A Shop Stop, Shop Show, Képtelen képregény és a Dogma után Kevin Smith nem kegyelmez, összpontosít, és gyilkos csapást mér a már eddig is agyoncikizett gigászra, Hollywoodra. A csapás két fő összetevőből áll: az egyik Jay, a nagypofájú fűdíler, a másik pedig hallgatag spanja, Bob, akit maga Kevin Smith alakít. Még mindig régi helyükön, valahol New Jersey államban, egy Quick Stop nevű vegyesbolt előtt ácsorognak, -minimum 1994, de leginkább születésük óta-, amikor fülükbe jut, hogy régi haverjuk, Banky figurájukból képregényhősöket fabrikált, majd a képregényt eladta Hollywoodba, ahol film készül belőle, címe: Bunkóman és Gyökér. Persze a két bamba zöldséges pénztárcája ebből egy rohadt fikarcnyit sem gyarapszik, ráadásul az interneten is példátlan fikakampány irányul ellenük. Természetesen erre jól bepöccennek, szívnak egy jó nagy slukkot, és elindulnak, hogy jól megleckéztessék a gaz és sötét filmbirodalmat, Hollywoodot. Eszeveszett road-movie veszi kezdetét, telis-tele vad és obszcén benyögésekkel, szívatásokkal, és nem utolsósorban egy csapat bomba, ám bamba nővel, egy eminens, de szexuális önazonosságával nem igazán tisztában lévő vadőrrel, egy felettébb intelligens orángutánnal, és egy nagy rakás önmagát alakító hollywoodi hírességgel, mint Ben Affleck, Matt Damon, vagy a két kultuszrendező, Gus van Sant és Wes Craven.
Az amerikai független film talán legismertebb sztárja Kevin Smith, aki immáron ötrészes New Jersey-trilógiájával vált méltán világhírűvé. Az 1994-ben nulla pénzből készült, fekete-fehér Shop Stoppal berobbant rendező-író-színész markáns, új színekkel gazdagította az egyre fakóbbá és sematikusabbá váló amerikai filmet. Furcsa, de izgalmas, színes figurái gyorsan hódították meg nemcsak a könnyebben nyíló nézői, de a kérgesebb kritikusi szíveket is. Pedig humora nem éppen szalonképes, javarészt nem terjed túl az orális, az anális szex, valamint az ürítkezés nem éppen felemelő témakörén, de amilyen féktelen lendülettel azt előadja, amilyen vulgárisan, obszcén módon azt megfogalmazza, az annyira ocsmány, hogy már szép. Természetességével és tökéletes lazaságával különbözik tömérdek hasonló, de színvonalában mélyen ez alatt teljesítő tucatfilmek humorától. Ez a Kevin Smith-féle humor soha nem öncélú, mindig a figurák jellemzéséül szolgál, soha nem a puszta hatásvadász meghökkentés a célja. Mindemellett Smith elképesztően okos, ráadásul jó a szeme. A környezetet, amelyben filmjei játszódnak, tökéletesen ismeri, mint ahogyan a benne élő figurák is hitelesek, valóságosak. Ahogyan ábrázolja őket szeretetteljes, ám maróan szatirikus látásmóddal, az példamutatóan originális, egyedi. Nem festi habos rózsaszínre a már-már túlcsorduló budit, inkább még beleenged egy jó adagot, amúgy karakánul, punkosan.
A Jay és Néma Bob visszavág a rendező szándékai szerint a New Jersey Krónikák utolsó darabja, ennek megfelelően fergeteges ritmusú, amolyan mindent bele film, ahol az eddigi részekből megismert szereplők és Hollywood mind megkapják azt, ami nekik jár. Az utóbbi például Kevin Smitht és nem jár majd vele rosszul.
Figyelem, a filmben sok-sok csúnya szó hallatszik, Speier Dávid immár sokadszori Kazinczy-díjra méltó, szellemes fordításában. Az állandóan felharsanó röhögésben úgyis csak a feliratokat lehet majd olvasni, itt még a Dolby Surround teljesítménye is kevésnek bizonyulhat.
