Emilia Clarke képregényt ír egy olyan anyukáról, akinek szuperereje a menstruációs ciklusától függ.
Emilia Clarke Londonban cseperedett fel, és a helyi képregényboltokban mindig azt a légkört érezte, hogy oda lányok nem mehetnek be. Nem is ment, így a Trónok harca sztárja idősebb testvéreitől szerezte be az olvasnivalót, képregényeket és fantasy regényeket.
Gyerekként rengeteg, gazdagon felfestett világokban játszódó fantasyt olvastam, mint például A Gyűrűk Urát. A fantáziám mindig az ilyen helyekhez vonzódott. Később, amikor már a Trónok harcával elmentem a Comic-Conra, elcsodálkoztam azon, hogy szinte csak férfiakat láttam. Később, amikor az iparban is megfordult a világ, és elkezdődött a #MeToo mozgalom, elkezdtem ebből az új szemszögből figyelni ezt a közösséget, és elgondolkodtatott.
Clarke azon kezdett el gondolkodni, milyen lenne egy képregény teljesen női szemszögből. A gondolatot tett követte, összeverbuvált egy csak nőkből álló alkotógárdát, és összehozott egy olyan képregényt, aminek hősnője kétségkívül a legprogresszívebb lett a műfajban.
A M.O.M.: Mother of Madness júliusban jelenik meg a The Walking Deadet, a Sagát és az Orgyilkos osztályt is gondozó Image Comics kiadásában. A történetet Clarke Marguerite Benett-tel (Bombshells, Josie and the Pussycats) közösen jegyzi, a rajzokat Leila Leiz (Horde) készíti.
Clarke-ot az is motiválta, hogy egy 2019-es tanulmány szerint a képregényalkotóknak csupán 16%-a nő, a képregényfiguráknak is mindössze 30%-a (ráadásul a mainstream képregényekben azok is gyakran túlszexualizálva), ellenben a vásárlóknak mintegy fele nő.
Roppant eredeti lett a M.O.M. főhőse, Maya, az egyedülálló anya. Clarke abból indult ki, hogy alapvetően minden (egyedülálló) anya szuperhős, hiszen rengeteg teher van a vállukon, és ezt továbbgondolta, méghozzá a menstruációs ciklus felhasználásával. Amikor hőse menstruál, akkor szuperereje lesz, méghozzá a körülményekből fakadóan más és más: láthatatlanná tud válni, emberfeletti ereje lesz, és így tovább. Talán a legabszurdabb képessége, hogy
a hónaljszőrén ugyanúgy egyik helyről a másikra tud lendülni, mint Pókember a hálóján.
A képregény alkotói úgy látják, hogy az egyedülálló anyákat mindig túlhajszoltnak, törődöttnek, alapvetően szomorú embereknek ábrázolják a médiatermékekben, és ezzel a szuperanyu figurával ezen szeretnének változtatni. Ahogy a menstruációról való diskurzuson is: ugyan a Föld lakosságának több mint a fele menstruál, még az utóbbi években is jórészt tabu beszélni róla.
(Maya) már a kezdetektől fogva szégyelli a képességeit. Ez pszichés. Még manapság is kínos, ha egy tampon kiesik a táskádból. Miért?
Mindezt mégse úgy képzeljük el, mint egy, a mondanivalót erősen sulykoló, szigorú feminista tanmesét, a kiadó a sorozat hangulatát ahhoz hasonlítja, mintha a Deadpool és a Fleabag sajátos ötvözete lenne.
Képek forrása: Image Comics
