November 13. és 17. között immár jubileumi tizedik alkalommal rendezik meg a Fiatal Vállalkozók Hetét. A programsorozaton több milliárdos üzletembertől tanulhatják majd el az érdeklődők, hogyan lehet sikeres egy cég és hogy mi a meggazdagodás kulcsa. Az ország leggazdagabb üzletasszonya, Kósa Erika tudja, hogy milyen problémákkal küzdenek a fiatalok, és hogy számukra mi lehet a sikerhez vezető út.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének rendezvényén első kézből kapnak életre szóló motivációt a fiatalok. Szó lesz arról, hogy milyen lehetőségei van ma fiatal generációnak sikeres életet felépíteni, de kiderül az is, hogy miként válhat valakiből elismert vállalkozó és hogyan lehet pénzt keresni az iskola mellett.
Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke elmondta, a fiataloknak már reális esélyük van megvalósítani az álmaikat.
„Ma már országszerte elismerik a fiatal vállalkozókat, a FIVOSZ-nak köszönhetően európai szinten is megjelent az ifjúsági vállalkozásfejlesztés. Vissza nem térítendő pályázatokat vehetünk igénybe, ami kiváló alapja lehet egy sikertörténetnek” – fogalmazott.
Mint fogalmazott, a Fiatal Vállalkozók Hete az a rendezvény, ahol életre szóló barátságok születnek, az előadók pedig őszintén és kendőzetlenül beszélnek a pályafutásukról, karrierjükről, kudarcaikról és fordulópontjaikról.
Biztos, hogy a résztvevők ezen a héten igazi példaképekre találnak
Az esemény zárónapján előadást tart majd Kósa Erika, akit Magyarország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb üzletasszonyaként jegyeznek.
Kósa Erika egy igazi kapcsolatépítő mester, aki a nők számára korábban elérhetetlennek tűnő magasságokban jutott úgy, hogy ugyanide repítette vele szövetkező partnereit és cégeit.
Vallja, hogy pont ugyanaz kell most is a sikerhez, mint egy évtizeddel ezelőtt: világos célok, nagyon sok munka és kitartás.
„A sikerhez vezethet alkalmazotti lét és vállalkozói életforma is, azt kell eldönteni, kinek melyikhez van affinitása. A vállalkozás általában nagyobb kockázattal és potenciálisan nagyobb eredménnyel járhat, de csak annak való, akik szeretik a kihívásokat és van elég kitartásuk ahhoz, hogy megvalósítsák elképzeléseiket” – magyarázta.
Szerinte a FIVOSZ egyik legfőbb értéke, hogy a fiatalok más, hasonlóan tehetséges és ambiciózus fiatal vállalkozókkal találkozhatnak, akik ugyanazokkal a problémákkal küzdenek.
„Az, hogy ezekről beszélgethetnek, hogy akár üzleti kapcsolatokat köthetnek és sikeres, példaként szolgáló emberek előadásait hallgathatják, segíthet nekik a karrierjükben. Néha egy elakadásnál csak annyi kell, hogy valaki, aki már volt hasonló helyzetben, meghallgassa őket és tanácsot adjon” – mondta Kósa Erika, aki a Vállalkozz Határok Nélkül napon arról is beszél majd, hogyan lehet sikerre vezető összhangot teremteni a magánélet és a munkahely, a család és az üzlet szakadatlan kihívásai között.
De nem ő lesz az egyetlen milliárdos, akitől tanulni lehet
Palásti József, a Fornetti alapítója az Üzlet és Karrier napján adja majd át az általa legfontosabbnak vélt vállalkozási tippeket. Elmeséli majd sikertörténet, hogy miként fejlesztette franchise-rendszerré látványpékség-hálózatát, és hogy miért nem költ soha felesleges dolgokra az üzleti életben sem.
A Digitális E-Volúció napján az előadók közt találjuk Futó Pétert, a Futureal-cégcsoport alapító-társtulajdonosát. Az elméleti matematikusként kandidátusi fokozattal is rendelkező üzletember hazánk egyik leggazdagabb ingatlanmilliárdosa, pedig a hetvenes években, egyetemi hallgató korában még Moszkviccsal szállította ki a cukorkát kisiparos apja szuterénben berendezett műhelyéből a boltokba.
Lakatos Péteré lesz majd egy előadás erejéig a főszerep a hétfői Budapesti Vállalkozók napján. Az évi több tízmilliárdos bevételt termelő Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója körbejárja azt is, miért fontos, hogy valaki teljességgel azonosulni tudjon a cégével.
Kulcsár Tibor, a Ferrari klub alelnöke, a Kulcs-Soft alapítója teherautó-sofőrből lett milliárdos, a Fiatal Vállalkozók Hetén pedig minden részletet elmond sikerének titkáról. Bővebben kifejti majd azt is, miért érzi különösen nagy gátnak, hogy a fiatalok túlságosan jól élnek és már az sem motiválja őket, hogy egy jó étteremben egyenek.
A neves előadók sora pedig ezzel közel sem ért véget: színpadra áll Kasza Tibor, a közösségi média koronázatlan magyar királya, Béres Alexandra, hazánk egyik legnépszerűbb fitneszedzője, vagy Bessenyei Péter Európa- és világbajnok műrepülő is, akik talán még könnyebben vették volna az akadályokat, ha pályájuk kezdetén mentor segítette volna őket.
A Fiatal Vállalkozók Hete ingyenes, de regisztrációhoz kötött. További információ: http://fvh2017.fivosz.hu/
Forrás: FIVOSZ