A héten ajánlott két előadásban legfeljebb annyi a közös, hogy a maga nemében mind a kettő klasszikus, és hogy a Nagymező utca két oldalán, éppen egymással átellenben játsszák őket. És még annyi, hogy mindkettő bátran ajánlható, jó előadás.
Toldi (Thália Színház – r.: Horváth Csaba)
Horváth Csaba előadásai szöveg és mozgás különleges egységét teremtik meg. Legyen szó a Bűn és bűnhődésről, A nagy füzetről vagy éppen a Toldiról, biztosak lehetünk benne, hogy fizikai színháza tiszteletben tartja az irodalmi művet, de a mozdulatok, a látvány és a hangzás hozzárendelésével új dimenziót is ad neki.
A Toldi eredetileg vizsgaelőadásnak készült, de olyan sikeres lett, hogy évekkel később is folyamatosan játsszák a már végzett fiatal színészek. És hogy miért? Erről Éles Gergely írt kritikájában (aki nem mellesleg jó jósnak is bizonyult a vizsgaelőadás utóéletét illetően): „Mi történik, ha találkozik Arany János és a kortárs színház? Tud-e működni egy előadás, ami, miközben a modern színház eszköztárával (ének, zene, tánc, mozgás kombinálásával) operál, klasszikus szövegeink legklasszikusabbikának eredeti, húzatlan, átalakítatlan változatára épít? Bizony, hogy tud, kedves olvasók… de még hogy! (…) Az előadás sodróan lendületes, izgalmas, végig leköti a nézők figyelmét. Emellett megmutatja, hogy Arany János 1846-os művének története és szövege egy kicsit sem poros. Eleven, érvényes és mai, úgy, ahogy van. Csak a módot kell megtalálni, ami által a mai ember is átélheti, mennyire izgalmas, összetett és szórakoztató a Toldi. Ezt nagyon megtalálta ez az interpretáció (olyannyira, hogy nyugodtan el tudnám képzelni egy színház repertoárjában folyamatosan futó előadásként), és ez az, ami miatt iskolai osztályoknak különösen ajánlom.
Az előadás március 11-én és április 13-án 19 óra 30 perckor, április 26-án pedig 18 órakor kezdődik a Thália Színházban.
Én és a kisöcsém (Budapesti Operettszínház, r.: Réthly Attila)
Eisemann Mihály és Szilágyi László műve visszatért az 1934-es ősbemutató helyszínére, az Operettszínházba. A közbeeső jó nyolcvan évben - a Színházi Adattár szerint - harminckétszer állították színpadra, így a rendszeres színházba járók jó eséllyel belefutottak már egyik vagy másik feldolgozásba. De ha nem, akkor is ismerhetik a történetet az 1989-es, Maár Gyula által rendezett filmből, amelyben Eszenyi Enikő játszotta Kelemen Katót, meg azt a bizonyos öcsikét is.
És hogy mi az oka e kettős játéknak? Hát persze, hogy a szerelem. És ha szerelem, akkor persze Velence. De előtte még a jóval kevésbé romantikus Zabakol tápszergyár, ahol hőseink első, sok félreértésre okot adó találkozása megesik. Az eredeti darabot Lőrinczy Attila porolta le, és Lőcsei Jenő koreografálta. Réthly Attila frappáns rendezése keretbe helyezi a történetet, és a szerepcserékhez kapcsolódva az önkeresés-önmegtalálás dilemmáit is beépíti az előadásba.
Kelemen Katót Szinetár Dóra, Andersent, Kató házasodni vonakodó dán szerelmét pedig Dolhai Attila játssza. Szinetár Dóra három év után ezzel a szereppel tért vissza az Operettszínházba. Dicsuk Dániel kritikájában így írt róluk: „Szinetár Dóra visszatérése korábbi anyaszínházába, nem túlzás, bravúrosan sikerült. Kelemen Kató naivaszerepében a tőle már megszokott dolgokat láthattuk, ám amint kalapban jelent meg a színpadon, késztetést éreztünk, hogy megemeljük előtte a sajátunkat. A közel három év távollét nem vált kárára - érett színésznőként lépett ismét az Operett deszkáira, akár lányként, akár fiúként tette azt. Partnereként Dolhai Attila a nőgyűlölő milliomos, Andersen szerepében magabiztos sármjával és „szemtelen lazaságával” próbál magyarázatot adni arra, hogy kivételes énekhangja mellett miért is szerethetett még bele Kelemen Kató.”
Mellettük - többek között - Jordán Tamást, Mészáros Árpád Zsoltot, Szendy Szilvit, Janza Katát, Homonnay Zsoltot és Csonka Andrást is láthatják az előadásban.
