A vígszínházi bemutató után 18 évvel most a Pesti Színház tűzte műsorra Kornis hajdan nagy sikerű darabját. A mű abban a világban számított aktuálisnak, amelyiknek csak évei voltak hátra - gondolták akkor sokan.
A Schnitzler-féle Körbe-körbére írt történet egyszerű: a társadalom különböző rétegeinek tipikus képviselői hevesen egymásra találva képeznek alkalmi párokat, s ebben az intim közegben nemcsak szerelmi, hanem mindennapi életük is megnyilvánul. A kiöregedett cigány utcalány, a vidékről a fővárosba került sorkatona, a takarítónő, a szépreményű fiatal elvtárs, az öreg elvtárs ifjú felesége, majd persze a harcos régi sólyom maga is, egészen a nagyvárosban szerencsét próbáló lányon és az írón át a színésznőig és a külhonba szakadt magyar milliomosig leképezik a nyolcvanas évek Magyarországát. S éppen ez a nyolcvanas évekhez kötöttség keltette fel az érdeklődésünket.
Honnan ismerheti a mai közönség a sorkatona nyomorát, a korabeli fogyasztgatói társadalom márkaneveit és státusszimbólumait? Több-e az előadás, mint történelmi lecke fiúknak? Beleesik vajon a nosztalgiázás vagy a kesergés egymástól egyébként nem is távol álló csapdájába? S hogy mind a kettő reális veszély, azt jól mutatja, hogy a közönség ott is vidáman nevet, ahol elkeseredett indulatok vannak a színpadon; s a majd az ezredvégen ismertté váló Ferenc nevű ifjú pártmunkás bizonyítja, megáll az idő. Az égen álló hullócsillagok.
Az előadás eleje igazolja fenntartásainkat. A kidobott kukák olyanok, mint húsz éve, a városkép nem sokat javult. Nem Lajos András hibája, hogy a katona hitelessége megkopott, s Danis Lídia takarítónője ma inkább a kínai piacon fogyaszt, és valóságshow-ra szavazva éli ki demokratikus jogait. A fiatal elvtárs Kamarás Iván alakításában azonban kezdi megváltoztatni az előadás képét. Az ifjúsági mozgalom harcosa egyszerre az olcsó numera lehetőségét kihasználó férfi és tekintélyét féltő hivatalnok. A takarítónővel közös jelenetük utolsó mondatának fenyegetésében - Vigyázz magadra, Jolán. Nehogy összevesszünk! - ott van a nyolcvanas évek slampos, de még mozdulni képes diktatúrája. S abban is, hogy a megerőszakolt, megalázott áldozat lakáskiutalásra vágyik. Ó, azok a daliás idők: más is kurva, nem csak én! A szereplők egyszerre áldozatok és ügyeskedők: élnek csak, ahogy lehet.
Hegedűs D. Géza rendezésében a második felvonásra észrevétlenül eltűnik az elején megfogalmazott összes aggály, a darab a ma nézőjéhez kerül közel. Pap Vera alakítása kiemelkedő, de Lukács Sándor hűvösen számító milliomosa vagy Hegyi Barbara színésznője is jól megformált figurák. Reviczky Gábor a férj szerepében kizárólag a komikus elemeket hangsúlyozta, s ez két okból sajnálatos: egyrészt nem voltak annyira erőtlenek ezek a fiúk, csak hát a nemzetközi helyzet akkor pont nem nekik kedvezett; másrészt pedig nem hús-vér ember lesz, mint a többiek, hanem panoptikumfigura. Varju Kálmán írója és Csonka Szilvia édes kislánya ígéretes pályakezdést mutat.
Nagy Viktória színpadképe nem a retró-feeling reprodukálására törekszik. Ezen a világon nincsen mit felidézni: s a félbehagyott életek hátterében fel-feltűnik a kör motívuma.
Nagykorú lett hát a Körmagyar. Szavazhat, bármit megnézhet a moziban, s egyetem előtt előfelvételisként nem lopnak el egy évet az életéből. Mégsem olyan boldog ez a fiatalság.
