Jeles András új alkotása az elmúlt évi filmszemle leginkább várt művei közé tartozott, hiszen A kis Valentinóval a magyar mozitörténetbe berobbant rendező tíz évvel ezelőtt forgatott utoljára. A hallgatás, a kép-telenség miértjét nem ismerjük, de vélhetően egyszerre játszottak közre anyagi és művészi okok. Jeles nem akart részt venni a pénzért vívott tülekedésben, az egyre inkább üzleti alapokon nyugvó és szükségszerűen egymás ellen is folyó küzdelemben, másrészt a hagyományos, a néző számára befogadható és eladható mozgóképes beszédmódot mindig kevésnek érezte. Ám nemcsak a film gyártása kerül sokba, a hallgatásért is fizetni kell. A fölfokozott várakozás nem tesz jót egyetlen alkotásnak sem. A József és testvéreit meghökkenve fogadta a szemle, s a megdöbbenés olyan nagymértékű volt, hogy majdnem elfelejtették bemutatni a filmet.
Ha egy alkotó a Bibliához fordul, szükségszerűen valami általános érvényűt szeretne elmondani. Olyan emberi létszituációkat akar bemutatni, amelyek tértől és időtől függetlenül üzennek a mának. A Jeles-mű nyitányaként Rutkai Borit látjuk színesben, amint kedves zavartsággal, a kamera mögött állókkal beszélgetve előad egy rövid történetet arról, miként jött érte egy fekete Volga, benne két marcona alakkal, hogy elvigye őt a forgatásra, illetve színészválogatásra. Miután átvilágították, megkapta a szerepet. A mellékesnek és esetlegesnek tűnő felütés - a későbbiek fényében - magában hordozza a film legfontosabb motívumait. Szóba kerül a filmkészítés nehézsége, a történetmondás viszonylagossága és manipulálhatósága, a közelmúlt és a jelen, no meg a pokol, pontosabban az a verem, amelybe a bibliai József és az emberiség került, s amelyből nem is tudott kikecmeregni. A színesből aztán átvált a film fekete-fehérre és egy ipari infrakamera zöldes-monokróm képeire. Amit látunk, az egy napjainkban játszódó gengsztertörténet, egy lány eladása, prostitúcióra kényszerítése. A mai infernó, hazai és primitív változatban, akaratlanul is némi tarantinós beütéssel. Ebbe a történetszálba kapcsolódnak be a parasztbibliából vett jelenetek. Amikor az átvezetés nem sikerül, akkor feliratok jelzik, melyik történetet látjuk az Ószövetségből. Tegyük gyorsan hozzá, hogy a Genezis különböző szövegrészletei árnyjátékként elevenednek meg. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a múlt század boldog békeéveiből is bevág - vélhetően - amatőr némafilmrészleteket a rendező, ezenkívül pedig manipulál az emberi hanggal is, akkor nagyon bonyolultnak tűnhet a József és testvérei felépítése és dramaturgiája. Ám éppen ez a tudatos bonyolultság árulkodik a kimódoltságról, könnyen felismerhető, külsődleges alkotói szándékról. És arról is, hogy Jeles nem gondolta végig ötletei következményeit.
Bármennyire megdöbbent is a szemle zsűrije a filmen, a rendezői látvány (utólag létrehozott) díját Jelesnek ítélte. Megérdemelten. Az árnyjátékok különleges vizuális élményt nyújtanak, Babos Tamás operatőri munkájának köszönhetően is. A legjobb felvételek oly erős intenzitásúak, hogy elfeledkezünk arról, hogy ügyesen mozgatott sziluetteket látunk. Pedig csak azokat. Az árnyjáték révén lemond a rendező a színészi játékról, az emberi arcról, korlátozza a kifejezés lehetőségeit. Csak látszólagos ellentmondás, hogy a képi ötlet szükségszerűen megnöveli a verbalitás jelentőségét, hiszen a látványt, a stilizáltan előadott bibliai jeleneteket valakinek értelmeznie és magyaráznia kell. Így válik főszereplővé a három narrátor, Mészöly Dezső, Haumann Péter és Kiss Ferencné. A szóbeliség jelentőségét tovább növeli a veretes, archaikus, egyszerre emelkedett és profán szöveg, melyet ugyan örömmel hallgat a magyar néző, csak a rendező zárta ki magát a külföldi fesztiválokról.
