Az amerikai filmesek mindig is szerették a hősiességet ábrázoló alkotásokat: mindegy milyen történelmi, társadalmi eseményről vagy konfliktusról volt/van szó, mindenben meg lehet találni a kisember példamutatását. Ezek a darabok nekünk, európai nézőknek jó esetben izgalmas történetek, rossz esetben pedig groteszk és átlátszó csinálmányok.
Az Ellenséges területben mindkettő keveredik: hiszen az alkotók a mi világunkba tették be lábukat, s nem titkolt céllal újszerű filmet akartak létrehozni.
Valamikor a boszniai háború után, valahol Európában. Az amerikai haditengerészet repülőgép-anyahajója az Adrián vesztegel, parancsra várva. Burnett hadnagy (Owen Wilson), egy F-18-as navigátora azon kesereg, hogy mivégre katonának lenni, ha nincs is igazi harc, amelyben megmutathatná, ki a legény a gáton. Be is adja felmondását zordon admirálisának (Gene Hackman), aki ezen felpaprikázódva a karácsony esti ünnepség helyett pilótatársával felderítő repülésre küldi. Az unalmas rutinfeladat közben azonban különös dolgot pillantanak meg, s letérnek a járt útról. Néhány szakadár szerb osztag észleli őket, s a problémát megoldandó, néhány rakétát küldenek a harci repülőgép után. A két katona katapultál ugyan, ám a földre érve egy különös világba kerülnek, ahol nincsnek sem törvények, sem szabályok. Amikor pedig a pilótával végeznek a szerbek, a navigátor számára már csak az erő és ravaszság számít: megkapta amit akart...
A film kettősségének észleléséhez nem kell különösebb fifika. A remek akciójelenetek mögött megbúvó kényszeredett hitelességcsinálás első pillantásra szembetűnő. Vietnam lejárt, a Sivatagi viharnak vége, a Kubai válság megbukott, szeptember 11-e túl közel van. Ismét találkozhatunk a háborús filmek azon típusával, amelyben az ellenség nem bornírt idióta (lásd: náci-filmek többsége), hanem pokoli módon kegyetlen. A szerbek a gonoszság és kegyetlenség megtestesítői. A pokol pedig Boszniába költözött, s ezt a kis amerikai be is járja.
A film minden számunkra szembetűnő hibája ellenére végig izgalmas, és számtalan újdonságot tartogat. Úgy tűnik, akciófilmek alkotóinál is kezd számítani az igényesebb fényképezés. A látvány nem merül ki a mindig élvezettel nézett repülők és helikopterek repkedésében. Számos finom, apró részletet láthatunk a tájból, a szereplők mozdulataiból. Brendan Galvin első-nagyjátékfilmes operatőr Nathan Crowley látványtervezővel (Menekülés Los Angelesből, Bérgyilkosok, A rettenthetetlen) olyan világot alkotott, amely nem csupán a technika és erő-, hanem a jellemek és konfliktusok képi ábrázolására is törekszik. Ez pedig nagyban ellensúlyozza a forgatókönyv olykor igen sutára sikeredett részleteit, hiszen a túlélő-eposzba egy elvarratlan politikai szálat is beiktattak.
A végeredmény egy látványában új akciófilm, amely izgalmas bő másfél órát kínál, az pedig a hab a tortán, ha észrevesszük a forgatás helyszínéül szolgáló ismerős tájakat, vagy a Globus mustárt az anyahajó ebédlőasztalán.
