A Pont Műhely előadásáról
Alternatív színházból sokféle van - nem csak rossz meg jó. Hanem olyan, amelyik átmenetileg alternatív, mert amúgy a sokszor elátkozott struktúrán belülre törekszik; aztán olyan, amelyik féltve őrzi a maga "perem"-jellegét, de persze profi; meg olyan, amelyik kívülről támadja a belült; meg olyan is, amelyik rá sem hederít. Van esztétikai kísérletező, és van esztétikán kívüli. Van szelíd és van agresszív, van csóró és megélhetési alternatív. Vannak játékosok és játékosak is. Néha összejönnek és fesztivált tartanak.
Egy helyzetgyakorlat nyitotta meg a nyolcadik alternatív színházi szemlét. Elénk lép egy kedves fiú, Vicei Zsolt, akit mintha teli szájjal löktek volna be a színre, de ő, mielőtt megszólal, szeretné megrágni és lenyelni a falatot. Közben - mutogatással, nézéssel, mosollyal, mimikával - sűrűn elnézést kér, de egyre csak rág és nyel. Ezt biztosan meg kell és lehet tanulni a főiskolán: jó kis helyzetgyakorlat.
Aztán bejön Keszég László, és elmondja, hogy százötven évig kellett várnunk arra, hogy elkészüljön... na nem a Nemzeti, hanem a Pont Műhely Hősök című előadása. Szürreál kabaré - így az alcím. Jelenetek, nyakatekert idézetek a kultúrtörténetből meg a világtörténelemből: Odüsszeusz egy élemedett korú, harmincegy éves özvegyasszonnyal konverzál, Homérosz ezt másképpen írta meg, de ez nem baj, hanem a humor forrása. Van westernparódia, Oscar-díj-humoreszk, vérengzésetűd, diktatúraparabola meg Johannes Háry. És pucérság doszt, merthogy itt a test a maga pőre mivoltában eszköz, tehát a szabadrúgáshoz is mezítelenül sorakoznak fel a fiúk, a jól ismert védekező kéztartással.
Egy törülköző fölött szemre puha, ámde fürge és virgonc fütyivel bábozik a tulajdonosa - ez, mondjuk, vicces. Hogy színház-e, és nemcsak ez a részlet, hanem az egész, arra majd felelnek a tudós teatrológusok, már ha járnak efféle előadásokra. Én játéknak gondolom, s e nemben önfeledtnek és szemtelennek. Agresszivitás zéró, ez jó, mert van báj meg üdeség. Jobb lenne persze, ha elsősorban is humorosnak gondolnám, mert felteszem, Keszég Lászlónak, aki egyszerre van jelen rendezőként és színészként, ez volt a célja. Másodsorban jó lenne jónak gondolni a produkciót, melynek alkotói kétségtelenül gondoltak valamit a hősökről, a hősségről; a ritmustalanul hullámzó szövegeknek, jeleneteknek, dialógusoknak még írója is volt, több is: Peer Krisztián, Szabó Béla és Vicei Zsolt; sőt: tudni vélem, hogy azt akarták itt nekem elmondani, eljátszani és elmutogatni, milyen vicces és kisszerű minden hősség ebben a mi korunkban.
Mint a Superman - őt például felismertem, mert egyszer láttam egy másik alternatív előadásban, a Bucz Hunorék Moliére-jében. Vagy mint a Batman - itt röpke konzultációt folytattam egy kollégámmal, a Rambónál meg egyenest felvilágosításra szorultam. Mondom: itt a hősökről gondolva volt valami.
Nyolc szereplő: négy lány, négy fiú, van köztük amatőr, pontosabban civil, lelkes, igyekvő és reménytelen. Fogalmam sincs, hogy az alternatív színházi műhelyek rengetegében hol áll és merre tart a Pont Műhely, mihez képest jók ők, és miben jobb az, amelyik jobb nála - a színházhoz, akármilyen színházhoz mérve van itt még sok tennivaló.
