kicsit pikírten fogalmazza, még így is többen, mint otthon...). Pedig, hogy mást ne mondjak, a Priit Pärn neve által fémjelzett észt animációs iskola például kifejezetten világhírű. A játékfilmes mezőnyben jelenleg az egyik legnagyobb név talán Ilmar Raag, aki egy igen kemény filmmel indította pályáját. Ezt láthatták a magyar nézők is: a Karlovy Varyban díjazott Az osztály című dráma a hétköznapi iskolai erőszak tárgykörében játszódó, igen aktuális, megrázó erejű darab. Az ifjúság és a bűn kapcsolata ihlette az Itt voltam forgatókönyvét is, melyet azonban nem ő rendezett. Ezután négy évet várt a következő filmjére, mely azonban az eddigiektől eltérően egy gyökeresen más világba viszi el a nézőit.

[img id=473241 instance=1 align=left img]Nemzeti összetartás

A kis nemzetekre oly jellemző, erős nemzeti összetartás kritikai igényű illusztrációjaként is felfogható az Egy hölgy Párizsban című romantikus dráma. A film két észt származású nő történetét meséli el, az előbbiekhez képest kissé paradox módon, hogyan szakadnak el saját "észtségüktől". Frida, a magányos, gazdag, öreg matróna még gyerekkorában disszidált Párizsba, ahol szabados életvitelével keltett kisebb-nagyobb társasági botrányokat, mind az észt kolónia, mind a helybéli, francia férfiak között – mint látjuk, végül igen komoly anyagi előnyökkel járt ez, az öregkori magányosság mellett. A film folyamán részletekben felsejlő élettörténete azonban finom, de találó bírálattal illeti az észt disszidensek összetartását, gondolkodását, melyeket viszont a szabadszellemű Frida semmibe vett. Anne, a történet másik észt női szereplője az ő gondozására érkezett Párizsba, Stéphane, Frida hajdani szeretőjének meghívására. A film fővonulata a házsártos Frida és a szelíd, jóságos Anne kapcsolatát meséli el. Anne büszke "észtségére". Nem anyagi előnyökért utazott Párizsba, csakis az elvégzendő munka miatt és az otthoni magányosság elől. A hajdani tanulmányaiból fakad még némi romantikus vágyakozás Párizs, a szerelem városa iránt, de ez önmagában nem elég ahhoz, hogy elszakadjon észt gyökereitől. Párizst azonban nem véletlenül tartják a szerelem fővárosának...

Moreau jutalomjátéka

Az Egy hölgy Párizsban elsősorban a francia színészlegenda, a lassan időtlenül idős Jeanne Moreau jutalomjátéka, ő a címszereplő az egyik olvasatban, ő Frida. Akkor járunk jobban, ha miatta nézzük ezt a filmet, mert a másik hölgy, Anne (Laine Mägi) sajnos sokkal érdektelenebb nála. Szinte már fájdalmasan semmilyen, szürke kis nő, ami önmagában nem lenne baj, de a figura színészi értelemben sem tud naggyá lenni. Így marad Moreau, derékficamos csoszogásával és reszelősre bagózott hangjával. A rendező-forgatókönyvíró Raag sem tud igazán mit kezdeni ezzel a romantikusan drámai történettel. Moreau fiatal korában még térdre kényszerített Párizs, de tán fél Európa összes férfiját, de így 90 körül már erre nemigen képes. Ő viszont nem észt. Laine Mägiról viszont képtelen vagyok elhinni bármilyen ellenállhatatlan vonzerőt, hiába mutatja sokszor, sokáig őt Raag, Mägi nem tud mit kezdeni Anne figurájával. Mint nő, nem igazán tud vonzóvá lenni. Csak cserélgeti a kabátokat, de közben nem sugárzik belülről semmi. Így a romantikus háromszög átfogójaként szereplő Stéphane szerepe is kissé kapaszkodók nélkül marad. Sajnos igazán meglepő fordulat sincs a történetben, megy minden, mint a karikacsapás a kezdetektől fogva kiszámítható végkifejlet felé, a tanulság, miszerint az észt férfiak vagy részegek, vagy korlátoltak, de az észt nők, azok csodásak! – ez legfeljebb az észteknek lehet érvényes mondanivaló. Másoknak a film inkább csak uncsi.

Kinek ajánljuk?
- Az észt kultúra iránt érdeklődőknek.
- Jeanne Moreau rajongóinak.
- Párizs rajongóinak.

Kinek nem?
- Adrenalin-löketre vágyóknak.
- Frankofóboknak.
- Azoknak, akik "csak úgy" beülnének egy filmre...

5/10