A személyiség megkettőződése a lehető legizgalmasabb szellemi kalandok egyike, nem véletlenül vált a mozi elnyűhetetlen alaptémájává, sőt izgalmas mítoszává. Igaz, a hatásos filmtörténetek többnyire irodalmi motívumok változatai, de számos rendező dr. Jekyll- és Mr. Hyde-szerű források mellőzésével is feldolgozta az Én őrületeit, a viselkedés csapongásait, az emberi színjáték meghökkentő minőségi átmeneteit. Ingmar Bergman Personája s számos más alkotás bizonyítja: a vizuális megjelenítésen túl a biológiai, pszichológiai, sőt filozófiai nézőpont is eredeti lehet a szituáció ábrázolásának sajátos fantáziaszüleményeiben.
Nappal félelmetes bűnöző, éjjel rettegett zsaru (netán megfordítva), hol erkölcsös családapa, hol meg gátlástalan tömeggyilkos, egyszer tisztességes úriasszony, máskor közönséges ribanc, hétköznapi arc a tömegből, vasárnap koronás király: újabban a kommersz szórakoztatás művelői is egyre gyakrabban merítenek ebből a folklór-arzenálból. A hősök viselkedésének indítékai természetesen eltérőek. Vannak, akik képzeletük szárnyán repülnek messzire vagy magasba, másokat a veszély leküzdésének ellenállhatatlan vágya hajtja, az exhibicionizmus, esetleg a skizofrénia ugyancsak lehet lendítőerő. Kilépni önmagunkból, álarcokat ölteni, arcot és karaktert cserélni, kutakodni a múltban és a jövőben - nemcsak drámai lehetőség, hálás vígjátéki patron, fantasztikus séma is, ami tartalommal és feszültséggel egyaránt megtölthető a vásznon.
Az Utánunk a tűzözön című amerikai produktum, a hét újdonsága ennek a gomba módra szaporodó filmcsaládnak a tagja. A bájos hölgy, akiről a vérfagyasztó sztori szól, emlékezetzavarban szenved (megnyugvással tölti el a nézőt, hogy nemcsak önéletrajzuk kellemetlen mozzanatait kozmetikázó közéleti nagyságokat, dörzsölt politikusokat támad meg ez a "betegség"). Meglehetősen cifra a képlet. A pikánsan csinos Samantha Caine-ről kiderül, hogy anno, vagyis "tavaly Marienbadban" titkosügynökként szorgoskodott. A mintaháziasszony, az odaadó feleség és áldozatkész anya férfiakat megszégyenítő bátorsággal sürög-forog a második műszak csataterein. A tisztes polgári foglalkozást űző külvárosi pedagógusnő időutazását biztonságot árasztó magánnyomozó segíti. Miután belekeveredünk a sistergő akciók forgatagába, szédítő epizódsorozat fejezetei elevenednek meg - Renny Harlin, a feltörekvő rendezőcsillag (nevéhez fűződik a Még drágább az életed, a Cliffhanger elkészítése) feltehetően ezek kedvéért vállalta el a megbízatást. Fölösleges hangsúlyozni, napnál világosabb: számára nem az intellektus mélysége lényeges, hanem a csitt-csatt, a piff-puff, a dirr-durr, a csihi-puhi, azaz az üldözések, robbanások, ugrások, zuhanások, menekülések, csapdák végeláthatatlan kavalkádja, az ellenfél legyőzésének lehetséges fortélyai, a fegyveres harc rituáléja.
A karmester úr piromániás, annyi szent, hiszen ebben a filmben többet gyújtogatnak, mint tíz hasonló jellegű darabban együttvéve. Csoda, hogy nem lobban lángra a vetítővászon, mivel az égvilágon minden ég: ház, autó, ketyerék, néha az izgalomtól a derék kommandósok gyomra is. A "mieink" persze sértetlenül kerülnek ki az ezerfokos hőfelhőkből meg a halál torkából...
A koreográfia ügyes, rutinos, gépies, fárasztó. A paródia szándékát jobban méltányolnánk, mint a mesterség leckéjének felmondását, ám a New
Line Cinema megrendelői - a cégtáblától eltérően - inkább a hagyományt tisztelték mások csipkedése helyett. Icipici önirónia azért felfedezhető a cselekménybonyolításban, főleg a tűzrőlpattant menyecske tánclépéseiben. Samantha, a drága csípőből vesz minden akadályt, maga az Elnök rebeg neki hálás köszönetet derekas helytállásáért. A "vörös farok" édeskés és üres, fegyelmezett vágó kiollózta volna. Geena Davis két arca közül a keményebb a markáns. Gonoszkodjunk egy kicsit: akkor is megérdemelte volna a szerepet, ha nem a férje a rendező. Korrekt partnere a kellemes megjelenésű Samuel L. Jackson.
Renny Harlin, az Utánunk a tűzözön első számú szerzője egyébként finn származású. Egyre tarkábbak a szivárvány színei a hollywoodi égbolton.